Congratulations! Your support has been successfully sent to the author
Sarnyai Benedek - elsőlátás

Sarnyai Benedek - elsőlátás

Published Feb 17, 2023 Updated Feb 17, 2023 Culture
time 8 min
0
Love
0
Solidarity
0
Wow
thumb comment
lecture reads
0
reaction

On Panodyssey, you can read up to 30 publications per month without being logged in. Enjoy29 articles to discover this month.

To gain unlimited access, log in or create an account by clicking below. It's free! Log in

Sarnyai Benedek - elsőlátás

Ha Dr. Szaszkó-Lépyn múlna, senkire sem azzal a furcsa fintorral nézne. A legtöbben a klinikán megijednek tőle: azt hiszik, hogy az igazgató úr folyton elégedetlen valamivel, csak nem mondja. 
Pedig arról van szó, hogy a Ripperék házassága miatt görcsbe álltak az arcidegei. Ők Dr. Szaszkó-Lépynek mindig arról panaszkodtak, hogy rossz szemmel néznek a másikra. Nem csoda, hogy az első vizit után felvette őket páciensnek.
Az igazgató urat a páralakító sebészetben mindig is a szemműtétek érdekelték. Szerinte az összes veszekedés oka, hogy a másik szemében nem tetszik valami. 
Ez viszont általában tudattalan folyamat, Dr. Szaszkó-Lépynek épp ezért tetszettek meg Ripperék. „Rossz szemmel néznek egymásra! Mintha maguktól rájöttek volna, hogy valójában mindig csak szemet kell találni a párunkhoz!” – mondta az igazgató úr, első látásra Ripperékbe szeretett. Aki nem a páralakító sebészeten dolgozik, ezt nehezen érti. Mi nem csak felvesszük, de meg is válogatjuk magunknak a pácienseket. Egy betegpár kiválasztása olyan, mint maga a párválasztás. Elvégre azért műtjük őket, hogy megszeressék egymást: ha mi nem tudunk kettejükbe szeretni, a saját munkánkkal sem leszünk elégedettek.  
Dr. Szaszkó-Lépynek az lett a tragédiája, ami az ilyen szerelmeknek mindig: éppúgy nem illett Ripperékhez, ahogy Ripperék egymáshoz.
Az igazgató úr viszont makacs természet, mindent azért csinált, hogy az érzéseit igazolja önmagának: ez a diagnózisokra is kiterjedt. Ripperék panaszkodhattak, amire akartak, az lett a betegségük, amit az igazgató úr kitalált nekik.
Szó, mi szó, az ilyen diagnózisoknak van egy előnye: az orvos mindig aszerint kezelheti a betegeit, ahogyan neki tetszik. Dr. Szaszkó-Lépy így először a rutinműtéttel próbálkozott. Egyszerű az eljárás, az igazgató úr nekem is megengedte, hogy a látóidegeket újrakössem a jobb szemekben, miután kicseréltük őket Ripper Konrád és Ingrid között. 
A lényeg, hogy a pácienseknek a másik arcán kell látniuk a saját szemüket. Az igazgató úr szerint ez megnyugtatja az ösztönöket. „A veszekedés azt jelenti, hogy félünk a párunktól” – mondta, miután feszesre húztam Ripper Konrádban a látóideget – „A félelem pedig jelet keres a másik tekintetében. Az is megrémiszt minket, ha nem tudunk kiolvasni belőle semmit. Ezért fontos, hogy már csecsemőkorban sokat nézzünk tükörbe: egész életünkben csak a saját szemünkről tanuljuk meg, hogy ami amögött van, attól csakugyan nem kell rettegni.”
Dr. Szaszkó-Lépy arcán akkor jelent meg a féloldalas fintor, amikor Ripperék egy hét múlva visszajöttek.
Egymás szemével sem néztek szívesebben a másikra. Ingridnek ugyan tetszett a férje új tekintete, meg is dicsérte, milyen szépen kerekedik a saját pupillája Konrád szemüvege mögött. De hiába: azt már önmagának nem tudta megbocsátani, hogy a férjén bármi is tetszik neki. Az elégedetlenségét rögtön férjére vetítette: „miért húz fel Konrád egyáltalán szemüveget? Mindketten tudjuk, hogy engem biztos nem akar látni!” Ripper Konrád felemelte a mutatóujját, ösztönösen közbe akart vágni, de hirtelen rájött, hogy ebben az egy dologban véletlenül egyet ért a feleségével. 
Ahányszor visszajöttek, egyre világosabb lett: Ripperék egyáltalán nem tudták tudattalanul figyelni a másik tekintetét. Mindig kerestek benne valami nyugtalanítót, ha pedig nem találtak, a saját látásuktól kezdtek rettegni. 
