English
Français
Deutsch
Italiano
Español
Sajtos Sára versei
Publié le 14 févr. 2023
Mis à jour le 14 févr. 2023
Culture
7 min
Culture
Publié le 14 févr. 2023
Mis à jour le 14 févr. 2023
7 min
0
J'aime
0
J'adore
0
Solidaire
0
Waouh
0 commentaire
332 lectures
Sajtos Sára versei
Contribuer
Napraforgó sirató
Házak ablaka mögé, nem lehet már emlékeket zárni,
Kiszöktek azok, szita falain,
S elvesztek a semmibe,
Elrepült majd egy év, máris
Játszótéren, erdőben nem lehet többé bújócskázni,
Nem nőnek már, új fák a nyárig,
Megtépték, felhorzsolták a földet,
Bújó és bújtató, egyaránt fázik
De ablaknak darabjai, sem lesznek már üveg,
Hintának kötele, sem forr már össze,
A világ így, már csorbult csonk,
Bár, nem mintha téged, ez érdekelne
Hisz, mint játék kockákat, szobád sarkában,
Söpörted el, gondolkodás nélkül, a tájat,
S mintha kezeidtől nem is látnád, hát szólok:
Háborúsdit, már nem ólomkatonákkal játszassz
Mintha tetted éle, szemedet véresre, nem kenné,
Mintha nem is látnád, észre se vennéd,
Itt, már törmelékes sárba keveredik, a verejték
Persze, honnan is tudnám, mégis miket beszélek?
Hisz nekem, ezek csupán alig érinthető hírek,
S jól tudom, pixeles papíron át, könnyen beszél,
Ki csak távoli megfigyelője, kezeden a vérnek
Hát helyettem, hallgasd, kiket most taposol,
Hallod, ahogy könnyeik, kanyont vájnak arcukon?
Hallod, ahogy nő a siratódomb a láthatáron,
Vagy mint régen, most is szobádba zárkóztál,
S tetteid zajának némulását, csukott szemmel várod?
Súlyotok vállamon
Arctalan manöken sikít a fülembe,
Fehér paripáról, Csillogó Kegyelem* visít le,
Szemembe vér fröcsög,
Sárban, én eldőlök
S magamat, ígéretekre köttetem
Engem, még hajnalban, gyűlöletbe ültettek
És sikolyos visszhanggal, könnyekkel öntöztek,
Bár szégyen volna meghalnom,
Még azt is, szívesb vállalom,
Minthogy e világnak, része legyek
Hisz savas bűze, piros hímesre csípi szememet,
De persze, szikkadó velejét, még öleljem keblemre!
Persze, még vigyázzam s imádjam vakon,
Foltozzam be helyettetek, penészes lyukatok
S hibáitok dohos romját, önmagammal fedjem el
Bár az is meglehet, nektek lesz majd igazatok,
S fájdalomtól nyögve, szavaim, majd tetemetekbe forgatom:
'Megmentlek, Drága, vigyázlak, Édes!
Óvlak én, szeretlek, hisz nagyon féltlek,
Időn karcosodott, kormos arcodat, szívembe' hordom
Mert vak vagyok én miattad, vak vagyok teérted,
De kérlek, sáros árnyékodtól, ne hagyjál félnem,
Kérlek, emelj le rólam súlyt, mert gyönge e lélek,
Kérlek, könyörülj, szánd meg, csonkított lényem,
Mert Én, nem lehetek tartó pilléred!'
Hisz arctalan manöken sikít a fülembe,
Elveszek, bokámat feresztő vérébe',
Szavatok mennydörög,
Sárban, én eldőlök,
Magamat, nyakatokra köttetem
* 빛나는 은혜 (bichnaneun eunhye)
Kezemben késsel
'Ölj!' szólítalak, te nép,
'Ölj, míg nincs remény!'
Mert ez, mit szemem előtt látok,
Nem világ, már rég, nem épp lét
Már térden állva, sírva könyörgök,
Könnyektől ordítva súgom, ti dögök,
Hogy már túl régóta rohadtok,
Magatok gyalult forgácsitok közt
Kezeteken is, csupán mű-vér csorog, s ez,
Hol madárijesztő lóg, igaz áldozat helyett,
Csak mécsesekből csepegtetett máglya,
Hol magunk fulladunk, ígéreteinkbe
És nem, magadat így, el nem hagyhatod,
Hogy, mint bűzös hús-tömeg, kullogj
S kússz kormos sarkodba, egymagad,
Mint megvetve imádott, lét-bűnös túszod
Nem dobhatsz el, minden falatnyi akaraterőt,
Hogy saját trágyádba, csukott szemmel visszadőlj,
Hogy kényelmesen halhass meg, ma s holnap is,
Egyre menekülve magad s tetteid elől
Hisz nyakam köré tekerted köldökzsinórom,
S ide láncoltál, e süllyedő hajódra, meghalnom,
Hát vállald végre önmagad, el ne bújj, mert léted
A tét s emiatt hitemet, ne hagyd elhagynom
Ne hagyd elhagynom hitemet benned, emberiség,
Ezért mondom hát: 'Ölj, írtsd hibáid nyomát, te nép!'
Mert ha te nem, én ragadok majd kezembe kést,
S cakkosra vágom majd vele, az egész világot,
Míg nem marad más kezemen, mint gennyes vér
332 lectures
0 commentaire
Publication précédente
14 min
Tu peux soutenir les auteurs qui te tiennent à coeur
