Congratulations! Your support has been successfully sent to the author
Majoros E. Erika - Kék tulipánok

Majoros E. Erika - Kék tulipánok

Published Feb 16, 2023 Updated Feb 16, 2023 Culture
time 13 min
0
Love
0
Solidarity
0
Wow
thumb comment
lecture reads
0
reaction

On Panodyssey, you can read up to 30 publications per month without being logged in. Enjoy29 articles to discover this month.

To gain unlimited access, log in or create an account by clicking below. It's free! Log in

Majoros E. Erika - Kék tulipánok

Ez egy igazán remek este volt. A tárgyalás a biológus delegációval sikeresen lezárult, s míg a titkárságon ma éjjel lázasan dolgoznak a szerződés holnapi aláírásra való előkészítésén, addig mi az operában szórakozunk a díszes társasággal, amolyan búcsúest keretében. 
-Köszönjük a csodás estét! Mindig tudtuk, hogy az önök vendéglátásában nem lehet csalódni. Akkor holnap délelőtt 10-kor találkozunk az irodában. Jó éjszakát! – köszönt el Takagi Omura San hibátlan angolsággal, el nem múló mosollyal az arcán, amíg mi taxiért intettünk és betuszkoltuk őket az autókba.
-Mi köszönjük a kellemes társaságot. Természetesen minden irat elő lesz készítve a megbeszéltek szerint. Nyugodalmas jó éjszakát! – hajoltam meg én is és zártam rövidre a búcsúzkodást.

Végre. Alig vártam, hogy haza érjek és a nap megkoronázásaképp bamba, semmibe meredő tekintettel szürcsöljem el a jól megérdemelt whiskymet.

Kikértem a kabátomat a ruhatárból, fogtam magamnak egy taxit, s míg a zakómban kutakodtam a telefonom után kellemetlen nyomást éreztem a bal kabátzsebem felől. Megfeledkezve a telefonról benyúltam a nyomást okozó kabátzsebbe és előhúztam belőle egy... revolvert! A meglepődöttségtől valószínűleg a szám is tátva maradt, majd hirtelen észbe kapva leengedtem a kezem az ülésre, még mielőtt a taxisofőr kiszúrja a gyilkos fegyvert és a nyakamra hívja a rendőrséget. Bizonyára elcserélték a kabátomat a ruhatárban, futott át az agyamon az első legkézenfekvőbb gondolat, de miután leellenőriztem a reggel leszakadt rejtett gomb hiányát, rájöttem, hogy a kabát bizony az enyém.  Hogy kerül a kabátom zsebébe egy revolver?! Ki tette bele? És miért?! Zavarodottan meredtem magam elé, a fejemben szanaszét guruló parányi értelmet sehogyan sem tudtam összerendezni. Ekkor hirtelen megcsörrent a telefon. Előkaptam a zakómból, s mohó türelmetlenséggel csaptam fel az ismeretlen szám hívását:

- Halló– szóltam bele riadtan.

- Jól figyeljen arra, amit mondok, mert csak egyszer fogom elmondani és az élete függhet tőle. A kabátja jobb zsebében talál egy fotót. A határidő éjfélkor lejár. Amennyiben megteszi amit kell, azt felmentő vallomásként fogadjuk el. Amennyiben nem, úgy a következmények mindkettőjükre nézve végzetesek. Már minden kérdés adott, sőt a válaszok is. Ezért kell megtennie, amit kell. Ám, ha magának mindenképpen válaszok kellenek, csak kérdezze őt a kék tulipánokról. És ne feledje, a határidő ma éjfél. Minden lépéséről tudunk, ne próbáljon meg kijátszani. Van még két órája – közölte tárgyilagos nyugalommal egy kimért férfihang, majd dermesztő kattanás bontotta a vonalat. Kihúztam a jobb zseb rejtekéből az említett fényképet. Szétnyitottam a kettéhajtott papírlapot. Lídia mosolygott vissza rám, a feleségem.

Hosszú percekig nem tértem magamhoz, a kábulatból a taxisofőr hangja ébresztett :

-Megérkeztünk. 26,50 lesz.

A liftben felfelé a tetőtéri loftlakásba, olyan sebességgel kavarogtak a gondolatok a fejemben, mint a neutronatomok a részecskegyorsítóban. Lídia fényképe a zsebemből előhúzva egyértelművé tette, hogy nincs szó semmiféle tévedésről. Valaki vagy valakik azt akarják, hogy öljem meg a feleségem! De miért?! Az ég szerelmére! Kinek van útjában egy egyszerű irodai adminisztrátor?! Mit tett vagy nem tett, mondott vagy nem mondott, amiért halált érdemel? Ez csak valami fatális félreértés lehet!... De mi van azokkal a kék tulipánokkal?! A szívem a fülemben zakatolt, émelygés kerülgetett, legszívesebben csecsemőpózban kuporogtam volna valamelyik sarokban, de nem lehetett, mert a percek villámgyorsan száguldoztak el maradék kis életemből. 