Dr. Szaszkó-Lépy nem keresett hozzájuk más páciensektől szemeket. Régivágású páralakítóként azt az elvet követte, hogy csak is a házastársakon belül szabad rendezni a szerveket: „amit Isten egybekötött, orvos szét nem választhatja!” Elkezdett Ripperék szemeire úgy tekinteni, mint egy-egy gömbalakú tortára: középről indulva egyforma méretű cikkelyekre metszette őket. A cikkelyeket újra- és újrarendezve mindig más szemeket állított össze a férjnek és a feleségnek. 
Volt egy vita, amire Ripperék minden műtét után visszatértek: nem tudtak megegyezni abban, hogyan látták meg először egymást. 
Ahogy Dr. Szaszkó-Lépy cserélgette köztük a szemcikkelyeket, úgy állított mást és mást Konrád és Ingrid. Egyikük rendszerint onnan indult, hogy Ingrid apjának volt egy vállalkozása: a Ripper-látszerészet. Erre a másik válaszolt: nem, az a Ripper Konrádé volt, vagy az apjáé, akit egyébként szintén Konrádnak hívtak. Ingrid ez esetben úgy jött a történetbe, hogy bement hozzájuk szemüveget csináltatni, a látáspróbát pedig Konrád végezte, aki hol optikustanonc volt, hol végzett szemész. Abban az egy dologban egyet értettek, hogy valamelyikük szemüvegen keresztül nézett először a másik tekintetébe. De az igazi vita csak ott indult, hogy melyikük esett szerelembe első látásra: ezen úgy össze tudtak kapni, mintha az összes vitájuk ennél a kérdésnél kezdődött volna.  
Dr. Szaszkó-Lépy, ahogy minduntalan hallgatta az ismerkedéstörténetet, jobb arcfelén görcsösen feljebb húzta az ajkát, a balon pedig lejjebb. Ripperék egyre rövidebben beszéltek. Látásuk széttöredezett, a vita rendszerint úgy zárult köztük, hogy sűrűn pislogni, majd könnyezni kezdtek, mintha a szemük meg akart volna szabadulni valami muslicától vagy idegentesttől. 
Azt hiszem, Dr. Szaszkó-Lépynek az tetszett igazán, hogy Ripperék szerelme éppen az első pillantásig tartott: egyedül abban a pillanatban nem féltek egymás tekintetétől, amikor a legtöbben a másik szemébe is félnek nézni.
Tartottam attól, hogy az igazgató úr belefásul Ripperék kezelésébe. Világos volt: sose tudják úgy megszeretni egymást, ahogy Dr. Szaszkó-Lépy szerette őket, ez a páralakító sebészeknél a legegészségtelenebb kapcsolat. 
Ripperék viszont megleptek minket egy közös kislánnyal. Biztos vagyok benne: a gyerekvállalással valójában a saját házasságukat akarták büntetni. Azt gondolnánk, hogy ha két ember mindig ellentétesen látja a világot, akkor ketten együtt lefedik a valóságértelmezések teljes halmazát. A kis Lili viszont, amint megtanult beszélni, egyfolytában talált valamit, amivel egyik szülője sem értett egyet. 
Egy matematikus úgy illusztrálná, hogy a szülők véleménye akármilyen témában úgy viselkedett, mint két merőleges: kimetszett egy gondolati síkot. Erre a síkra egy harmadik merőlegesként jött Lili: kifejezhetetlenül Konrádból és Ingridből. 
Az ismerkedéstörténetben például konokul állította a kislány, hogy az apja nem volt sem optikustanonc, sem szemész, amikor először látta az anyját: „Az apu szemüveges, nem az anyu: miért az anyu akart volna szemüveget csináltatni az apuval?” Lili úgy mesélte a történetet, mintha mindent a saját szemével látott volna. A szülei felocsúdtak a fásulásból: azon már ketten vitatkoztak a lányukkal, hogy ő vajon az ismertségük előtt, vagy után született-e. 
Dr. Szaszkó-Lépynek eközben már nem csak oldalra, hanem előre is görbülni kezdett az ajka. A száj viszont nem tudta eldönteni, hogy a harmadik dimenzióban milyen irányba álljon. Én esküszöm, hogy az a furcsa, csücsörítésszerű mozdulat enyhén jobbra és lefelé húzza az ajkat, de ahányan vagyunk az osztályon, annyiféleképp látjuk. 
Nem kell tehát rettegni attól a fintortól. Első látásra megijeszt, de ugyanúgy hozzá lehet szokni, mint bárki tekintetéhez. Aztán, ha sokáig nézzük, ezzel a szájtartással is az lesz, hogy csak veszekszünk rajta.  

lecture 51 readings
thumb comment
0
reaction

Comments (0)

Are you enjoying reading on Panodyssey?
Support their independent writers!

Prolong your journey in this universe Culture
Evêques
Evêques

Un mot d'un dictionnaire, ma définition, vôtre sourire, ma joie. Dans l'&eacu...

Bernard Ducosson
1 min
Convaincre
Convaincre

Un mot d'un dictionnaire, ma définition, vôtre sourire, ma joie. Dialoguer po...

Bernard Ducosson
1 min

donate You can support your favorite writers