Congratulations! Your support has been successfully sent to the author
Feledi Allen Márton - Fehérek

Feledi Allen Márton - Fehérek

Published Feb 15, 2023 Updated Feb 16, 2023 Culture
time 11 min
0
Love
0
Solidarity
0
Wow
thumb 0 comment
lecture 32 readss
0
reaction

On Panodyssey, you can read up to 30 publications per month without being logged in. Enjoy29 articles to discover this month.

To gain unlimited access, log in or create an account by clicking below. It's free! Log in

Feledi Allen Márton - Fehérek

Amint vidáman lefelé ugrándozott a lépcsőkön, Abednak úgy tűnt, mintha ez nem is ugyanaz a város lenne, ahová két hónapja megérkezett. Bár buszbérlete is volt, direkt gyalog jött, mert ha már úgyis arra kell mennie, meg akarta nézni, milyen visszafelé az út a vonatállomásig. Egész más érzés volt akkor a hegyoldalon felráncigálni a nagy bőröndöt, mint most a kis vászontáskával lefelé szaladni. A folyó a jobb oldalra került és ő tudta, hogy észak felé megy. Nagyot változik az ember közérzete amikor rájön, mi milyen irányban van. Csípős januári szél fújt, belekapott Abed nyakán a sálba, hosszú télikabátja lebegett utána, ahogy végigment a hídon.

Minden fontos papír nála volt, sőt sokkal több is. Ha nem tudta biztosan, melyik dokumentumot kell kitölteni, kitöltötte mind a kettőt. Az egyetemen talált egy irodát, ahol megengedték neki, hogy ingyen nyomtasson, úgyhogy megszállottan printelt tegnap egész délután. Még aznap zárás előtt befizette a bankban a tizenkét eurót, hogy hitelesítsék az igénylést és most már csak be kellett adnia a papírokat a rendőrségen. Volt benne egy kis dac is, hogy ha már ennyi mindent kérnek azért a semmi kis kódért, akkor bogarásszák csak ki, mi mire kell és hová való. Új szimkártyát is vásárolt, hogy értesíthessék, ha bekerült a rendszerbe. Ez már egy kicsit olyan dolog, mintha igazi spanyol lenne. Dolgozhat legálisan, nyithat bankszámlát, nem is beszélve arról, hogy a kód örökre érvényes lesz. Ilyen beolvadni az államba, gondolta Abed és máris enyhébbnek érezte időjárást, mintha az állam nagy, meleg testének hője átjárná a tagjait. A külváros kopott volt, szürke és modern, Abed széles, végeláthatatlan úton szökdécselt a járdán, ahol külön rész volt a kocogóknak, a biciklistáknak és azoknak, akik általánosságban mennek valahova. Mivel szinte senki sem volt az utcán, azzal szórakozott, hogy időnként átszökkent egyik közlekedési szekcióból a másikba.

A hivatal egy bevásárlóközpont kinézetű épületegyüttes alsó részében volt, és ahogy belépett, Abed azonnal a sorban találta magát. Az emberek két oszlopban álltak a két ügyintéző asszonyhoz, akik üvegkabinokban ültek, gombokat nyomtak meg, telefonáltak és iratokat kértek el. Olajozottan ment a munka, Abed öt percen belül sorra is került. Megmondta fura, pálmafa frizurát viselő nőnek, hogy időpontra érkezett, aki erre azt felelte, „Bien” és kérdezett valamit nagyon gyorsan, amit Abed nem értett. Valószínűleg látszott rajta, mert az ügyintéző lassan és tagoltan megismételte: Pasaporte?

   - Ja, igen, persze – dadogta Abed és előhúzta a zsebéből az útlevelét.
  - Pompás – mondta a nő, kipipált valamit maga előtt a papírján, majd megnyomott egy gombot, adott Abednek egy cetlit és azt mondta, hogy várjon.

