Congratulations! Your support has been successfully sent to the author
Miskolci Krisztina versei

Miskolci Krisztina versei

Published Feb 14, 2023 Updated Feb 14, 2023 Culture
time 8 min
0
Love
0
Solidarity
0
Wow
thumb 0 comment
lecture 30 readss
0
reaction

On Panodyssey, you can read up to 30 publications per month without being logged in. Enjoy29 articles to discover this month.

To gain unlimited access, log in or create an account by clicking below. It's free! Log in

Miskolci Krisztina versei

Téltájéki magány

Szürkék a reggelek, hidegek az esték,
Az árcédulákon megint megújult a festék.
Rongyos az életsors, fura ákombákom,
Friss gyümölcs a tálban lassan már csak álom.
Szegény kis pénztárca, hízlalódni óhajt,
Boltba menet gazdája elkölt egy mély sóhajt.
Akcióra vadász, mi kerüljön a pakkba,
Leveszi a polcról, aztán visszarakja.
Visszarakosgatja, aztán meg leveszi,
Az árdagály miértjét rég nem is keresi.
Inkább ő keres mást, jobb munkát, kiutat,
Hogy túlélje, ha a piacon dupla ár riogat.
Vállán ül élte összes batyuba varrt gondja,
Szíve az egyetlen, mit ingyen adott volna.

Jó is van a rosszban, nem kell buszra várni,
Drága bérlet helyett inkább gyalog járni.
A szakadt harisnyát ki látja nadrág alatt?
S barátok révén néha jut egypár finom falat.
A lakás díja - az fáj! S diétán a buksza,
De legalább nem fogy a habos fánk egy szuszra.
Kenyérnek, kalácsnak érték a morzsája,
Mi korábban nem ízlett, most nem forr a torkára.
Szűk esztendőkben nagy az étel becsülete,
Más színben mutat mindent szegény szemüvege.
Ami felesleges, hátha kell majd másnak,
Új gazdát keres a nem hordott ruháknak.
A pénzszerzés kihívás, a spórolás dogma:
Szíve az egyetlen, mit ingyen adott volna.

Társ nélkül, egyedül küzdeni gyötrelem,
Mélységes mély kút ez, feneketlen verem,
Gyatra ráncokat vés, s elnyeli az időt,
Nem telik már arra, hogy vegyen új pár cipőt.
Fagyos hajnalokon oly kevés az alvás,
Recseg-ropog a biztos, mint Dunán a jégzajlás.
Ekkora infláció sok tervet s törvényt átír,
Drakula ehhez képest csupáncsak félvámpír.
Könyörtelen éhében, ha nem leli társát,
Elszívja a jótét lelkek megtakarítását.
Ingyen tanfolyam ez annak, ki okulni nem restel,
Az élet nádpálcája bősz tanítómester.
Minden dupla árban, a fáma erről szól ma,
Szíve az egyetlen, mit ingyen adott volna.

 

A munka dícsérete

Ha dolgozó ember vagy, ez itt a te versed,
Rájöhettél, a melózás sovány malacpersely.
Becsületes barom nem keresi magát halálra,
S örül, ha évente egy bélszín kerül a fatálra.

Ha hajódat a szelek jófelé sodorták,
Felvetted a ritmust, a felnőtt lét motorját.
Próbáltam én is, de járatták velem a bolondját,
Arcomat sorsszentek rosszfelé pofozták.

Én voltam az örök színötös, mintakislány,
Ilyenekből lesz a macskák között cickány.
A munka világában - őrültekházában! -,
Aki nem járta az utam, nem tudja, mit láttam.

Nagy reményekkel töltött el anno az egyetem,
Majd szembe köpött a sors: nem volt ott kegyelem!
Lótúrónyi bér, elbocsátás - mindig volt mire fogni,
Olyan lett az önéletrajzom, mint a lyukas zokni.

S míg én e cégecskéknek szép profitot ellettem,
A csapatépítőre már csak cselédnek kellettem,
Málhás szamárnak meg zöldséget pucolni,
De olyan főnököm is volt, ki állni nem bírt, csak guggolni.

Akadt olyan is, ki elmehetett volna kaptárba herének,
Meg trágár nyelvűek, kik a blökivel szebben beszélnek,
Külön farsang, ingyen ebéd más csapatnak, képzeld,
Mintha nem is egy cégnél lennénk: „Te nem kapsz, csak nézzed!”

Fúrtak-kopácsoltak minden nap a panelben,
De a járvány alatt az irodába akkor sem mehettem.
Hiába kértem-könyörögtem: csak pár napot, egy hetet!
A spórolás a minden, nem nézik a lelkedet.

Mákszemnyi álszentség nélkül nyitok róla vitát,
Elundorított engem magától a céges világ,
Penészes pökhendiségük, gusztustalan gőgjük,
Az én kiábrándulásom csakis az ő csődjük.

