A falu egybehangzó véleménye volt, hogy nem kár az Erasmusosokért, mert aki a jelen
gazdasági helyzetben is elvágyódik bajba jutott hazájából, abból amúgy is nehezen lehetett
volna bármi értelmeset kihozni. Amelyik meg mégis vitte volna valamire, annak is jobb lesz
így, mert inkább a Limbó, mint újabb ezer, francia magánklinikának adott ingyen orvos.
Kristóf azután indult el otthonról, hogy az apja horkantásától megijedve az anyja sikoltva a
fotelre borított egy majdnem teljes doboz Ászokot, az apja pedig a dobozt összegyűrve
visszakézből a konyhába menekülő anyja tarkójához vágta azt. Az esti híradó ment, épp egy
magyar diákot mutattak, aki a sznob és hungarofób angolokra panaszkodott, akik miatt
kénytelen alja alkalmi munkákból eltartani terhes barátnőjét.
A tévériport Ürgekisdorozsmán nyitott kapukat döngetett, Budapesten viszont Matyi szerint
hetek óta zajlanak agyonhallgatott tüntetések, leginkább az Ottrekedtek miatt.
Matyi Kristóf egyetlen, kollégiumban maradt barátja volt, vonalason beszéltek esténként,
persze teljes titokban. Matyi nagynénje maga is „Adjátok vissza a gyerekeinket”
transzparenssel tüntetett a Deák téren már harmadik hete, ami dupla követelés, mert Gertrúd
hivatását tekintve pedagógus.
– Na és ma mit mondanak, mi történt? – kérdezi Matyi minden este. Hozzájuk
természetesen nem jár a Magyar Hír.
– „Az ellenzék által hangoztatott álhírekkel ellentétben a Limbó nem az »Évek óta
fenntartott makacs bizonytalanság« következtében jött létre, hanem az Amerikai
Titkosszolgálat szívós aknamunkája miatt.” – olvasta fel Kristóf a lap vezércikkét. Matyi
prüszkölt és abbahagyta a lábujjkörömvágást.
– A nagy lószart. Az ELTÉ-n most már azt mondják, pont, hogy két, azonos
valószínűségű esemény együttes bekövetkezése miatt van... Ugye hónapokig azt
mondták, hogy nem lehet majd kiutazni, aztán meg a kormány, hogy de, lehet. És
aztán egyszer csak szétszakadt.
– Mármint?
– Hát a valóság. Elég para. Dávid fizikaprofesszora úgy rajzolta fel, hogy két farkas a
szájában húz egy amúgy is roggyant lepedőt és csak húzza és húzza, aztán puff!
Középen szétszakad. És hát abban a hasadékban... vannak ők.
Ők, akiknek elég pontjuk volt a jelentkezéshez, nem úgy, mint Matyinak, illetve ők, akiket
elengedtek a szüleik, nem úgy, mint Kristófot. Tehetségesek, szemetek, bátrak, ingyenélők,
elvágyódók. Köztük Dávid és Gazsi, Matyi két unokatestvére, a Jegyzetes, meg a Tetovált
Kriszti, Laciék és az a szexi csaj a Germán Nyelvek előadásról, meg az összes svéd minoros
például. Kábé csak Kristóf, Matyi meg Bea maradtak a szakról, de Bea amúgy is férjnél van
tavaly szeptember óta.
Kristóf az első hírekről szinte teljesen lemaradt, mivel a Szakadás hetét jóformán teljes
egészében egyetlen dorozsmai barátjával, Jocóval töltötte annak pinceszobájában, online
zombihenteléssel. Csak akkor ijedt meg, mikor Jocótól hazaérve az anyja a nyakába borult,
könnyek nélkül, halkan sírdogálva. Évek óta akkor először látta a szemeit anélkül a homályos
hártya nélkül.
– Kisfiam, látod, milyen jó, hogy nem mentél el, az Úristen segítsen meg minket.
– Úgy is kell a sok kis gecinek – hallatszott a fotelből.
Kellett néhány nap, mire az ország felocsúdott a kezdeti sokkból. Eleinte úgy tűnt, csak
az aktuális szemeszterben Erasmus-programba jelentkezők érintettek, azóta viszont már
országszerte több középiskolából is jelentettek eltűnteket. A tanácstalanságot és pánikot csak
fokozta, mikor durván egy héttel a Szakadás után információk kezdtek el szivárogni a
köznyelvben Limbónak keresztelt területről. Azonos időpontokban egymásnak tökéletesen
ellentmondó üzenetek érkeztek nem csak szülők és hozzátartozók, de újságírók és politikusok
telefonjaira is. A kormány néhány nap múlva jobbnak látta az internet, illetve a
mobilhálózatok korlátozását, a Limbó ténye pedig látszólag gyorsan szelídült világbotrányból
mindennapi evidenciává. A még megjelenő napilapok már főleg a Limbó-kutatás mikéntjét
firtatták, nagy port kavart például, hogy helyi tudományos infrastruktúra hiányában jó
eséllyel egy belga-amerikai kutatócsoport tagjai kaphatnak majd Nobelt a dimenzióhasadék
tanulmányozásáért.