                               **********

-Szia Drágám, megjöttél? Jól elhúzódott az este, biztosan hulla fáradt vagy. Ha töltesz magadnak egy italt, kérlek nekem is csinálj egy vodka Martinit. Máris jövök – szólt az ismerős hang csicsergőn a konyha mélyéről. – Már itt is vagyok.

Lágyan megcsókolt, átkarolt és szőke fürtjeivel finoman odabújt a mellkasomhoz. Éppen úgy, ahogy az első éjszakánk utáni reggelen. Lágy volt, buja és izgató, mint egy forró júliusi délután vihar után. Hogy lehet a világ legédesebb teremtményére haragudni? Inkább hálát kell adni a sorsnak, hogy létezik és áldani a szerencsémet, hogy engem választott.

- Milyen napod volt? – kérdezte miután kibújt az karjaim közül.

- Fárasztó... és nagyon hosszú. De holnap végre meglesz a megállapodás és felszabadulunk egy kicsit. Nem volt könnyű séta tető alá hozni az együttműködést. Tudósok! Senki sem gondolná, hogy tanult, értelmes emberekkel milyen nehéz olykor szót érteni. De hagyjuk, biztosan untatlak. Neked milyen volt a napod?

- Hát, ha ez unalmas, képzeld el az enyémet! – nevetett – mindig ugyanolyan: iratok, levelezések, telefonos időpontegyeztetések... Semmi extra, olyan mint máskor – mondta lemondón - Éhes vagy?

- Tulajdonképpen igen, de olyan jó itt ücsörögni veled. Maradj még egy kicsit – kérleltem és szorosan magamhoz húztam. – Hazafelé jövet a sarki virágárusnál, csodás kék tulipánokat láttam. Szóltam a taxisnak álljon meg, de tudod milyen este a belváros, képtelen volt szabad parkolót találni - lestem arcának rezdüléseit.

- Drágám, édes vagy de kék tulipánok nem léteznek – mosolygott, majd felállt és elindult a konyha felé.

-De léteznek, a saját szememmel láttam. Pontosan olyanok voltak mint te, különlegesek és titokzatosak.

Megittam a maradék whiskyt ledobtam a zakómat a kanapéra és Lídia után indultam.Ám a következő pillanatban földbe gyökerezett a lábam.Ott állt az étkezőajtóban, kezében egy egyenesen felém meredező pisztollyal.

-Mit tudsz a kék tulipánokról? Ki beszélt neked róla? Válaszolj! – ordította. Az imént bájosan csacsogó kedves helyett egy fékeveszett hárpia furakodott felém, és pontosan a fejem közepére célzott. Megfagyott körülöttem a levegő. 
-Lídia, az isten szerelmére! Nem ismerek rád! Mi ez az egész?! Mik azok a kék tulipánok? – szegeztem vissza a kérdést. 
-Nagyon jól tudod mik azok, különben nem hozakodtál volna vele elő. Ki beszélt neked róla? De mindegy. Holnap úgyis vége ennek az egésznek. És most jól figyelj rám! Nem esik semmi bántódásod,ha pontosan azt teszed amit mondok. Reggel bemész, tető alá hozod a szerződést és ha kezedben vannak az iratok az új biológiai fegyver adataival szépen átadod azokat nekem. Világos? 
-Nem! Nem világos! – horkantam fel – Úristen! Mi ez az egész?! Ki a fene vagy te? Valami kém? És mióta érdekel téged egyáltalán a biokémia? – kétségbeesve fürkésztem a tekintetét, de nyomát sem láttam az általam ismerni vélt kedvesnek. – Egyébként pedig semmilyen biológiai fegyverről, ahogy te mondod, nem tudok. Amiről szó van csupán egy forradalmian új eljárás, amivel egyes organizmusok működési mechanizmusát tudjuk jobban megismerni. Ez egy tudományos áttörés, szó sincs semmilyen fegyverről…
-Igen persze!Valamikor az atombomba is csak egy képletsor volt Szilárd Leó füzetében! Ennyire még te sem lehetsz naiv!- vágott a szavaimba - Nézd Drágám, ez roppant egyszerű, bizonyos erők mindent hajlandóak megtenni a hatalmi egyensúly fenntartásáért. Mondjuk úgy, kiegyenlítik a mérleg nyelvét. Szívességet tesznek a világnak. 
-És mik azok a kék tulipánok? – faggattam tovább. 
-A kék tulipánok mi vagyunk, a béke láthatatlan őrzői. Ahogy te is mondtad az előbb, különlegesek és titokzatosak. Azok, akik segítik ezeket az erőket az egyensúly megteremtésében. Bármi áron. 
-Egyszerű hazaárulók vagytok, nem más. Ne áltasd magad azzal, hogy holmiféle keresztes lovag vagy aki a Szent Grál csodáját megosztja világ szegényeivel. Azok akik téged erre a feladatra küldtek semmivel sem különbek. Mind ugyanazt az Istent szolgálják, a hatalmat. Várjunk csak! – torpantam meg egy pillanatra – Ez az egész, a szerelmünk, a házasságunk számodra csupán egy küldetés volt semmi más? 
-Természetesen. Nem mondom, hogy nem volt olyan perce amit nem élveztem magam is, de alapvetően csak a feladat számított. 
-És most mi lesz? – tettem fel neki a nagy kérdést – gondolom nem fogsz lelőni, hiszen szükséged van rám holnap, hogy megszerezd amit akarsz. 
-Ne gondold, hogy nem végzek veled egy szempillantás alatt, ha bármivel is próbálkozol. Persze nem ez a cél és te elég értelmes ember vagy ahhoz, hogy ezt megértsd.
-Akkor igen hosszú éjszakánk lesz, egy percre sem veheted le a szemed rólam – mondtam kissé gúnyosan miközben lassan elindultam a nyitott erkélyajtó felé. Menekülési útvonalat kerestem, de mivel a pisztoly a kabátom zsebében lapult a kanapé karfáján így rögtönöznöm kellett.

