Baranyi Gréta - Jólandia
Sur Panodyssey, tu peux lire 30 publications par mois sans être connecté. Profite encore de 29 articles à découvrir ce mois-ci.
Pour ne pas être limité, connecte-toi ou créé un compte en cliquant ci-dessous, c’est gratuit !
Se connecter
Baranyi Gréta - Jólandia
Történetünk egy havas délutánon kezdődött, amikor egy tizenkét éves szőrmók, Jutah találkozik egy idős szőrmókkal, Jóbitahval.
Jutah ötéves volt, amikor elveszítette a szüleit. Rokonai nem akarták befogadni őt – mondván nem voltak jóban a szülőkkel – így árvaházba került. Ott ő volt a legrosszabb gyerek, a harminckettő között. A nevelők mindent megpróbáltak, hogy csillapítsák a pici szőrmók bosszúvágyát, de semmi sem használt. Újra és újra bántalmazta a gyerekeket. Soha senkihez nem volt egy jó szava sem. Pedig Jólandia alapítói mind nagyon kedves és jó szőrmókok voltak. Csak jó tulajdonságaik voltak, életük végéig tiszta szívűen éltek, több ezer éven keresztül. Ugyanis a szőrmókok életidejét a jó tulajdonságaik és a jó viselkedésük határozta meg. Minél több volt belőle, annál tovább éltek. Ez határozta meg az egzisztenciaszintjüket is, hiszen a nálunk ismert fizetőeszköz – a pénz – helyett a jó tulajdonságokkal fizettek. Ebben a világban is – a miénkhez hasonlóan – négy évszak volt. Abban különbözött a két világ, hogy Jólandiában mindig sütött a nap, akkor is, ha esett az eső vagy esett a hó. Viszont ott nem voltak hegyek és völgyek, csak sík területek, gazdag termőföldekkel. Ezeknek a kis szőrös, gömbölyded testű lényeknek semmire sem volt gondjuk, minden megtermett azokon a földeken, amire csak szükségük volt, vagy akár nekünk is szükségünk lehetett volna.
Ezért is bizonyult rendkívül furcsának, hogy a világra jött egy olyan szőrmók, aki csakis rossz dolgokat képes tenni. Észrevették a nevelők, hogy a többi gyereknél is felütötte a fejét a rosszaság, de közel sem voltak annyira veszélyesek mint Jutah. Az egyik alkalommal úgy döntött a mi kis szőmókunk, hogy elege van az árvaház nyújtotta körülményekből, és megszökött. Akkor kilencéves volt. Azóta az utcán tengette mindennapjait, természetesen mindenféle rosszaságot elkövetve. Tudta, hogyan viselkednek azok, akik rendelkeznek jó tulajdonságokkal, így megtanulta eljátszatni. Ha bement egy boltba, úgy tett, mintha nagyon kedves és aranyos lenne, így hozzájutott némi ennivalóhoz. Persze, a környéken már minden eladó tudta, hogy Jutah valójában hazudik a jó tulajdonságait illetően, mégis mindig adtak neki egy kis ételt, nehogy éhen haljon. Befogadni ugyanakkor senki nem akarta, mert mindenki ismerte őt, és pontosan tudták, hogy ő bizony az ördögtől való kölyök.
Térjünk vissza a történet elejére, amikor Jutah találkozott Jóbitahval. Az idős szőrmók gyakran járt azon a környéken, mivel arra található a kedvenc édességboltja. Többször is látta már a fiatal szőrmókot az utcán kéregetni, és azt is pontosan tudta róla, hogy csak rossz dolgokat képes tenni. Jóbitah az egyik alapító gyermekeként született, így hozzájuk hasonlóan maga is csak jó tulajdonságokkal rendelkezett. Akkora vagyona volt, amivel már nem is igazán tudott mit kezdeni. Illetve a természet nemcsak „örök élettel” ajándékozta meg azokat a szőrmókokat, akik képesek egész életükben jók maradni, hanem egyfajta szupererővel is. Például Jóbitah szuperereje, hogy képes volt meglátni a közeli jövőt.
Ezen a havas délutánon, amikor újból felkeresni indult a kedvenc édességboltját, Jutah közelébe érve látomása támadt. A kis szőrmók megtámadta, és igyekezett elvenni minden vagyonát. A látomás pillanatában megállt. Tanakodni kezdett, hogy mitévő legyen. Végül úgy döntött, hogy odamegy az utcagyerekhez.
Heves léptekkel közelített Jutah felé, pedig igen öreg már, elszokott az ilyen gyors mozdulatoktól. Jutah meghökkenve figyelte Jóbitáht, úgy érezte magát, mint akit lelepleztek. Pár másodperce éppen arra gondolt, hogy megtámadja az öreget, és elveszi mindenét. Ehhez képest most a célpont közelített felé meglehetősen feldúlt állapotban. Megijedt. Szeretett volna elszaladni, de földbe gyökerezett a lába, szó szerint. Ez történt ugyanis azokkal a szőrmókokkal, akiket lelepleztek szándékukat illetően.
