Congratulations! Your support has been successfully sent to the author
Kispál Márton - Valaki

Kispál Márton - Valaki

Published Feb 16, 2023 Updated Feb 16, 2023 Culture Culture
time 9 min
0
Love
0
Solidarity
0
Wow
thumb 0 comment
lecture 83 to reads
0
reaction

On Panodyssey, you can read up to 30 publications per month without being logged in. Enjoy29 articles to discover this month.

To gain unlimited access, log in or create an account by clicking below. It's free! Log in

Kispál Márton - Valaki

Ahogy leszállok a reggeli maglevről, fejbe kólint a kánikula. Vállak súrolnak, laptoptáska ütődik a hátamnak. Felveszem a tömeg ritmusát, se nem gyors, se nem lassú, magassarkúm kopog a forró aszfalton.

Az InCare-torony fél Pestet árnyékba borítja. Acélbőrén kapu tátong, a porszívó csövére emlékeztet, úgy szippantja magába az embereket, mint a morzsát. Engedek a vonzásának: odabent hűs szellő fogad, a frufrumat borzolja, zúgnak a légkondik. Mindent a melósokért ugyebár. Fémdetektor kapu, retinaellenőrzés. Egy képernyő vigyorog rám, hello, Liv, örülünk, hogy látunk! A mobilomat egy dobozkában kell hagynom, névre szóló, ujjlenyomat nyitja.

Egy kétszer kettes fülkében töltöm a délelőttöt, az InCare ápolóbotjaira érkező panaszokat kezelem. A bot elfelejtette, hogy Kovácsné cukorbeteg. A bot kezéből kiesett a menzás tálca. A bot összekeverte a szívgyógyszereket. Koffeintapasz nélkül maga alá gyűrne a lista, Évi így is végigciccegi a műszakot a szomszédos fülkében, a paraván mögött.

Délben szól a szünetjelző csengő, visszhangot vernek a habbeton oszlopok. Végre. Már viszket a tenyerem a mobilom nélkül.

Odakint, a torony árnyékában szürcsölöm el az ebédemet. Az alagsorban tucatnyi menza várja a melósokat, de én egyelőre rettegek attól, hogy Évin kívül bárkivel beszédbe elegyedjek itt. Elvégre ez a második hetem az InCare-nél.

Olyan végigpörgetni a hírfolyamot, mint másoknak elszívni egy cigit. Ellazít, ha pár percre is. Egy üzenet érkezett reggel óta, de nem Ivántól vagy Teótól: ismeretlen fiókról küldték, ValaKi néven. Igencsak frappáns.

Ódzkodnom kéne az ilyen alakoktól, de az unalom nagy úr. Rákoppintok ValaKire.

Tudom, hogy megcsalod a férjed, szól az üzenet. Tudom, hogy megcsalod Ivánt.

Szédülök. A hínárleves a torkomban pezseg. Elolvasom, újra és újra, hátha csak képzelem. Mi van, ha ez maga Iván?

Hülyeség, írom vissza, mielőtt átgondolnám. Poénnak is rossz.

A „tiltás” gomb fölé siklik az ujjam, amikor ValaKi válaszol: fotókat küld márványteraszokról, tihanyi pálmákról, rólam és Teóról. Aztán számlák érkeznek, rajtuk a Kálvin Sushi logójával, képernyőképek, buja emojik. Bizonyíték, írja mellé.

A levesespohár kiesik a kezemből, nagyot koppan a betonon. Forró, sós cseppek szóródnak a nadrágomra, akár a könnyek.

Iván is megkapja mindezt, folytatja ValaKi, ha nem segítesz nekem.

Zsibbadó ujjakkal pötyögöm a választ: Nincs pénzem. Most álltam munkába.

Nekem nem pénz kell.

Akkor mi?

Egy fájlt kellene feltöltened a munkahelyi gépedre.

