Németh Lilla - Olcsó húsnak híg a leve?
Sur Panodyssey, tu peux lire 10 publications par mois sans être connecté. Profite encore de 9 articles à découvrir ce mois-ci.
Pour ne pas être limité, connecte-toi ou créé un compte en cliquant ci-dessous, c’est gratuit !
Se connecter
Németh Lilla - Olcsó húsnak híg a leve?
Olcsó húsnak híg a leve – szokták mondani. Történt valahol a világon egy miniállamban, hogy a gazdasági folyamatok kedvező alakulása miatt az árak egyre csak csökkenni kezdtek. Az első zuhanási hullámban az üzemanyag ellenértéke esett a béka hátsója alá: a sofőröknek többé nem volt min morognia, hiszen a tárcájukban hánykolódó apró már nemcsak a szélvédőmosást fedezte, hanem a telitankot is. A legnagyobb terepjárók úgyszintén „jóllaktak” potom összegből, mint városi cirkáló társaik. Mámoros hangulat uralkodott, az állampolgárok mentek kirándulni sokfelé, annyit autóztak, amennyi csak belefért.
A második hullám az alapvető élelmiszereket – hús, tej, tojás, kenyér – érintette. A bevásárlóközpontokban villámgyorsasággal szaporodtak el az árleszállítást jelző feliratok, de egy idő után azokra se volt szükség, mert minden termék egyaránt olcsó lett. Az emberek megfeledkeztek az akciós újságok böngészéséről, a kuponozás intézményéről vagy arról, hogy esetlen matekozás kíséretében odafigyeljenek arra, mit és mennyiért tesznek a kosaraikba. Noha az első napokban még előfordultak döbbent arcok a pénztáraknál, tiltakozni a végösszeg parányi volta miatt senki fiát nem láttak.
A harmadik szakasz a luxuscikkeket érte el. A legnagyobb divatházak kelméi, a legfinomabb parfümök, a legcsillogóbb ékszerek mind-mind elérhetővé váltak bárki számára. A falusi háziasszony éppúgy megengedhette magának a legnagyobb drágaköveket – volt valami különös báj azok viselésében házimunka közben –, ahogyan egy dúsgazdag feleség. Ez a fajta osztályegyenlőség ugyan már szított némi viszályt, mivel egyesek kényesen ügyeltek a privilégiumaik megőrzésére, ám az ellentétek végül országméretű habzsidőzsibe torkolltak.
A negyedik körben az ingatlanpiacra került a sor. A korábban földi halandó számára megfizethetetlen, a legcsodálatosabb kilátással rendelkező, kacsalábon forgó luxusházak egyszeriben olyan vonzó árakon mozogtak, hogy seperc alatt mindegyik gazdára lelt. Aki nem bizonyult elég szemfülesnek, annak is jutott minden ujjára egy vízparti nyaraló, így senkinek sem kellett azon aggódnia, hol fogja kipihenni innentől a fáradalmait. A miniállam hirtelen jött jólétének a világban is híre ment. Tömegével érkeztek ide más országokból, hogy itt kezdhessenek egy új, jóval szebb életet.
Ugyanakkor a problémák is megmutatkoztak. Mivel mindenki kocsival járt és nagy lakomákat tartott, az egekbe szökött az elhízottak aránya a társadalomban. A fiatalok nem álmodoztak nagyívű karrierről, hiszen hidegen hagyta őket a magas fizetés. A belföldi turizmus csődbe ment, mivel az összes szálloda és szabadidőkomplexum magánhasználatúvá alakult át, ugyanígy a bankok jelentősége is elhalványult. A lakosoknak egyöntetűen elment a kedve a komolyabb munkavégzéstől, nem gyűjtögettek semmire, mert mindent könnyedén megkaphattak. Így a mámoros hangulat hamarosan tömeges depresszióba fordult.
Ezt látván a kormány cselekvésre szánta el magát: újra emelkedniük kell az áraknak, különben belátható időn belül a legszomorúbb jövőképre számíthatnak. Első intézkedésként meghatároztak egy minimumot, amely alá nem eshetnek, ezzel sikerült elkerülni, hogy a helyzet tovább fajuljon. Második lépésként lassú ütemű, fokozatos drágulást rendeltek el, éppen csak akkorát, hogy az soha ne lépje túl a népesség ingerküszöbét. Néhány hónap leforgása alatt e furcsa kis állam polgárai azon kapták magukat, hogy minden a régi. Újra vannak, akik hitelre szorulnak, akiknek el kell adniuk a feleslegessé vált nyaralóikat és ékszereiket, vagy a nagybevásárlás során egy-egy kupont beváltaniuk. Szakértők és elemzők mind ünnepélyesen azt nyilatkozták, ismét van értelme monitorozni az infláció mértékét.