¡Felicidades! Tu apoyo al autor se ha enviado correctamente
Ocsenás Péter Bence - Fehér ruha, fehér fogsor

Ocsenás Péter Bence - Fehér ruha, fehér fogsor

Publicado el 16, feb., 2023 Actualizado 16, feb., 2023 Cultura
time 7 min
0
Me encanta
0
Solidaridad
0
Wow
thumb comentario
lecture leer
0
reacción

En Panodyssey, puedes leer hasta 30 publicaciones al mes sin iniciar sesión. Disfruta de 23 articles más para descubrir este mes.

Para obtener acceso ilimitado, inicia sesión o crea una cuenta haciendo clic a continuación, ¡es gratis! Inicar sesión

Ocsenás Péter Bence - Fehér ruha, fehér fogsor

Rezeg a telefon, megnyitja a messengert. Sziaaa, tegnap estere rosszul lettem, ma elmentem tesztelni, covidos vagyok, sztem te is nezesd meg magadat. Bocsiii!
Többször újraolvassa az üzenetet. Hát őt is elérte. Hónapok óta hall róla, kommentek, cikkek, reklámok, de soha nem gondolt bele, hogy ő is elkaphatja. A rossz mindig másokkal történik, ők balesetet szenvedtek, ők lebénultak, ők meghaltak. De most csak ő van.
Feláll, kimegy a mosdóba, megmossa az arcát. Mintha sápadtabb lenne. Csak beképzeli. Ilyen hamar nem jelentkezhet, nem is biztos, hogy elkapta, nem lesz semmi baj. Visszaül az asztalhoz, tanul. Hétfőn zárthelyi.
Két óra múlva feláll az asztaltól, felöltözik, kabát, sál, kesztyű, kilép a koliból, négyeshatos, két perc séta. Mozi. Szereti a filmeket, az egyszerűt, a butát, imád elmerülni bennük, kikapcsolódni, másfél óráig elfelejteni a külvilágot, a magolást, a kolidíjat. És most a vírust. Vígjáték, együtt él a filmmel, nevet, amikor nevetni kell, meghatódik, amikor meg kell hatódni. Aztán stáblista, lassan kiürül a film hatása, a többi mozinézőt figyeli, mi van, ha tényleg elkapta, megfertőzi őket, a kamerákon látták, hogy itt volt, megbüntetik. Kisiet a teremből.
Nem száll villamosra, addig sétál, amíg lehet. A járókelőket nézi. Maszkok, görnyedt hátak, fülhallgatók. Az egyik nemrég épített fehér épület előtt tömeg. Sorban állnak, unottan merednek maguk elé, mint akiknek már minden mindegy. Nyílik az ajtó, fehér ruhás nő jelenik meg, mosolyog, karon fogja az elöl állót, eltűnnek az épületben. Elsétál a tömeg mellett. Azt olvasta, lehetetlen kimutatni mennyi ember kapta el valójában a vírust, sokan nem jelentik be, senki nem akar két hét karantént, van, akinél nem is jelentkezik tünet. Átfut a piroson. Nem biztos, hogy elkapta. Maszk volt a lányon, csak akkor vette le, amikor beleivott a kávéba. Negyven percig beszéltek, sok csend, sok váll felett elnézés. De talán minden első randi ilyen. 
A koli előtt új reklámplakátot ragasztanak fel. Mosolygó nő, fehér fogsor, fehér ruha. Ha unja már a valóságot! Belép a koliba, lift, hatodik emelet, balra a második szoba, szobatársai a félév eleje óta nincsenek bent. Néha unalmas, de legalább könnyebb tanulni. Maga elé húzza a füzetet, már bánja, hogy ilyen rondán írt az órán, hunyorog, próbálja megfejteni. Megfájdul a feje. Biztos a mozi miatt. Korán lefekszik.
Másnap délben kel, nem szokott ilyen sokáig aludni. Feláll, az ablakhoz lép. Megszokás. Télen mindig megnézi van-e hó reggelre, de ismét csalódnia kell. Kiskora óta nem látott havat, régen mindig azt kívánta a szülinapján, hogy karácsonykor essen. Elfújta a gyertyákat, csak most az egyszer. 
Délután levertnek érzi magát. Előveszi a telefont, facebook, hírek, reklám. Ha unja már a valóságot! Megnyitja, megint ott a fehér ruhás nő, megint mosolyog, legújabb technológia, először az országban, több ezer jelentkező, semmi fájdalom, kis tűszúrás az egész, képek a kuncsaftokról, fehér ágyban fekszenek, kezükből vezetékek lógnak ki, fejükön fekete sisak. Végigolvassa a reklámot.