- Szia! – köszönt Jóbitah. Jutah azonban nem viszonozta a köszönést, csak nézte meredt szemekkel az öreget. Fogalma sem volt, mi fog most történni.
- Tudom, hogy meg akartál támadni. Megértem, öreg vagyok már, könnyen el tudtál volna bánni velem – mondta Jóbitah teljes nyugalommal a hangjában. Rosszul érezte magát a gondolattól, hogy fél tőle a gyermek, így folytatta – Nem haragszom rád. Sokszor láttalak már itt. Nincs családod, igaz?
- Nincs – válaszolta Jutah. Jóbitah látta rajta, hogy kissé megnyugszik. Érdekelte a gyermek szőrmók, ha már összehozta őket a Sors.
- Mi a neved? – kérdezte.
- Jutah.
- Miért élsz az utcán? Mi történt? – félt, hogy erre a kérdésre nem fog válaszolni a gyermek. Jutah valóban elgondolkozott egy pillanatra, aztán mégis elmesélte a történetét. Mesélt a szüleiről, az árvaházról, arról, hogy ő mindig mindenkiben csalódott, mert valójában őt soha senki nem szerette.
- Miért érzed úgy, hogy senki nem szeret? Hisz az eladók is mindig adnak neked ennivalót – faggatta tovább Jóbitah.
- Igen, de csak azért, mert félnek, hogy felfordulást csinálok, ha nem adnak. Az árvaházban is mindenki utált engem, mert nem értettek meg igazán.
Jóbitah ekkor jött rá, hogy ez a gyermek nem eredendően rossz. Azért lett ilyen, mert nem tudott másképp kitűnni a többiek közül, mert senki nem figyelt rá igazán. Sajnálni kezdte Jutáht. Azon gondolkozott, magához vehetné, ő megmutatná neki, milyen az, amikor feltétel nélkül szeretik. Aztán elszomorodott. Eszébe jutott, hogy ő már nagyon öreg, nem tudni, meddig él még. Aztán mi lenne megint szegény gyermekkel?
Olyat tett, amivel még saját magát is meglepte. Odaadta Jutáhnak a mobiltelefonját és a tabletjét. Ennyi vagyona volt nála. Tudta, hogy nem ez a helyes, hiszen azzal segítene a legtöbbet a gyermeken, ha befogadná. Így azonban csak eleget tett a Sorsnak, hiszen ez lett volna az eredeti szándéka. Leszámítva, hogy életben maradt. Bár azt nem tudta, hogyan segíthetne ez a kicsi szőrmókon.
Jutah elvette a telefont és a tabletet. Nem mondott semmit. Tudomásul vette, hogy ez mostantól az övé, és kész. Azt azonban még nem tudta, mihez kezd ezekkel a kütyükkel. Utoljára az árvaházban fogott tabletet a kezében, akkor is inkább csak ámult-bámult, micsoda szerkezet az. Most viszont, hogy volt sajátja, jobban megnézhette magának. Nézegette egy darabig, de nem kötötte le túl sokáig figyelmét, így a telefont vette a szőrmók mancsába. Az egy fokkal érdekesebbnek bizonyult. Végre megértette, miért mászkált állandóan a legtöbb szőrmók telefonnal a mancsában. A közösségi oldalakon keresztül kommunikáltak egymással. Híreket osztottak meg egymással, életeseményeket, olyan dolgokat, amik csak az adott szőrmók számára volt fontos, esetleg egy kisebb csoport számára. Ezekből a hírekből pedig arra a következtetésre jutott, hogy már nincs olyan szőrmók Jólandiában, aki csak jó tulajdonságokkal rendelkezne. Kivéve azt az idős szőrmókot, akitől kapta a masinákat. Ezzel együtt arra is rájött, hogy a legtöbb szőrmók hazudik a valódi életéről. Ebben a pillanatban úgy érezte, hogy az ő viselkedése talán nem is olyan borzasztó, mint amilyennek első látásra tűnik.
Ekkor eszébe jutott, mi lenne, ha megosztaná másokkal a történetét? Hátha más is hasonlóan érez. Hátha van még más is Jólandia világában, akinek hasonló a története. Ennek érdekében létrehozott egy saját profilt, majd alapított egy csoportot „Számkivetettek” néven. Ott leírta a történetét, mintha csak egy könyvet írna. Pár perc múlva személyes üzenetet kapott egy másik szőrmóktól, Jólandia másik feléről, akit hozzá hasonlóan mindenki utált a környezetében, mert ügyetlennek született, mások viszont úgy gondolták, szándékosan törte össze a telefonját, vagy épp szándékosan verte le az asztalról az ételt. Majd egyre többen és többen jelezték, hogy megértik őt. Jutah annyira boldog volt, mint még soha. Végre úgy érezte, tartozik valahova. Örült, hogy el merte mesélni a történetét, és nagyon hálás volt az idős szőrmóknak. Most már Jutah is rendelkezni kezdett a hőn áhított jó tulajdonságokkal, így nem kellett tovább az utcán tengődnie.