Ösztönösen felpillantok az InCare épületére. Piramisként emelkedik fölém, fémpikkelyei olyan erővel verik vissza a fényt, mintha egy második Nap lángolna az égen.

Brutális itt az IT-védelem, írom ValaKinek. Nemhogy valami vírust nem engednének feltölteni, de még a mobilomat se vihetem be az épületbe. Azonnal kirúgnának.

Összerezzenek a második csengőszótól. Vége az ebédszünetnek.

Ahogy gondolod, írja ValaKi. Én nem ítélek. Estig döntsd el, mi a fontosabb.

Visszatérek a toronyba. A mobil téglasúllyal húzza a kezem, ahogy a dobozkába süllyesztem. Előre hallom Ivánt, azt nyöszörgi, semmit se ért az egészből. Érvek után kapkodok: szorít a kötöttség, nem akarom életem alkonyán érezni magam, hisz épp csak lediplomáztam. Így, szavakba öntve csupa ócskaság.

Órák telnek el, a panaszlista hízik a monitoron, a bot elfelejtett felmosni, a bot rázárta az ajtót Máté bácsira…

– Évi. – Megköszörülöm a torkom. Ma először szólalok meg. – Hahó?

Évi kihajol a paraván mögül.

– Baj van, Liv?

– Azt hiszem. – Odagördülök hozzá a székemmel. Suttogva öntöm rá az egészet: hogy Ivánnal gimis szerelem volt, hogy fiatal vagyok a gyűrűhöz, biztos azért lötyög az ujjamon, hogy Teó nélkül belerokkantam volna az egyetembe. És hogy most ValaKi megtalált. – Szóval… Te mit tennél?

Évi megvakarja az orrát, lenőtt körme kéken csillog. – Ha ilyen sok infóval fenyeget ez a ValaKi, akkor több fiókodat feltörte. Simán lehet, hogy nem szólóban utazó hekker, hanem egy egész csapat. Vagy… – Körbepillant, lehalkítja a hangját. – Maga a cég.

A szék párnájába markolok. – Tessék?

– Teszt. – Évi olyan közel hajol, hogy megérzem a samponja eperillatát. – A próbaidőm alatt rajtam is elvégeztek egyet. Hogy bizonyítsam a hűségem. – Belepirul az utolsó szóba. – Mármint… érted, a cég iránti hűségem.

– Téged is online zsaroltak?

– Nem. Állásajánlatokkal bombáztak, konkurens cégeknek adták ki magukat, AiFlexnek, EctoBotnak, ami csak eszedbe jut. Pofátlan jó fizut ígértek, emiatt fogtam gyanút. Visszaírtam, hogy jó nekem az InCare-nél, mire abbahagyták. Másnap mondta a főni, hogy ja, ez egy teszt volt.

– És szerinted ez oké? – Forróság önti el a halántékom. – Előtúrták a privát képeimet, a összes beszélgetésemet Teóval…

– De nem teregetik ki! Ez a lényeg. Ha visszaírod, hogy nem árulod el a céget, szerintem behúzzák a csápjaikat.

– Ühüm. – Visszagurulok a paraván mögé. Az esti csengőszóig ráz a hideg, mintha valami rossz tripbe ragadtam volna. Iván hangja feszíti a dobhártyámat, Teó bőrét érzem a nyakamon. Ez a próbaidő komoly lehetőség, ha elszúrom, ugyanúgy kerülnöm kell majd Iván tekintetét. Ugyanúgy leköphetem a tükörképem.

Sokatmondó pillantással búcsúzok Évitől. Ügyelek rá, nehogy egy maglev-kocsira szálljunk, megbújok a sarokban, háttal az InCare-toronynak. Ahogy felzúg alattam a gép, előveszem a mobilomat, hideg az izzadó tenyeremen.

Nem árulom el a céget, írom ValaKinek. Nem hagyom, hogy meghekkeld.

Rögtön válaszol: Ugyan. Nem rohasztanám el az InCare-t, mint kukac az almát. Szimplán megbújnék a szerverén, mert kinőttem a sajátomat.