Abed belépett a váróterembe, leült egy székre, körülnézett és várt. Sokan voltak a itt, főleg feketék meg dél-amerikaiak, de látott néhány ázsiait is. Nem nagyon beszélgettek, csak azok váltottak néha egy-két szót egymással, akik a párjukkal vagy a családjukkal együtt jöttek. Abed elvett egy prospektust a sarokban álló asztalról és azt nézegette. A címlapon egy ősz szakállú, jó kiállású férfi és egy korban hozzáillő nő fényképe szerepelt, akik sportruházatban, kirándulóbottal sétáltak, szép, lankás tájjal a hátuk mögött. A szövegből nem sokat értett, csak a vezércikk címét, „Az idősek szerepe a huszonegyedik században”. Elgonodolkozott, hogyan kerülhetett ez az újság éppen a bevándorlási hivatalba.

    Ekkor egy férfi lépett a terembe és hangosan mondott valamit. Senki sem reagált. „B diez?” kérdezte újra a pasas. Abed ránézett a cetlijére, amin az állt, hogy B10. Kicsit zavartan felállt, erre a férfi odalépett hozzá. Nagydarab volt, vörös arcú, a szemei nedvesen csillogtak és enyhén édeskés, poshadt szag áradt belőle.

   - B10? – kérdezte harmadszor, most már személyesen Abedtől.
   - Igen. – felelte ő és mutatta a cetlit.
   - Gyere utánam.

A tagbaszakadt ember határozottan elindult, Abed pedig gyorsan követte, nehogy lemaradjon. Átmentek az előtéren és beléptek egy irodába, ahol a férfi megkerülte az íróasztalt és szembefordult vele.

   - Mit akarsz?

Bár a modora inkább volt nyers mint lekezelő, Abed egész héten gyűjtött bátorsága mégis egy pillanat alatt odalett.

   - Szeretném igényelni a külföldi azonosító számot. Azt hiszem, minden megvan hozzá.
   - Rendben. – mondta keményen a férfi és elkérte Abedtől az útlevelét, az arról készült másolatot, a 790-es nyomtatványt a banki pecséttel, a 18-as űrlapot az adatokkal és végül az ösztöndíjas papírt, ami igazolta, hogy Abed egyetemre jár a városban.

Ő mindent készségesen átnyújtott.

   - Van még valami? – kérdezte a férfi.
  - Nem tudom, mi kellhet. – felelte bizonytalanul Abed. Volt nála még mindenféle: buszjegyek, egy kisméretű fénykép magáról, ugyanez nagy méretben, fénymásolat a születési anyakönyvi kivonatáról, illetve két-két példány a 16-os, 17-es és 19-es űrlapokról is. A biztonság kedvéért elhozta őket.

A férfi nem kért el semmit, hanem felkelt az asztaltól és intett Abednek, hogy kövesse. A váróteremben egy pillanatra eltűnt egy ajtó mögött, majd egy papírral a kezében tért vissza. Gyorsan beszélt, Abednek kérdezni sem maradt ideje.

   - Nos, a 18-as helyett a 15-ös űrlapot kell kitölteni, az ösztöndíj szerződésből pedig spanyol nyelvű másolatra lesz szükség, itt van a fordítóiroda címe. – mutatta a lapon a férfi – Ezen kívül hozz hivatalos papírt arról, hogy tényleg ezen a címen laksz. Bérleti szerződés jó lesz. Foglalj egy új időpontot, gyere el és megcsináljuk. Adiós!

Abed teljesen leblokkolt, állt kezében a papírral, és nézte, ahogy a férfi tempós léptekkel visszamegy irodába. Nem volt bérleti szerződése. Fel sem merült benne, hogy kellene, senki nem mondta neki és nem is olvasta sehol. A kolumbiai asszony, aki kiadta neki a szobát, ahol lakott nem a tulajdonos volt. Vele Abed még sosem találkozott, azt sem tudta, férfi-e vagy nő. Kútba esett hát minden és ő biztos volt benne, hogy bár nem tűnik úgy, hogy tehetett volna többet, igazából tehetett volna. Mondania kellett volna valamit, akadékoskodni, megkérdezni, hogy legalább foglalhat-e itt, most új időpontot, de nem volt rá képes. Senkire sem nézve kisietett a váróteremből. A szabad levegőn megállt és gondolkozott, mit is csináljon. Semmilyen terve nem volt aznapra, mindent alárendelt az ügyintézésnek. Nagyon izgult, hogy időben ideérjen, eszébe sem jutottak más dolgok, nem is reggelizett. Állt a hideg navarrai utcán és üresnek és elhagyatottnak érezte magát. Aztán rájött, hogy mindjárt éhen hal.