Híján voltam minden segédeszköznek,arra kellett támaszkodnom amim volt. A puszta férfierőre. Valahogy időt kellett nyernem és ki kellett kászálódnom ebből a patthelyzetből. Lídia szorosan mögöttem lépdelt, a pisztoly rideg csövét éreztem a hátamon.
-A virrasztás csupán apró áldozat a cél elérése érdekében. Hohó, hova mész? Kérlek ülj vissza a kanapéra, úgy hogy lássam a kezedet. – szólt utánam határozottan, még mindig maga előtt tartva a revolvert, egyenesen nekem szegezve. 
-Csak becsukom az ajtót kezd hűvös lenni az éjszaka. Soha egy pillanatra sem ingottál meg? Mégiscsak kellett jelentsen neked is valamit ez a másfél év? – próbáltam hatni az érzelmeire miközben tovább lépdeltem az erkély felé. 
-Ne áltasd magad Drágám! Rossz úton jársz, ha azt hiszed megsajnállak, megszököm veled a világ elől és boldogan élünk amíg meg nem halunk. Csak egy munka voltál. Néha még időtöltésnek is unalmas – vágott vissza. Szavai szíven döftek, mint a jégcsap olyan rideg volt. Hogy lehet, hogy semmit nem vettem észre ennyi idő alatt? Megrémisztett a gondolat, hogy mennyire az orromnál fogva vezetett hosszú éveken át. Sebezhetőnek éreztem magam, de ez a kiszolgáltatottság most csak növelte a dühömet.

A következő  pillanatban elértem az erkélyajtót, megragadtam a fogantyút majd egy hirtelen mozdulattal megfordultam és megpróbáltam kicsavarni a pisztolyt a kezéből. Dulakodni kezdtünk, de erősen tartotta magát, szinte meglepett milyen jó fizikai erőben van. A két öklével biztonságosan szorította a feje fölött a fegyvert, miközben már az erkélyen forogtunk összegabalyodva. Ekkor egy pillanatra kiengedtem a szorításból, kihasználva az egyensúlyvesztését lendületet vettem és két kézzel teljes erővel taszítottam rajta. Ő hátratántorodott, elejtette a pisztolyt de hiába kapálózott a levegőben fogódzkodó után kutatva, akkora erővel érte az ütés, hogy háttal átrepült a korláton. Mire zihálva felálltam és utánanéztem, már huszonkilenc emelet mélyen egy felismerhetetlen vértócsa volt csupán.

Visszamentem a lakásba és behúztam az erkélyajtót. Még átgondolni sem volt időm az elmúlt másfél óra történéseit mikor megszólalt a telefon a zakóm zsebében.

-Gratulálok, szép munka volt. Örülök, hogy helyesen döntött. – szólalt meg a már jól ismert nyugodt férfihang. – Még jobb is így, nem kell magyarázkodni a rendőrségnek. Egyszerű baleset történt semmi más. – majd patetikusan folytatta – Ma nagy szolgálatot tett a hazájának, de ne feledje minden lépését követjük, ne próbáljon... – ezúttal azonban én bontottam a vonalat. Elég volt mára a fenyegetőzésből, képtelen voltam akár még egy szót is hallgatni tovább.

Töltöttem magamnak egy italt. Bementem a dolgozószobába, kinyitottam a széfet és kivettem belőle egy telefont. Behelyeztem a SIM kártyát majd bepötyögtem a jól ismert számsort.

-Halló, Mr. Chen? A Vuhan-i esküvővel kapcsolatban keresem. Sajnos a kék tulipánok többé már nem elérhetők, de igazán különleges vörös íriszeket kaptunk. Holnap délelőtt átküldöm az anyagot a megadott e-mail címre. A mappa neve: Covid-19

lecture 48 readings
thumb comment
0
reaction

Comments (0)

Are you enjoying reading on Panodyssey?
Support their independent writers!

Prolong your journey in this universe Culture
Wokisme
Wokisme

Un mot d'un dictionnaire, ma définition, vôtre sourire, ma joie. Si ça pouv...

Bernard Ducosson
1 min

donate You can support your favorite writers