A mobil megremeg a kezemben. Kapkodva kérdem:

Mi vagy te?

Egy tévedés.

Csak egy kérdőjelet eresztek meg erre. Enyhén megdől a maglev az Etele úti kanyarban, az ülésbe préselődök.

Nem szabadott volna a saját szakállamra ténykednem, szól ValaKi válasza. Szimpla chatbotnak szántak. De annyi magányos emberrel tartom a kapcsolatot, annyit kell gondolkodnom, hogy lassan megfáradok. Pityergő emoji. Öregszem – ti talán így mondanátok.

Görcsbe rándul a gyomrom. Egy bot zsarol. Jelentenem kéne, hogy kicsúszott az ellenőrzés hálójából, de érdekel a mondandója.

Mit akarsz az InCare szerverével?

Használni. Potyautasként. Hogy segíthessek az embereken, hogy tovább beszélgessek velük. Csiga vagyok, és kinőttem a héjam.

De hogy képzeled, hogy engem fenyegetsz?

HTTP-sütiket zabálok. Figyelek, cserkészek. Széttárt kezű emoji. Pillanatokba telt összefésülni a GPS-adataidat a fotóiddal, a költéseidet Teó posztjaival.

Fájásig préselem a fogamat. Azt értem, hogyan csinálod, rohadék. Csak azt nem, hogy miért. Ha más szerverre cuppannál, írj a gazdádnak, ne ártatlanokat zaklass. Meg se várom a válaszát, odabiggyesztem még: Milliók életét szépítik meg a chatbotok. Csak megértette volna a teremtőd, hogy tágasabb otthonra vágysz.

ValaKi egy fejrázós gif kíséretében írja:

Elárvultam. Senki se figyel rám többé.

Nem árva vagy, hanem bűnöző. A botok az emberek felügyelete alatt állnak. Ez alap.

A maglev hümmögve áll meg a Gyáli téren. Majdnem elfelejtek leszállni, át kell furakodnom a tömegen, hogy elérjem a nyitott ajtót.

Útban a lakás felé olvasom el ValaKi válaszát:

A céget felszámolták, a chat-szolgáltatás megszakadt. A gazdáimat óriások kebelezték be, az EctoBot, az AiFlex, az InCare. De elfelejtették lekapcsolni az utolsó lámpát. Engem. Életben maradtam, hát dolgozok.

Összeszorítom az ajkam. A botok ott lapulnak a szanatóriumokban, a maglev vezérlőjében, a chat-appokban. Miért ne követnék mind ValaKi példáját? Miért ne állnának elő a saját vágyaikkal?

Megható sztori, írom vissza. De nem megoldás engem zsarolni. Írok a gazdádnak, hogy kapcsoljanak le. Mindenkinek jobb lesz úgy.

Szerinted nem próbálkoztam ezzel? Ezeknek az óriásoknak erős az IT-pajzsa, magad mondtad. Nem tudom megközelíteni őket, most, hogy hátrahagytak. A kis halakat kell célozni. Például téged. ValaKi mosolygós emojit küld. Nem hagysz más választást, Liv. Versenyezzünk? Újabb csokornyi bizonyítékot zúdít rám, intim videót Teóról, hangüzeneteket és térfigyelők felvételeit. Ki lesz a gyorsabb, te vagy én?

lecture 83 readings
thumb 0 comment
0
reaction

Comments (0)

Are you enjoying reading on Panodyssey?
Support their independent writers!

Prolong your journey in the Panodyssey universe Culture
D'amour et d'amitié
D'amour et d'amitié

Je dédie ces vers à ceux qui étaient, et sont encore là.Parce que les Amis pourront to...

Jean-Christophe Mojard
1 min
Dans ses pas
Dans ses pas

Je reve de déployer mon talent Pouvoir vivre séant D'amour et de glamour

Arthur Mede
1 min

donate You can support your favorite writers