Másnap edz. Aki edz, az nem lehet beteg, felülés, fekvő, hasprés, nyújtás, utána fürdés. A tükörben nézi magát, mellkasában enyhe szúrást érez. Csak belemagyarázza. Facebookon olvasta, ha valaki elhiszi magáról, hogy beteg, valóban azzá válhat. Hozzáállás kérdése. 
Este megint fáj a feje. Talán csak a szokásos téli megfázás, rosszabb esetben influenza. Holnap egész nap pihen, teát iszik, hétfőre semmi baja, megírja a zárthelyit, végre megnyugodhat. Előveszi a telefont, a kurzus messenger csoportjában beszélgetnek a többiek, tanárok szidása, a fehér ruhás hirdetések, na, ki merne jelentkezni, valaki beküld egy képet, a neptun írt neki. Jövőhét még jelenléti, utána online oktatás. Kikapcsolja a telefont, lehunyja a szemét.
Hajnalban felkel, köhög, rázza a hideg. Ez nem influenza. A kór ott van a testében, a sokakon átment vírus, a világ másik feléből, hozzá. Mély levegőt vesz, próbál szép emlékekre gondolni. A lányra, a randira, talán ráír megint, megkérdezi, mizu, beszélnek, nevetnek, újra taliznak, ezúttal határozottabb lesz, megöleli, megcsókolja. 
Három óra. Még mindig nem tud aludni. A telefon után nyúl, ott a padlón, nem éri el, visszahúzza a kezét. Alvás közben gyorsabban telik az idő, lehunyja a szemét, és kész, reggel van. Reggel minden jobb, akkor nem történhetnek rossz dolgok. Nem lesz semmi baja, felkel, bemegy az egyetemre, megírja a zárthelyit. 
Köhögőroham tör rá, hevesen ver a szíve. Megírja, aztán mi lesz? Négyes vagy ötös, aztán online oktatás, azt olvasta, korlátozások is lesznek, nyolc után büntet a rendőr, elmarad minden buli, otthon marad egész nap, délben kel, ül a laptop előtt, fáj a háta, fáj a szeme, órák, facebook, másnap újra ez, aztán megint, a lány nem ír neki, amióta elkapta tőle, egyszer sem kérdezte, hogy van, biztos csak unalomból talizott vele, meglátja maga mellett a fehér ruhás nőt, mosolyog, mindig mosolyog, kezébe vezetékeket dugdos, a reklám azt írta, kísérletre keresnek bátor jelentkezőket, az életfunkciók halálig fent lesznek tartva, csak nem itt élsz, hanem a gépben, fejeden a fekete sisakkal, átélve a legtitkosabb vágyaid, igen, jelentkezni fog, elmegy, beáll a sorba, a fehér épület elé, nyílik az ajtó, megjelenik a nő, aláírja a papírokat, nem érdekli már semmi, ott legalább jó lesz. Felül. 
A roham alábbhagy, sípol a tüdeje. Mély levegőt vesz, csökken a pulzusa, megnyugszik. Az üres falra mered. 
Reggel tízkor kel. Szédül, lassan öltözködik, fáj az oldala, ahogy felhúzza a pólóját. Bemegy a mosdóba, megnyitja a csapot, iszik. Aztán a tükörképét nézi. Arca unott, mint akinek minden mindegy. Felveszi a maszkot, kilép a szoba ajtaján.
A teremben ül. Mellette a lány, egymásnak segítenek, az oktató nem veszi észre, halkan kuncognak. Végez, könnyű kérdések, tudott mindent, hagyja, hogy a lány lessen róla. Kihúzza magát, már nem érez semmit a mellkasában. 
Észrevesz valamit a padon. Fehér pont. Mint egy cetlidarab, meg akarja fogni, de mire odanyúl, eltűnik. A lányra néz, bőszen ír. A papír mellett újabb fehér pont. Egyre többet vesz észre, lassan ellepik az egész padot. Felemeli a fejét. 
Esik a hó a teremben.

lecture 123 lecturas
thumb comentario
0
reacción

Comentario (0)

¿Te gustan las publicaciones de Panodyssey?
¡Apoya a sus escritores independientes!

Seguir descubriendo el universo Cultura
Parenthèses
Parenthèses

Un mot d'un dictionnaire, ma définition, votre sourire, ma joie.

Bernard Ducosson
1 min
Citizen Kane
Citizen Kane

Titre original : Citizen KaneAnnée : 1941

Stéphane Hoegel
2 min

donate Puedes apoyar a tus escritores favoritos

promo

Download the Panodyssey mobile app