Közvetlenül a rendőrség bejárata mellett pár piszkos szék állt egy mocskos műanyagasztal körül, fent pedig kék színű tábla hirdette, hogy „Shop”. Abed benyitott és egy kávézóban találta magát. Belülről is olyan volt a hely mint kívülről: szürkés falak, morzsás asztalok néhány száraz sütemény a pultban meg egy fakó pultosnő. Keresztülhaladt a kávézón és egy önműködő üvegajtón kereszül belépett a boltba. Mielőtt a polcok közé juthatott volna, a pénztáros szólt, be kell tennie a táskáját a bejárat melletti zárható szekrények egyikébe. Egy euróba került, amit a vásárlás végén visszakaphatott. Az egésznek nem volt semmi értelme, de Abedet most ez nem érdekelte. Hamar akart végezni. Gyorsan vett egy nagy bagettet meg krémsajtot, kiváltotta a cuccát és kisitett a boltból, át az üres kávézón, ki az utcára. Útközben eszébe jutott, hogy megehetné a bagettet a kávézóban, mert ott meleg van, de nem merte megtenni. Leült az egyik piszkos székre és a mocskos asztal mellett enni kezdte a kenyeret a sajttal. Semmivel sem törődve, kétpofára zabált.

Az utolsó falatoknál tartott, amikor felnézett és tekintete találkozott a hivatalból ismert nedves szemekkel.

   - Szevasz, mi a helyzet? – kérdezte gyors, merev mosoly kíséretében az piros arcú rendőr, de nem várta meg a választ, eltűnt a kávézóban.

Abeden úrrá lett a felháborodás. Korábban is zavarta, hogy a spanyolok általában csak üres szófordulatként kérdezik, hogy „Que tal?”, de ezt így, most, ebben helyzetben különösen sértőnek érezte. Csak azért is iszik egy kávét, hadd lássa a pasas, hogy neki is joga van hozzá. Felpattant és bement megint.

A pultosnőn kívül csak a férfi volt az üzletben. A söntésnél állt, felpillantott ahogy Abed belépett. Előtte a pulton pohár és benne bíborszínű, igazi spanyol vörösbor. Hosszan nézte a fiút, aki halkan cafe solót rendelt. Súlyos perc telt el, amíg a kávé lefőtt. Abed érezte, hogy a férfi figyeli őt, de nem nézett vissza egészen addig, amíg le nem ült az egyik morzsás asztalhoz. Akkor felemelte a fejét és újra találkozott a pillantásuk. Aztán a férfi visszafordult a pulthoz. Abed megkavarta a forró italt és belekortyolt. Erős volt és kesernyés majdnem olyan finom mint otthon. Hátradőlt és megint felnézett. A férfi gyors léptekkel az ajtó felé tartott, pohara üresen állt a pulton és Abed hirtelen úgy érezte, mintha belátna a ruhája alá, amint járás közben megfeszül majd elernyed hatalmas testén a sápadt, fehér bőr.

Amikor elhaladt mellette, a férfi tekintetét mereven maga elé szegezve annyit mondott:

   - Hozd el azt a szerződést, öt perc alatt megleszünk.

Abed nem felelt, csak nézte a meztelen férfit, ahogyan kirohant az ajtón.

A kávé átmelengette, a mennyezeti ventillátor halk berregése és az áruházi popzene pedig lassan nyugalomba ringatta. A pultosnő valamit pötyögött a telefonján, a sütik mállottak a vitrinben és ez végül is rendben volt. Abed megnézte a mobliján, mennyi az idő: hét óra múlt tizenegy perccel. A nap bizonyára tartogatott még számára valamit.

lecture 32 readings
thumb 0 comment
0
reaction

Comments (0)

Are you enjoying reading on Panodyssey?
Support their independent writers!

Prolong your journey in this universe Culture
COME IN ! 
COME IN ! 

  Light each day enters, and political stage is coming to be clearer : no Deep State, a fantasy

Cecile Voisset
3 min

donate You can support your favorite writers