English
Français
Deutsch
Italiano
Español
Szabó Zoltán “Zoo_Lee” - Valakinek könnyebb
Publié le 17 févr. 2023
Mis à jour le 17 févr. 2023
Culture
5 min
Culture
Publié le 17 févr. 2023
Mis à jour le 17 févr. 2023
5 min
0
J'aime
0
J'adore
0
Solidaire
0
Waouh
0 commentaire
305 lectures
Sur Panodyssey, tu peux lire 10 publications par mois sans être connecté. Profite encore de 7 articles à découvrir ce mois-ci.
Pour ne pas être limité, connecte-toi ou créé un compte en cliquant ci-dessous, c’est gratuit !
Se connecter
Szabó Zoltán “Zoo_Lee” - Valakinek könnyebb
Contribuer
Hallottad, hogy Pistáék kiköltöztek kertesbe? Igen, én is azt hittem, hogy az elsőszülöttet ajánlották fel ők is, de a jelek szerint át tudtak állni valamilyen kedvezőbb ajánlatra. Azt hallottam, talán rendszeres állatáldozat és igehirdetés, persze több évtizedes távlatban, előírt minimális létszámmal a fenntartott gyülekezetben, de a házuk ott lesz kint a Vásároson, a kiserdő mellett. Ott aztán teliholdkor annyit és úgy lehet áldozni, amennyit csak akar az ember. Mázlista.
De igen, egyetértek, nem mindegy, hogy az ember honnan indul. A Pista is mesélte még az egyetem alatt, tudod, hogy a lakást meg a tandíját is a nagyanyja támogatta meg. Az meg aztán igazi fösvény volt, mint egy mesebeli vasorrú, a fél falu rettegett tőle, a másik fele meg tartozott neki jóslásért, ráolvasásért, áldásért, átokért. Meséltem már, hogy egyszer fent ebédeltem annál a mázlistánál? Tele volt a hűtő, a kamra és az csak a felesleg volt, amit már sem a mama, sem a szülők nem tudtak tárolni. A szülei is olyan alkukat kötöttek még régen a keresztútnál, mint senki más. Hiába, ennyit tesz, ha a felmenők már régi ügyfelek. De szót se többet róla, állítólag a mama hallja, ha valaki rossz néven emlegeti, és apróbb rontásokat látatlanban is tud szórni.
Mi is gondolkozunk, hogy mi lenne a jó megoldás, mert persze nem lehet örökké albérlő az ember. És gyereket nevelni albérletben? Örülhetsz, ha találsz egyáltalán olyan tulajt, aki belemegy, a lakás meg aztán olyan, amilyen. De bármennyire is kézenfekvő lenne, az elsőszülöttet csak nem akarjuk felajánlani. Tudom, ez már bevett szokás, ott úgyis még a szülés előtt jön ki egy csomó stressz és félelem, ami persze hatással van a gyerekre. Azt is mondják, hogy csak az első a nehéz minden szempontból, a többi már könnyebben jön, de mi ilyen téren kicsit régimódiak vagyunk. Sokáig gondolkoztunk vér alapú szerződésben is. Havonta egyszer lecsapolják az embert a vén vérszívóknak, azt pedig tíz-tizenöt évig fél lábon is ki lehet bírni. De annyira kritikusak már a vér minőségével kapcsolatban – fontos a vércsoport, a felmenők, az egészségügyi előzmények, a diéta. Megyünk majd persze ilyen tanácsadóhoz, lesz vérvétel is, de nem fűzünk hozzá sok reményt. Nincs valami híres vérvonalunk.
A megállóban múltkor hallottam okoskodni egy bácsit, azt a fajtát, akiről lerí, hogy mindig mindent meg tud mondani, mert a mai napig érti a világ nagy dolgait, csak épp azt nem, hogy a családja miért látogatja egyre ritkábban. Büszkén magyarázta egy pattanásos képű fiúnak, hogy mennyire gyenge voltaképpen ez az egész generáció. Mert az ő idejében, bezzeg az ő idejében, még becsületes munkával, rendszeres vallásgyakorlással, megfelelő isten választásával is lehetett boldogulni. Akinek meg még így sem jött össze, hát alkudni is tudni kellett. Csak letétbe helyezték a leszármazottak lelkét, vállaltak valamilyen vállalható családi átkot, semmi finomkodás, semmi köntörfalazás, és kész, egy egész élete volt aztán a családfőnek törleszteni. Ha jól csinálta a dolgokat, akkor mire eltemették, elégették, felzabáltatták, zombifikálták vagy kivitték a keresztúthoz, az utódoknak már nem is kellett foglalkozniuk azzal, hogy ő évtizedekkel korábban kit vagy mit ígért. Megáll az ész. Emlékszel még a Petráékra, hogy mindig találgattuk, hogy ott az a nagy házuk, egy kisebb kastély, és vajon mit alkudhatott a nagyapja, hogy azt összehozta? A múltkor hallottam, hogy eddig ahány gyerekük született, mindnek patája volt vagy szarva és egyik sem tud emberi nyelven beszélni. Alkudni pedig nem tudnak senkivel semmire, se ők, se a szülők, mert nem hitelképesek sehol, még veri az egész családot az az átok, amit az öreg intézett a házért.
A lelkem eladásáról pedig már letettem. Hallom eleget a kollégáktól, régi osztálytársaktól, akik őszintén mernek beszélni ezekről a dolgokról, úgy ahogy te és én, hogy reménytelen. Tizenkettő egy tucat. Hacsak nem vagy szent, nem mentettél életeket, a lelked az nem ér fabatkát sem. Úgyhogy itt tartunk. És persze ilyenkor az ember tud utólag okos lenni, hogy talán nem informatikát kellett volna tanulni, hanem arámi nyelvet és sumer vallástant, hogy lehetett volna jobban kapcsolatot építeni egy-két régimódi boszorkánymesterrel, hogy csak ki kellett volna menni külföldre ministránsnak vagy familiárisnak néhány évre, hogy korábban kellett volna lépni, amikor még véres könnycseppekre, családi ereklyékre és hátralevő évekre is lehetett hitelezni, vagy amikor néhány éve mindenki elátkozott aranyba fektetett, akkor időben felvásárolni és eladni. De hiába. Késő bánat. Tettük, amit jónak gondoltunk, hittük, amit hittünk, döntöttünk a legjobb belátásunk szerint, most pedig főzünk azzal, amink maradt. Nem lehetetlen.
Csak hát valakinek könnyebb.
305 lectures
0 commentaire
Publication précédente
6 min
Tu peux soutenir les auteurs qui te tiennent à coeur
