Congratulations! Your support has been successfully sent to the author
Varga András - Félelem és Büszkeség

Varga András - Félelem és Büszkeség

Published Feb 17, 2023 Updated Feb 17, 2023 Culture Culture
time 9 min
0
Love
0
Solidarity
0
Wow
thumb 0 comment
lecture 70 to reads
1
reaction

On Panodyssey, you can read up to 30 publications per month without being logged in. Enjoy29 articles to discover this month.

To gain unlimited access, log in or create an account by clicking below. It's free! Log in

Varga András - Félelem és Büszkeség

Az aszfalt nem volt hibás, csupán visszatükrözte a januári nap sugarait. Félix kihúzta magát, dzsekijének hűtőrendszere új erőre kapott, és lágyan bizsergette a hátát. Enélkül nem bírta volna a betonból sugárzó hőséget. A lánya természetesen nem vett dzsekit, mert még csak január volt. Majd májusban. Nem akarta erőltetni, döntsön csak ő, majd tanul belőle.
– Muszáj mennünk? – kérdezte Brigi – Nagyon meleg van.
A lány lehajtott fején rebegett széles szalmakalapjának karimája.
– Élvezni fogod – mondta Félix – Mindjárt elérjük a fákat, onnan már gyorsan ott vagyunk.
A nagyszülei mesélték, hogy gyerekkorukban a Városliget zöldben burjánzott, és mennyire rettegtek akkor az emberek a klímaváltozástól. Pedig az már itt volt, akkor is ott volt, semmi értelme nem volt félni tőle. És három fa is maradt, annyira rossz mégsem lehetett a helyzet.
A fákra a fobokrácia évfordulója alkalmából plakátokat ragasztottak, legalább erre jók voltak.
– Említettem már, hogy a rendszerváltáskor fele olyan idős voltam, mint te most?
– Igen apa, már „említetted” – felelte Brigi.
– Nehéz elmagyarázni, hogy mennyire izgatott volt mindenki. Ott lappangott az emberekben az igény régóta, és akkor végre valóra vált. A miniszterelnök azt mondta: „a félelmeink határozzák meg, hogy mit teszünk. A félelem alapvető emberi jog!” Akkora tapsvihar kerekedett, hogy beleremegtek a környező házak – nagyot sóhajtott.
Egy pillanatra ott érezte magát, a tanácstalan kisgyerek, akinek végre elhiszik, hogy szörny van a szekrényében.
– Utána adták ki a Foboszkópot. Mai napig a kedvenc újságom – folytatta – Ránéztél ma reggel?
– Nem. Abból is a félelem ömlik – mondta Brigi.
– Lezárták a Remgő ügyet. Felmentették a feleséget. Jogos önfélelemből ölte meg a férjét. Az előző rendszerben mi lett volna vele?
– Ennek semmi köze a demokráciához – mondta Brigi a fák felé fordulva.
Megérkeztek a Félelmek Palotájához. Gyerekként imádta ezt a helyet, és most végre a lányának is megmutathatta. A szülei arra akarták kényszeríteni, hogy a klímaváltozástól féljen, és a Zöldekre szavazzon. Ő nem akarta semmire kényszeríteni Brigit. Azért hozta el, hogy ő találjon rá arra, amitől igazán fél.
„Jobb félni, mint megijedni!” – hirdette a felirat a kapu felett.
– Itt van 5 pengő, vedd meg a jegyeket – noszogatta Brigit – addig én leadom a ruhatárban a dolgainkat. Add ide a kalapod.
Apró mosoly futott át az arcán. A lánya épp most találkozik azzal a szituációval, amikor nincs elég pénze valamire, és a kimondottan undok pénztárosnő megalázza. Első látogatáskor ez kihagyhatatlan program volt.
– Apa, adj még 60 fillért. Drágultak a jegyek a kiíráshoz képest – zökkentette ki  gondolataiból Brigi.
Az első terem egy természeti kiállítás volt. A bejárat melletti sarokban ősemberek mozgó szoborcsoportja örökítette meg a pillanatot, ahogy rémült tekintettel hátrálnak a tűztől. A tüzet csiholó alak karján kék lánggal égett a szőr. Neuroticus Hungaricus – állt a táblán. Brigi rá sem pillantott. Félix szülei biztosan itt fogták volna, amíg kiselőadást tartanak arról, hogy a jelentben ki, és miért fél.
Az ajtó mögötti kiállítás egy új világba repítette őket. Alattuk ismeretlen mélységek lakói úsztak.
Hogy igazából milyen mély volt, nem lehetett tudni. A 3D hologram vetítők elhozták nekik a valóságot. Az óceánok mélyének szörnyei a sötétség nélkül. Élethűek voltak, az ember nem tudta milyen magasan felettük, és milyen mélyen a felszín alatt volt. Az a fehér cápa is élethű volt, ami mellettük úszott el, hirtelen farokcsapással eléjük kanyarodva. A hologram meg sem remegett a gyors váltástól. Félix kiskorában még vadul villództak a vetített alakok. A technika sokat fejlődött.
Brigi hátrahőkölt, közelebb lépett apjához.
– Menjünk ki a partra –  mondta Félix
A mozgójárda komótosan emelkedett. A mélységlakók után színpompás halrajok és korallok képe oldotta feszültséget. Egy homokos parton át fülledt dzsungelbe vezette őket. Ajtó zárult mögöttük.
A padló ragadt, és lépteik alatt ropogott is valami. Rothadás átható bűze csapta meg Félixet.
