Hanula Benedek - CRT+Z
En Panodyssey, puedes leer hasta 30 publicaciones al mes sin iniciar sesión. Disfruta de 29 articles más para descubrir este mes.
Para obtener acceso ilimitado, inicia sesión o crea una cuenta haciendo clic a continuación, ¡es gratis!
Inicar sesión
Hanula Benedek - CRT+Z
Barna hitetlenkedve meredt a romokra. Hogyan lehetett ennyire ügyetlen? Szinte a konyha minden zugába jutott a porcelánszilánkokból.
A fiú családja várakozásteljesen nézett rá az ebédlő asztal mellől. A legkevésbé sem voltak dühösek, de az óra ketyegett. A fiúnak még lett volna másfél perce, de igazából már a baleset pillanatában döntött.
– Egy pillanat és feltakarítom – szégyenteljesen a földet bámulva szedte elő a felmosórongyot.
Mindenki kapott egy resetet minden héten. Amikor valaki rátenyerelt a mentális gombra a fejében, az visszatekerte az időt a pontosan öt perccel azelőtti állapotra. Egyedül a visszatekerő tartotta meg az emlékeit a törölt idősíkból.
– Ez egy nagyon értékes porcelánkészlet és egyébként is egy csomó idő lesz, amíg ezt mind feltakarítod. Már péntek van és azt mondtad, hogy még megvan. Ez lenne a tökéletes alkalom felhasználni.
Barna mamája már nem volt olyan nyugodt, most hogy egyre biztosabbá vált, a rendetlenség nem fog varázslatos módon felszívódni.
– Hogyan lehetsz ilyen ügyetlen húsz évesen? Legközelebb a nyolcéves húgodat kell megkérnem, hogy vigye el a tányérokat?
– Én eltűnthetem, nekem is megvan még – ajánlkozott Kuszu, Barna kistestvére, aki nem igazán szerette a konfliktusokat. Barna sem szerette őket, de a világot ez általában a legkevésbé sem érdekelte.
– Még csak azt kéne – rázta a fejét a mama felháborodottan. – Ő csinálta, neki kell helyrehoznia.
A fiú csak némán gyűjtögette a szilánkokat. Megérdemelte a dühöt és nem is esett neki jól, de a resetjét valami sokkal fontosabbra tartogatta. Csak azt érezte igazságtalannak, hogy nem élhetett Kuszu ajánlatával. A szülei – a többi felnőtthöz hasonlóan – rendszeresen használták gyermekeik resetjét saját céljaikra. És Kuszunak egyébként sem volt rá szüksége.
Az este aztán eljött a nagy pillanat. Barna véletlenül megtudta, hogy gyönyörű évfolyamtársa negyedórát fog egy bárban várni a barátaira, teljesen egyedül. Öt perce volt, hogy kezdjen valamit a helyzettel. És akár egy picit több is, ha minden jól ment.
Megérkezett a bárhoz és bekukucskált az ablakon. Lara már ott volt. Könnyedén felismerte hátulról is, mert általában mögötte ült az órákon.
A fiú vett egy mély levegőt és belépett. Nem volt veszteni valója.
– Hát te meg? – tettettet meglepetést. – Lara, igaz? A jegyeidből mindig úgy képzeltem, hogy suli után egész nap tanulsz.
A lány kedvesen visszamosolyodott.
– Micsoda véletlen. Vársz valakire?
– Igen, Tom jön ide mindjárt, hogy átbeszéljük a projektet holnapra. Ti, hogy álltok a tiétekkel? Jól jönne pár ötlet.
Lara arcáról hirtelen leolvadt a mosoly és látványosat sóhajtott.
– Tudod Barna, rengeteg fiú jön ide és általában boldogan vesztegetem idejüket és a resetjeiket, amíg nem hívnak meg egy italra. De veled most kivételt teszek, mert tudom milyen értékes az időd. Ezért talán megérted azt is, miért nem fér bele, hogy fiúkkal barátkozzak. Kérlek ne vedd személyes visszautasításnak és nehogy erre pazarold a resetedet.
Barna bólintott és elköszönt. Addig csak tetszett neki a lány, de onnantól kezdve már szerelmes is volt. Mindenképp újra kellett próbálnia. Elhatározta, hogy akármennyi resetjébe is kerül, egyszer sikerrel fog járni.
Végre volt egy terve. Szombat volt és éppen étterembe tartott a családjával az autópályán. Kuszu megnyert valami buta versenyt délelőtt, azt mentek megünnepelni. Nem mintha Barna panaszkodott volna, nagyon szerette az éttermeket, sok–sok resetet használt el ott a legízletesebb falatokra. Bámulatos volt mennyit tudott enni öt perc alatt. A szülei mindig csak röhögtek rajta, amikor a resetre készülve magába tömött mindent. De Laráért most szívesen lemondott erről is.
Hirtelen arra eszmélt fel, hogy Kuszu mondott valami igazán aranyosat, amire mindkét szülője csodálattal nézz rá hátra.