Elárulom neked, ha esetleg várnád még a tavaszt,
Annyit sem érsz nekik, mint földesúrnak paraszt,
Miként elénk hozzák az öregbús népmesék,
Igásló szügyéről a húst farkasok tépdesék.

Ha minimálbéren vagy, nem kell ide ármány,
Értem nem jött királyfi, megmaradt a sárkány,
Földre zuhant, s koppant az idilli délibáb,
Mint az égről lelőtt gágogó vadlibák.

Nem állítom, kis barátom, hogy az összes ilyen,
De ha a rendesebbje sajna nem lőtávolban pihen,
Lottóvásárlásból tán mégsem fogsz megélni,
Avagy rokonságból gazdag nagybácsit remélni.

Egyik-másik tejjel-mézzel völgyekkel kecsegtet,
Mint házasságszédelgők, ha szerelmet fecsegnek,
De ha problémád van, ugyan emberszámba vesz-e,
Vagy csak pattinja a felelősséget a sok toszatesze?

És még nekem ugatnak a gonosz vén csoroszlyák,
Hogy sehol sem bír megmaradni ez a sicc korosztály,
De míg a fizetés a koldusnegyedben poroszkál,
A középosztályi lét csupa álompor-homokvár.

Fell kellene fogni, megváltozott a világ,
Mindent beszippantott a multikulti irány,
A sokszínűség jó, minden ajtót kitár,
De mit ér, ha nem értik: igazodni kölcsönösen kijár!

Eddig is volt gond, de hogy megtetézzük a bajt,
Az egerem éhen hal, ma olyan drága a sajt,
S míg a háborús infláció magát az egekbe tornássza,
A fizetésemelési morál kabátja molyrágta.

Nyugati árfekvésre fittyennek balkáni bérek,
Hónapról hónapra éppen csak megélek.
A sok kiszúrás istenesen megtépkedte szárnyam,
Nem ezért tanultam, s bizony nem ezt vártam.

Ha nem lehetek királynő a munka kozmoszában,
Miért is kéne lapátolnom anyám nyomdokában?
Értem én, hogy mindenki jól szeretne járni,
De a hízott potroh alatt egyszer bizony feladja a sámli!

Miért a könnyebb út kell, a dolgozót hagyni töpörödni,
Mint tisztes munkát tisztes szóval-bérrel megköszönni?
A rossz bánásmód kétélű kard, húgy a fajin sörbe,
Olcsó húsnak híg a level, s meglesz még a böjtje.

Muszáj még dolgozni, de hamis már minden cég,
Csalódás, cukormáz, rozoga lábú szék.
Nem maradt aranya, nem maradt ezüstje,
Csak az olcsó, rossz cigaretta füstje.

Jól látod, barátom, kissé kesernyés a kedvem,
Csoda-e, hogy bizony öngyilkos nem lettem.
Helyette íme hát, mire vetemedtem:
Bánatom versbe szőve megjelenítettem.

Okulj a példámból, ne hagyd magad becsapni,
Tré munkahelyek által lépre csalattatni.
Lépjél tovább bátran, akár heted-nyolcadízben,
Ha savanyú a citrom. Sok hal van még a vízben!

 

Egy katona karácsonya

Álmomban indulok, ha kezdődik a harc,
Ketyeg rendületlen a kvarc,
Csikorog a hó.
Ha elbotlom, faló
Szemek derülnek rajtam?
Szívem szégyentől izzó katlan.
Bősz átok bomlik és köt gúzsba,
Fázós puskagolyó surranna meleg húsba.
Világít a hó.
Fényszóróját igazítja százezer autó,
Itt záródik, ott nyílik egy ajtó.
Nyekereg a hó.
Hatalmába kerít az a vágy,
Hogy szívem, fagyos-bús szívem hazavágy.
Szállingóz a hó.
A világ keménycukorral borított kaloda
Csak a kis házam kéne, semmi palota.
Beborít a hó.
Gyalázat borítja a földet
Lebombázták házunk előtt a kis tölgyet
Vérvörös a hó.
Rohannék, mint őrült ámokfutó,
Minden éjjel imádkozom: legyek hazajutó!
Lelkem kiszikkadt mezején
Hamar megvénül a legfrisseb szív is:
Hazavágyom így is.
Föltámad az éj és gyönyörű a hó.
Csak még egyszer, csak utoljára otthon!
Az lenne a jó.

lecture 30 readings
thumb 0 comment
0
reaction

Comments (0)

Are you enjoying reading on Panodyssey?
Support their independent writers!

Prolong your journey in this universe Culture
A KNOT
A KNOT

(to Karen) The photo (untitle) is from Haaretz Weekend Brief (April 13th), it shows spring army manoeuvres....

Cecile Voisset
3 min
"Zombie Lies"
"Zombie Lies"

The photo is picked up to 'The Poetry Review' (The Poetry society, April 4th), and the title to Bill Maher (Twitter...

Cecile Voisset
4 min

donate You can support your favorite writers