A dús növényzetből neszezést hallottak. Egy árny suhant el előttük. Akkora volt, mint egy madár, de sokkal gyorsabb. Majd még egy, majd még egy. Hirtelen több tucatnyi sáska szerű rovar özönlött feléjük.
Rájuk szálltak, csiklandoztak és csíptek, a hajukba gabalyodtak. Brigi sikongatva csapkodta őket.
– Ilyen veszélyes a természet, ha nem tartjuk kordában – mondta Félix
– Vagy csak ismerjük meg, és éljünk vele együtt?
Félix szülei egy ilyen válasz után még jobban ráijesztettek volna. Ő hagyta, hogy a lánya a saját tempójában tapasztalja ki a dolgokat.
A dzsungel gyorsabban suhant el mellettük, mint ahogy sétáltak. Azt, hogy mi volt csak vetítve és mi odaépítve, hogy a mozgójárda ment előre vagy a körülöttük levő díszlet hátra, nem lehetett igazán érzékelni.
A következő helyiség kietlen sivatag volt. Forróbb a pesti augusztusnál is. Az éghajlatváltozás mégis tudott félelmetes lenni. Brigi szerint tenni kell ellene, olyan cégektől vásárolni, akik óvják a környezetet, szabályokat hozni, amiket nem éri meg kijátszani.
Aztán betegségtől megtizedelt faluban jártak. Utána a gyógyszerek mellékhatásaitól lebénult emberek között. Brigi kiterjedt tesztelést és tudományos oktatást javasolt. Még az ország győztes csatáit és dicső múltját bemutató tárlat sem hatotta meg. Az utána következő háborús látképben, holttestek és éhezők között sem félt. Azt mondta, jobb politikusok kellenek.
– A félelmeknek helye van az életben – mondta Brigi – azért nem nyúlok tűzbe. De ti azt akarjátok, hogy rettegjünk.
– „Ti”?
– A rendszer. A társadalom.
A következő program igazi színészek interaktív előadása volt, amiben Brigi kapta kéretlenül a főszerepet.
– Hogy tetszett az utolsó előadás? – mosolygott utána Félix.
– Túlzás volt.
– Átérezhetted, milyen az, amikor mindenki vádaskodhat, és azt is, hogyha senki nem hisz neked.
– Ez hülyeség! – csattant fel a lány – Semmi félelmetes nem volt benne! Ostobaság. Ilyenkor nem kell bemondásra elhinni valamit, de lesöpörni sem. Ki kell vizsgálni, és utána ítélkezni. Mint a felnőtt emberek.
– Hát persze, a világ tökéletes! Csak ki kell vizsgálni és minden rendben lesz! – dohogott Félix.
A lánya világlátása több volt, mint naiv. Önveszélyesen félelemmentes.
– Kikérem a cuccainkat a ruhatárból. Addig menj mosdóba, hazafele nem állunk meg emiatt.
Brigi fejcsóválva indult a mosdó felé. Az utolsó programpontban reménykedett még Félix, hátha észhez téríti a lányt. Most érhet a mosdó elé, ahol néhány suhanc várja, akik leszólítják, zaklatják egy kicsit. Az idegenek iránti félelem jó útra terelheti.
Brigi gyors léptekkel tért vissza, szeme sarkában gyöngyözött az első könnycsepp.
Szorosan megölelte apját, és szipogni kezdett.
– Mi történt? Megbántott valaki? – kérdezte Félix
– Megbántott? Meg akartak erőszakolni!
– Kicsodák?
– Néhány gyökér a mosdónál. Mintha prédára vártak volna.
– Sajnálom – nyugtatta Félix – Túl szép ez a ruha ide. De az is lehet, hogy nem kéne az  olyan típusú embereket ideengedni.
Brigi sírása megakadt, lélegzete kihagyott egy ütemet.
– Mi van? Ez is a beteg show része volt?
– Megijedni nem szégyen. De megtalálni, hogy mitől félsz igazán, nehéz ma egy fiatalnak.
– Hülye vagy? Odalöksz egy ilyen szituba csak azért, hogy rettegjek, mint te? Hát nem. A te hibád, hogy így érzem magam. És az országé, hogy nem tud, vagy nem is akar biztonságot teremteni. Így sosem jutunk előre.
Néma csendben mentek haza.
A rendőrség és Brigi osztályfőnöke másnap kora reggel csengetett. Félix jelentette be az átnevelési igényt előző nap, amint hazaértek. Nem akarta, hogy a lánya félelmek nélkül éljen. Hogy a felelősségvállalás és annak elvárása végzetesen megmérgezzék. Túl sok embert látott már így tönkremenni.
Brigit kikísérték az átnevelő tábor kisbuszába. Könnyek között, fel-felsikítva ment az erős kezek ölelése által mutatott úton. Hangja mélyen belehasított Félix lelkébe. Ő is így sírt a felelősség és mértékletesség diktatúrájában, a félelem szabadsága előtt.
Félix nem volt hibás, csupán visszatükrözte a társadalom alapvető félelmeit.

lecture 70 readings
thumb 0 comment
1
reaction

Comments (0)

Are you enjoying reading on Panodyssey?
Support their independent writers!

Prolong your journey in the Panodyssey universe Culture
D'amour et d'amitié
D'amour et d'amitié

Je dédie ces vers à ceux qui étaient, et sont encore là.Parce que les Amis pourront to...

Jean-Christophe Mojard
1 min
Dans ses pas
Dans ses pas

Je reve de déployer mon talent Pouvoir vivre séant D'amour et de glamour

Arthur Mede
1 min

donate You can support your favorite writers