Egyetlen pillanattal később az autójuk nekiütközött valaminek és vadul pörögni kezdett. Aztán megint nekiütközött talán ugyanannak és megnyugodott a tetején.
Barna körülnézett. Mindenki más elvesztette az eszméletét rajta kívül. Meg kellett tennie. De aztán visszaemlékezett Lara gyönyörű fénylő hajára. Becsukta a szemeit és elkezdett számolni. Úgy döntött megkockáztatja száz másodpercig. Talán, ha a megálló autósok látják, hogy mindannyian eszméletlenek, megkönyörülnek rajtuk. De nem történt semmi. Aztán Kuszu tért magához, de túlságosan sírt, hogy a gombra tudjon koncentrálni. Valaki odajött segíteni.
– Csak nyugodj le és pörgesd vissza – próbálkozott Kuszuval, de a lány csak még hangosabban sírt. Barna szíve egyre gyorsabban vert. Nagyjából száz másodperce maradt. A szülei is magukhoz tértek. Mindketten elhasználták már a sajátjukat. A segítségükre sietőknek kezdtek el könyörögni, de mindenki azt állította már nincs meg neki. Az egyik nézelődő pedig egy csokitortát kezdett el habzsolni, minden bizonnyal abban reménykedve, hogy hamarosan visszakapja az egészet.
Barna papája kétségbeesésében még azt is elfelejtette, hogyan is működik a reset és pénzt kezdett el ajánlani a bámészkodóknak, sérült lába miatt a földön vonszolva magát.
– Ha vissza is resetelnénk, mi biztosítaná, hogy nem balesetezel még egyszer? – vetette oda az egyikük. – Tanuljon meg vezetni, vagy tartogassa a resetjét hét végéig. Én mindig megtartom ilyen esetekre.
Barna mamája eközben a fiát próbálta élesztgetni óvatosan.
– Kérlek ébredj fel, kérlek ébredj fel – sírdogált halkan, a haját simogatva.
Szörnyű volt hallgatni, de Barna ott látta maga előtt Lara türkizen csillogó szemeit és hagyta elmúlni az utolsó másodpercet.
Kicsivel ezután mindenki nyugodtabb lett egy kicsit. Egyedül a csokitortás férfi káromkodott egy sort, hogy most szerezhet új tortát a lányának.
– Nem a te hibád – próbálta Kuszut nyugtatgatni a mamája, miközben a papájuk kihívta a mentőket és rendőröket. – Még talán én sem tudtam volna megnyugodni. Szegény Barna itt feküdt melletted eszméletlenül, nem is tudhattad él-e még.
Picivel később a mentő visszahívta őket. Mint kiderült már csak három percre voltak és egyszer már jártak is ott egy resettel, felmérték a helyzetet és most tudtak segíteni a telefonon keresztül a kritikus sebek ellátásban.
Barna elpirulva hallotta ki, hogy a mentős szerint egyáltalán nem kell őt félteni, de a papája lábát el kellett szorítani, mert már túl sok vért vesztett. Barna ezek után gyorsan magához tért és a mamája boldogan ölelte magához, összevérezve a pulcsiját a kezén esett vágásból.
Barnát csak másnap este engedték ki a kórházból. Már csak pár órája maradt a hétből. Az előző napi ruhájában rohant Lara lakásáig. Szerencséjére legalább az eső elkezdett zuhogni valamennyire elrejtve a vérfoltokat.
Vett egy mély levegőt és megnyomta a csengőt. Lara egy teljes perc után nyitott csak ajtót.
– Nem tudom magamban tartani – törtek elő a szavak Barnából, amiket a kórházi ágyban bőven volt ideje átgondolni. – Reménytelenül szeretlek és nem érdekel, ha csak öt percre láthatlak minden héten. Mindent megadnék érte. Ha kell minden resetet életem végéig. Tegnap…
Lara hirtelen sírni kezdett és még Barna is azonnal látta, hogy nem örömében.
– Mi már találkoztunk egyszer – magyarázta csendesen zokogva. – Tom partiján három hónapja szerda este. Lerészegedtél és megpróbáltál megerőszakolni. El kellett használnom a resetemet, amit a pénteki zh–ra tartogattam. Négyes lett. De boldogan megbuktam volna, ha visszapörgethetném azt az öt percet magamban is. Talán most már érted miért nem akarlak látni téged. És nehogy resetelni merd ezt nekem. Már régóta szembesíteni akarlak ezzel. Most végre túleshettem rajta. Kérlek, legalább ezt a kicsi megkönnyebbülést ne vedd el tőlem.
Lara bevágta maga mögött az ajtót és Barna bambán meredt hűlt helyére. Pár másodperccel később az ajtó újra kinyílt.
– TŰNJ INNEN – kiáltott rá a lány, majd gyorsan ismét visszamenekült a meleg lakásba.
A Barna vásárolt egy üveg kannás bort, kevéske pénzéből, felhajtotta, nagy nehezen resettelt, majd felhajtotta megint.
Lara kényelmesen elhelyezkedett a karosszékében és magához vette a jegyzeteit.
– Hogy mit meg nem teszek a fiúknak – jegyzete meg magának fejét csóválva.