Congratulations! Your support has been successfully sent to the author
Kispál Márton - Kurkász

Kispál Márton - Kurkász

Published Feb 16, 2023 Updated Feb 16, 2023 Culture
time 9 min
0
Love
0
Solidarity
0
Wow
thumb comment
lecture reads
0
reaction

On Panodyssey, you can read up to 30 publications per month without being logged in. Enjoy29 articles to discover this month.

To gain unlimited access, log in or create an account by clicking below. It's free! Log in

Kispál Márton - Kurkász

A szemét Kurkász orra előtt úszik, ráérősen, cuppogva, mintha csak a nyári hőség elől menekült volna a hűs hullámok közé. A mai adag különösen nagy, a folyó túlpartjáig nyújtózik.

Kurkász kimerészkedik a betonoszlopok árnyékából. Szimatol: a hulladék párájába iszap illata és teherhajók benzingőze vegyül. Kurkász megsejti, hogy ez egy jó nap lesz. Vállára veszi a hálóját, és leszökken a part aszfaltjára.

Ott találja Öreg összecsukható székét, de maga Öreg sehol sincs. Biztos valahol az árnyékban hűsöl. Kurkász megvonja a vállát. Ha Öreg kihagy egy ilyen jó termést, az az ő hülyesége.

A szemét nagyja papír, ázott-kopott cafat, de menetrendszerűen érkeznek műanyag uszadékok. Olyanok, mint az elefánt az itatónál, méltóságteljes lassúsággal törnek maguknak utat. Nyomukban felsejlik a folyó penészzöld habja, hogy újabb papírfoszlányok rögtön el is takarják. Kurkász szeme hozzászokott az efféle úszó szigetekhez, kapásból kiszúr tucatnyi vizespalackot és kávékapszulát. Elgondolkodik, gyér szakállát gyűrögeti, végül úgy dönt, hagyja őket. Épp elég kacatot halmozott fel, és amióta bezárták a külvárosi piacot, alig maradtak csencselők, akikkel szívesen szóba elegyedik.

Azért akad kapása: félóra elteltével egy pár sportcipőt fog ki, fűzője nincs, de talpa legalább igen. Öreg már egy hónapja panaszkodik, hogy levált a cipője talpa. Ha kedves lesz, megkaphatja ezt az újat.

Déltájt a hulladékszigetek ritkulnak. Egy kötegnyi karton szomszédságában csillogó gömb kallódik, Kurkász először fel se fogja, mit lát.

Egy igazgyöngy. Igaz-igazgyöngy. Nem a kagylók kövült köpete, hanem golflabda méretű, saját fénytől izzó gömb. Kurkász eddig csak mesékből ismerte. Abban is kételkedett, hogy egyáltalán létezik. Szépszerével hallani regéket a belváros felől, ahonnan a sok kincs-kacat árad, de az igazgyöngyök túltesznek mindegyiken. Még hogy az ember bensőjében terem, hónapok, évek alatt, mint valami nagyra nőtt vesekő! És hogy ki kell köpni, ha már nyomja a bordákat, na persze.

Mintha dróton mozgatnák, Kurkász öntudatlanul ragadja meg a hálóját és nyújtózkodik a gyöngyért. Ahogy zsákmánya súlyát megérzi a kezében, könnybe lábad a szeme.

Ölébe veszi a gyöngyöt. Krémfehér, pulzáló bőr feszül rajta.

– Hát ez? – csendül egy hang a háta mögött.

Kurkász felmordul. Öreg mindig rosszkor állít be.

– Ez… – Ösztönösen takarja a gyöngyöt. – Semmiség.

– Akkor hadd ni!

Öreg odabattyog, már az árnyéka is bűzlik a szesztől. Kurkász elfordul, de Öreg a gyöngy után kap.

– Ne szégyenlősködj!

– Semmi közöd hozzá! – préseli Kurkász a szuvas fogai között. – Ha nem döglöttél volna egész nap az árnyékban, tán te találtad volna meg.

– El is felezhetjük.

– Nem felezek én veled semmit. – Kurkász megragadja a frissen fogott cipőt, majd elhajítja – jó messzire, hogy a folyó örvényei közé zuhanjon, ahonnan Öreg nem halászhatja ki. – Ez után kapkodj!

Azzal sarkon fordul. Bánja is ő, mit gondol Öreg: ez a gyöngy a burzsuj emberek testében terem, gyümölcs módjára, megér hát egy összeveszést.

Akadnak napok, amikor elvannak. Akkor söröznek, és a szmogon átkukucskáló csillagokra kukucskálnak vissza, és énekelnek is.

De ma nem. Ma Öreg túl kapzsi volt. Jobb lesz, ha pár napig hozzá se szól.

*

A parthoz közel, a félbehagyott toronyházak és vasúti düledékek között akad egy kuckó, amit Kurkász az otthonának hív. Csoszogva közelíti meg, hóna alatt a gyönggyel. Mintha lépteket hallana, de nem, biztos csak a beomlott csatornában csöpög a szennyvíz.

Otthona egy aluljáróból nyílik: szűkös fülke, egykor jegyellenőrök irodája lehetett. Hátul, a kacatoktól roskadozó polc mögött létra vezet egy félemeletre. Ott ablak is van, igaz, alig borítéknagyságú, benzinként szivárog be rajta a város fénye. Kurkász az álom és ébrenlét peremén ringadozik, a gyönggyel a karjában. Öreg ismeri a helyet, de tán maradt benne annyi tisztelet, hogy most békén hagyja.

Épp elaludna, amikor motorzaj harsan, visszaverődik a környék betoncsonkjairól. Kurkász felpattan. A párnája alá rejti a gyöngyöt, és csak utána kandikál ki a hátsó ablakon: tükörfekete autó suhan a romok közt, a fényszórója éles-hideg. Épp kanyarodik, vissza, a város felé.