Szkeptikusok különböző csoportjai, köztük jónéhány egyetemi tanár és korábbi
parlamenti képviselő az éj leple alatt korábbi fémhulladék-árus autókkal és hangszórókkal
járta a vidéket. Szerintük a Limbóból nagyon is ki lehet jutni, hiszen az egész a nyugati
kormányok hadművelete, melynek célja a dimenziószakadás-kamu leple alatt magukhoz
édesgetni hazánk fiatalságát. A szkeptikusok amúgy néhány nap után maguk is két táborra
szakadtak, a mérsékeltebb szárny szerint a Szakadás, bár valóban megtörtént, nem lehetett
más, mint valamilyen autoriter és feltehetőleg elcseszett mentőakció, mellyel a Külföld
megpróbálta az egyre súlyosbodó diktatúra béklyóiban vergődő, ám elismerten tehetséges
magyar diákságot kicsempészni. Nézeteit mindkét szkeptikus társulás arra alapozta, hogy a
Corvinus Egyetem pénzügyesei közül állítólag négy eltűntet is láttak a világhírű Bocconi
Egyetem környékén flangálni láthatóan kinttanulást elősegítő papírmunkával a hónuk alatt.
Kristóf nem hagyott búcsúlevelet az anyjának és előző este Matyinak is csak annyit mondott:
- Figyelj, én megpróbálok bemenni.
- Teljesen hülye vagy? Tudod mi van a Limbóban?
- Mi?
- Hát ez az: fingunk nincs! Fogd már fel, hogy ezek bármire képesek... Ha még túl is
jutsz a rendőrsorfalon, mert mondjuk tegyük fel, hogy nem lőnek hátba azonnal,
ahogy kiérsz Ferihegyre, simán lehet, hogy egyszerűen totálisan kettészakadsz, érted?
Te nem vágod a fizikát, de ez a két valóság-dolog nagyon para. Akár még valami
durvább is történhet veled...
- Mégis mi lehet durvább, mint teljesen kettészakadni?
- Kurvára nem vicces. Tegyük fel, hogy az egyik feled mondjuk itt ragad, a másik meg
egy másik dimenzióba teleportálódik, vagy kormány-ista lesz. Bármit megtesznek,
hogy itt tartsanak, nem érted? Kábé mi vagyunk a szerencsések, hogy maradtunk...
Bár elvileg full határzár lesz egy héten belül.
A pesti vonat Vecséshez érve kérés nélkül lelassított, az addig zsivajgó kabinok elnémultak
és az utasok össznépileg bámultak ki az ablakokon. Kristóf gondolkodás nélkül ugrott,
télikabátja puha tumph hanggal süppedt bele a töltésmenti havas latyakba. Senki sem szólt
utána és senki sem állta útját, ahogy átázott cipővel elindult abba az irányba, amerre a
repteret sejtette.
Odaérve óvatosan kinézett egy taxisbódé mögül, de sem fegyvereseket, sem üvöltve tüntető
szülőket nem látott. Néhány kiégett rendőrautón kívül üres volt a ferihegyi parkoló, a
terminálépületből viszont élénk zümmögés hallatszott. Eleinte tétován, aztán egyre
határozottabb léptekkel haladt az épület felé. A fotocellás ajtók magától értetődően nyíltak ki
és Kristóf meglátta őket.
Több ezer diák, rendőr és szülő nézett egymással farkasszemet a Terminál két oldalán,
közöttük lüktető, sötét hasadék gomolygott. Kristóf néhány percig csak ácsorgott a bejáratnál,
szeme alig fogta fel az elé táruló reneszánsz festményt. A terminál A oldaláról egy jócskán
megpörkölődött amerikai zászló szaga terjengett, néhány rendőr a Himnuszt énekelte, mások
egy bőröndökből és elkerítő kordonokból készült kereszt mögül nézték a hasadékot, hátrébb
tömegverekedés hangjai hallatszottak. A B oldalon UV-fények imbolyogtak, diákok egy
csoportja szórólapokat és középiskolai tankönyveket dobált a hasadékba, középen Matyi
nagynénje szavalt egy recsegő mikrofonba, legszélen néhány lány mantrázva próbált
kimenteni egy macskát a hasadék vonzáskörzetéből, hátrébb transzparensek mozogtak
valamilyen minimál-zenére.
Kristóf közelebb lépett a Szakadáshoz. Érezte, ahogy fokozatosan többszáz szempár
szegeződik rá, A és B oldalról is magához csábítgatta egy-egy hang:
- Ne dőlj be a propagandának! Ha bemész, meghalsz!
- Ők tönkretették, mi helyrehozzuk! Ne dobd el, amit Isten adott!
Még egyszer körbenézett, aztán már csak átázott cipői vizes nyekkenését hallotta, maga előtt
csak a táguló hasadékot látta. Elrugaszkodott és végleg elnyelte a tökéletes Bizonytalanság.