English
Français
Deutsch
Italiano
Español
Pólya Zoltán (Csenyéte) - BettyRose csókja
Publicado el 17, feb, 2023
Actualizado 17, feb, 2023
Cultura
5 min
Cultura
Publicado el 17, feb, 2023
Actualizado 17, feb, 2023
5 min
0
Me gusta
0
Me encanta
0
Solidaridad
0
Wow
comentario
leer
En Panodyssey, puedes leer hasta 10 publicaciones al mes sin iniciar sesión. Disfruta de 8 articles más para descubrir este mes.
Para obtener acceso ilimitado, inicia sesión o crea una cuenta haciendo clic a continuación, ¡es gratis!
Inicar sesión
Pólya Zoltán (Csenyéte) - BettyRose csókja
Colaborar
Egyetlen gondolat kísértette őt, Kótai Szép Dávidot a csenyétei cimbalmost a vén Jolán házában: Hogyan is halhat meg ő emlékei nélkül? Rémület fogta el a cigányasszony ágyán. Feküdt mereven anélkül, hogy akárcsak egyetlen emlékfoszlány is megjelent volna életéből. Ő, a gégerákos Kótai, szeretne az utolsó órájában emlékeivel együtt átjutni a túlvilágba. Bár ez a Jolán is, mintha már évek óta készülne a végső pillanatra, azonban valami mindig visszatartja attól, hogy kiterítse magát az ágyán. Türelmesen várt még a halállal. Mondták róla, hogy a férjét muzsikálás közben érte el végzet, s azóta jár egyre az imádkozó asszonyokhoz, de nem ülhet ott egész álló nap velük, hát a saját házából is templomkát csinált.
– Látom neked bajod van, Dávid! Egészen besárgultál már! Eridj, aztán feküdj föl az ágyamra! Ott megtudakoljuk, hogy mi a bajod! – szólt hozzá a templom előtt azon a vasárnapon, amikor ő halálos betegen kiment Jolán elé. Mindegy volt neki, ha már nem is kel föl többet az ágyról s övéit, gyermekeit nem is láthatja többé, csak utoljára lenne egy szép gondolata. Ám maga se értette a dolgot: Jolán gyógyítani akarja?
Nem hitt a szemének. A vén cigányasszony ágya igazi virágos ravatallá változott. A szobáját meg teli pakolta szentes képekkel. Mindenhol, körbe a falakon, a mennyezeten képek sokasága a Szent Szűzről, ahogy az könnyez a halálra sebzett gyermekéért. Jolán Dávid testét virágszirmokkal szórta be, és ült mellette duruzsolva valami érthetetlen szavakat órákon keresztül.
– Nézz Dávid, egészen a fejed fölé! Fájni fog neked ez kegyetlenül, de nézz csak magad fölé! – szólt hozzá végre hosszú idő múlva, közben homlokát, arcát valami balzsammal kenegette.
– Na, hajtsd egész hátra a fejedet, amennyire csak tudod!
– De meddig Jolán?! – ordította, szinte sakálként üvöltötte, mert egész testében remegett, mintha villám hasított volna belé. Szűnni nem akaró gyötrelmes kínzást érzett teljes valójában.
Hogy jött neki ez a gége dolog? Mit foglalkozott ő a gyógyszerekkel meg az orvosokkal? Ki kell az egészet tőben metszeni, mint az elszáradt rózsatövet. Elszökött a műtőből, pedig már fenn feküdt a műtőasztalon, s látta a feje fölött megvillanó orvosi kést.
Ez a Jolán mégis többre vitte, jobban értette a dolgát, mint az orvosok.
– Hagyj Jolán, pusztuljak el inkább itt az ágyadon! Fulladok, hát nem érted, te vénség?! – nyögte egyre, mert ordítani se bírt már. De nem volt vége a kínzásának. A lábaitól forróság terjedt át teste minden részére. Benne volt a tüzes pokolban, s ez mélyen a lelkéig hatolt. Ekkor iszonyatos menydörgés rázta meg a házat. A képek mind leestek a falról és széttörtek, s ő, Szép Dávid, Csenyéte híres cimbalmosa hangokat hallott, tisztán hallotta a cimbalomján a pengő hangokat. Valami kedves dallam idéződött föl benne.
– Ki engedsz már végre a fojtásból te kegyetlen vénség? – nyögte, hörögte, s közben zokogni kezdett, s Jolán törölte kendőjével könnyeit.
– Mindjárt Dávid, mindjárt gyermekem! Mondd inkább nekem, látsz-e valamit már a fejed mögött?
Halvány kékeszöld nőiszempár jelent meg előtte. De kié lehet ez a gyönyörűséges szempár? Egy fiatal lány nézett le rá hirtelen. Fénylő vöröses barna haja volt, ajka meg szerelmesen kihívó.
– Mondd már, ki ez a lány, aki megjelent nekem?
– Hát nem emlékszel rá? Tanítottad az öreg Beke Ádámnak a clevelandi unokáját, Betty Rosot cimbalmozni a telepen. A család hazalátogatott. Betty napokig csak veled volt, egymásba szerelmesedtetek és megszöktetted őt. Olyan rég volt ez, hogy már el is felejtetted.
Betty Rose állt meg mellette úgy, mint akkor régen a telepen, s dúdolt neki valami szomorkás hallgatót. Fogta, ölelte és csókolta hajdani szerelmét s borította be vörösen fénylő hajával. Dávid kesernyés ízt érzett szájában. Alig egy szemvillanásnyit szűnt meg benne a fájdalom. Ernyedt el örökre Betty Rose karjában megnyugodva. A vén mágus Jolán melléjük feküdt, s kérte, könyörögte ő is e szépséges halált.
317 lecturas
comentario
Publicación anterior
14 min
Puedes apoyar a tus escritores favoritos