– Remek.

Ritkán járnak erre olyan alakok, akiknek autója van. És szinte sose sántikálnak jóban.

*

Másnap délelőtt Öreg fogadja a parton, kapzsiságtól szűkülő szemmel, mezítláb:

– A ruhád bélésébe rejtetted?

Kurkász önkéntelenül a dzsekijéhez kap.

– Rosszat hoz rád – dörmögi Öreg.

– Azért mondod, mert magadnak akarod. – Kurkász leül az aszfaltra, a folyó kínálatát böngészi.

– Fityfenét. Reggel itt jártak valami öltönyösök. A gömböt keresték. Aszondták, az övüké.

Kurkász torka egyszeriben kaparni kezd. – Akkor vigyázhattak volna rá. Immár az enyém.

– Ez nem kifogás. Úgy kupán vágnak érte, hogy…

– Ne beszélj itt nekem kifogásokról. Folyton lenyúlsz és semmit se adsz cserébe, pedig épp annyi szabadidőd van, mit nekem.

– Jól van már, Kurkász, én nem erről hadoválok.

– Ja, persze. Amúgy mit mondtál nekik?

– Hogy nem hallottam én semmiféle gyöngyről.

– Kedves tőled. – Kurkász észrevesz egy szatyrot a habokban: Öreg botjával kibökködi a partra, és belepróbálja a gömböt. – Remek – bólogat, hogy Öreg lássa, nem rengette meg az öltönyösök híre. – Eddig nem volt szatyrom, mert nem volt mit tartani benne.

Körbepillant: a rommező mozdulatlan, de határozottan érzi, hogy figyelik. El kell rejtenie a gyöngyöt, mielőtt elveszik tőle.

Búcsút int Öregnek, és a kuckója felé veszi az irányt.

*

Ismét lépteket hall. Gyorsít, de azért nem fut: az a félelem beismerése lenne.

Árnyék moccan egy betonoszlop mellett. Majd egy másik. Kurkász megtorpan, és hirtelen ott vannak, körülötte, mindenfelé, öt férfi, tényleg öltönyt viselnek, az arcuk frissen borotvált. Lehet, hogy a parton kellett volna maradnia, vagy nem, francokat, már tegnap este lelépnie…

– Ön az, aki Kurkászként ismernek? – kérdezi az egyik férfi bujkáló mosollyal. Meg se várja a választ: – Azt hiszem, tudja, miért vagyunk itt.

Kurkász gépiesen nyújtja neki a szatyrot. – Tudják, én csak…

– Nincs szükség mentegetőzésre. – A férfi átveszi a szatyrot.

– Na és – pedzegeti Kurkász –, jár nekem valami? Mint szerencsés megtaláló. Tudják, az önök gazdája hibázott, amikor elhagyta ezt a… Tudják… Nem vagyok telhetetlen, beérem én…

– Hogyne. – Egy másik férfi, jó két méter magas, közelebb lép. – Tartogattunk jutalmat önnek. Egy picit ne mozogjon, és máris megkapja.

*

Az aszfalt hője égeti csupasz talpát. Öreg letörli a verejtéket a homlokáról, a magasba pillant. A Nap megkezdte zuhanását a horizonton málló toronyházak felé, mégis perzselő fényt vet. Évről évre forróbb.

Halak tűnnek fel a folyóban, mintha a hulladék hömpölygő szaga ebédhez hívó gong lenne. Öreg csapdába ejt párat, fejüket a betonpart sarkához veri. Pucolás és belezés következik, a fölös részek visszakerülnek a folyóba. Öregnek nincs szüksége serpenyőre vagy lángra, otthagyja a halakat az aszfalt göröngyein, hogy megsüljenek, míg ő az árnyékban hesszel.

Azon rágódik, hol lehet Kurkász. Elkapták az öltönyösök? Lenyelte a gyöngyöt, és megfulladt, vagy mi? Még a legmelegebb napokon is elődugja a képét, ha másért nem, hogy összevesszenek.

A halak fehérre sülve várják. Ölbe veszi őket, és csak úgy megszokásból a folyóra pillant.

Hatalmas érték úszik ott – egy pár cipő, foszladó fűzővel, hasadt nyelvvel.

Öreg szájából halhús potyog. Megragadja a botját és a hálóját, kiügyeskedi a cipőt a partra. A kezét húzza a súly, víz csöpög a varrat résein.

– No mik vannak – dörmögi, és rögtön fel is próbálja szerzeményét. – De még mik vannak!

A cipőt a folyó bűze itatja át, de pont jó méretű, lágyan cuppan Öreg bokája köré.

Nem, valami mégse stimmel. A bal darab nyomja a lábujját.

Öreg káromkodva rántja le magáról, mire egy gyöngy pottyan ki a cipőből: fehéren villan, aztán tovapattog az aszfalton. Petyhüdt bőr borítja, Öreg meredten nézi. Nem tudja, mi legyen most, hogy szabad-e. De annyira puhának tűnik, hogy lehetetlen ellenállni neki. Megérinteni csak nem bűn, ugye?

Lehajol, és kinyúl a gyöngyért. Pont a markába illik.

lecture 106 readings
thumb comment
0
reaction

Comments (0)

Are you enjoying reading on Panodyssey?
Support their independent writers!

Prolong your journey in this universe Culture
Evêques
Evêques

Un mot d'un dictionnaire, ma définition, vôtre sourire, ma joie. Dans l'&eacu...

Bernard Ducosson
1 min
Convaincre
Convaincre

Un mot d'un dictionnaire, ma définition, vôtre sourire, ma joie. Dialoguer po...

Bernard Ducosson
1 min

donate You can support your favorite writers