English
Français
Deutsch
Italiano
Español
Mes enregistrements
Varga András versei
Published Feb 13, 2023
Updated Feb 13, 2023
Culture
4 min
Culture
Published Feb 13, 2023
Updated Feb 13, 2023
4 min
1
Like
0
Love
0
Solidarity
0
Wow
0 comments
114 readings
On Panodyssey, you can read up to 10 publications per month without being logged in. Enjoy9 articles to discover this month.
To gain unlimited access, log in or create an account by clicking below. It's free!
Log in
Varga András versei
Contribute
Naptólforgó
Szerettem korán kelni.
Az éj takarója alá bekukucskált a hajnal,
s harmat volt a reggeli.
Csodáltam a napot barnapozsgás arccal,
ahogy éjt nappallá téve az eget átszeli.
Büszke zöld volt a rét!
Minden serpenyőben a mi olajunk serceg,
maghéjaink köpi szét
lakótelepi padok között sok gyermek.
Napraforgásunktól nyert értelmet a lét.
Aztán eljött a Hangos Hajnal.
Roppant fénykéve takarónkat tépte,
átszelte az eget rettentő robajjal,
az éjt tarlótűzzé téve.
A füst ködében forgolódva kerestem a napot.
Gyökereim körül remegett a föld.
Leszegett virággal várom az eljövendő napot,
mikor rétünk újra az lesz: büszke zöld!
A történelem receptje
Egy véletlen által életre ítélve ülök
egy panelház első emeleti konyhájában,
az ablakon beszűrödik a téli félhomály.
Hullámzás szülte vad impresszió,
amit a szemem színeknek nevez.
Lenyomata vagyok a világnak magam is,
egy igaz ember, kinek kontúrja hamis.
Gőzbe burkolózik a kávéillat,
ajkam alakját veszi fel a bögrén.
Csókunkba a külvilág is belepirkad,
a horizonton fut felém fürgén.
A tésztát már bekevertem.
Most a valóságot igazsággá gyúrom.
Hogy átlássak rajta, papírvékonyra nyújtom,
és teleírom. Majd csak kisül belőle valami.
Kezemben újság, minden cikke régiség.
Úgy gyűlölünk, úgy félünk, úgy nem értünk
ma is, ahogyan réges-rég.
Tündöklő civilizációk porhadtak el félelmek kemencéjében.
Egy villanytűzhellyel mit tehetnék én ez ellen?
Vádak izzanak a propaganda kohójában,
s a vad közhangulat lángra kap.
Elcsépelt szavak mellől veszem elő a teljes kiőrlésű kenyeret.
A héja nász a külvilággal, a bele káka,
belegabalyodom a csomójába.
A ház előtti játszótéren mérleghinta,
borotvaélen, mint az ország sorsa.
Kiegyensúlyozatlanul, egyik fele a porba hull:
illibikóka.
El nevezem – nagy nehezen – az utamat:
TAO te király! Majd megkapja egy sportcsapat.
Én tehetek róla?
Én tehetek ellene.
Tízmillió hozzávaló be egy tepsibe.
Lassú a tűz, de rohan az idő,
a pillanatképek kosztümös filmmé állnak össze.
Ízekre szed és szagokká szakad a történelem rothadása.
Azok a húszas évek
Akkor már két világvége suhant el mellettünk,
ezért a következőn először csak nevettünk.
Vigadtunk a kétezerre virradó éjszakán a véget várva,
és egy tucat év múlva ért véget a maják naptára.
Bizseregve készültünk a kettő húszra,
Ma már azt kérdezzük: nem kezdhetnénk újra?
És azt hittük azokkal még csak nem is vetekszik,
hogy az alapítók elhagynak. Mit nekünk Brexit?
Aztán hirtelen a sorsok grafikonná váltak,
az emberek nem metaforikus maszkokban jártak.
Azon a nyáron vettem az első autóm.
Tíz éve már csak a Kossuth harsogott, lehalkult a Bartók.
Nincs is vírus. Ha tüsszentesz: Brüsszel!
Összeálltak az esküvések, mint Rachelnek a trüffel.
És a történelem rebootolta önmagát,
’21-re lapot húztunk ’22 tavaszán.
Hiába szórom szitkom a múltra,
addig jár a sitcom a kútra,
míg a konzervnevetés eláll.
Első lakásomat vettem, a gyönyörű Pesten,
felvágok és a sebből félénk emlék serken.
És az ősz után kicsit jobban ősz jött,
a klímánk prímán betetőzött.
Derékba törött sorsok fölött
ítélkeznek a sorok között a leggyávábbak.
Dicső múltból idült jelen,
és lesz idő előtt történelem a magyar átlag.
Az autóm elromlott.
A jókedv hiánycikk.
114 readings
0 comments
Previous publication
3 min
You can support your favorite writers
