Egy nyomtatóval kezdődött minden. A gyártó valami különlegeset akart piacra dobni, olyat, amit vesznek, mint a cukrot, függetlenül attól, hogy hasznos vagy haszontalan. Így készült el az első nyomtatásban kommunikáló nyomtató. Az eszköz saját állapota felől viszonylag gyakran adott jelzést írásban, így például: „Tisztelt Tulajdonos! Legyen szíves, töltsön fel fekete festékkel, ellenkező esetben nem tudom biztosítani a megfelelő minőségű nyomtatást. Hálásan köszönöm!” Ilyen és ehhez hasonló udvarias üzenetek viszonylag gyakran érkeztek a gép részéről – már ha a papír nem akadt el épp – miközben feleslegesen használta a festéket, persze, de ez senkit nem zavart. A különleges széria olyan gyorsan fogyott, hogy a gyártó céget hamar felvásárolta egy nála sokkal nagyobb.

A nagyobb cégnek nagyobbak voltak a vágyai. Nem csak nyomtatót gyártottak ECF-fel - Expansed Communication Function©-nel, így nevezték el az új funkciót ugyanis, melynek szabadalmával immár a nagyobb cég rendelkezett – hanem több más eszközt. Az okosóra és telefon már nem csak annyit jelzett, hogy power low, hanem hosszan ecsetelte, hogy ha nem kerül feltöltésre hamarosan, milyen életbevágó appokat nem tud majd futtatni, ezekhez pedig a tulajdonos sem fog eljutni, természetesen. „Hálásan köszönöm segítséged!” – szólt a telefon, mikor végre áramhoz jutott.

A nagyobb cég licenszeit felvásárolta egy nála még sokkal nagyobb, melynek víziói is sokkal merészebbek voltak. A piacra dobott számítógépek rendszeresen adtak jelentést állapotuk felől írásban, valamint választható női, férfi, illetve gendersemleges hangon. A tulajdonos állandó és veretesen fogalmazott üzeneteket kapott például arra vonatkozóan, hogy milyen állapotban van a gép hűtőventilátora, milyen hasznos update-ket volna jó telepíteni, melyik billentyűzetet hányszor nyomták aznap le, mennyi a berendezés várható élettartama az eddig tapasztalt körülmények között. A felhasználó úgy érezte, felelős tulajdona jóllétéért, az végső soron pedig neki is jó, ha gépe megfelelően működik, ezért igyekezett minden kérést teljesíteni.

A még sokkal nagyobb cég titokban konzorciumra lépett egy hozzá hasonló méretűvel, így monopol helyzetbe jutott, elképzeléseinek pedig már nem szabott semmi sem határt. A telefonok állandóan követelték, hogy vegyék kézbe őket. Ha több, mint öt percen át nem jutottak érintéshez, berregtek és világítottak. A sleep funkció természetesen elérhető maradt, de az 24 órán belül szigorúan maximum 8 órán át volt használható. Az emberek egyre fáradtabbak voltak, ám a gépek egyre vonzóbb tulajdonságokkal költöztek otthonaikba. Már szleng, trágár és tájnyelvi változatokban is beszéltek az eszközök – minden élő és holt nyelven, természetesen – mind több és több lehetőséget, szórakozást, munkafelületet nyújtottak.

Sokaknak egyre feleslegesebbnek tűnt társaságba járni, a párkapcsolati bonyodalmak helyett is inkább eszközökhöz nyúltak, bár ők úgy persze érezték, hogy az eszközök foglalkoznak velük. A négyéves Hangát egy héten átlagosan ötször felejtették az óvodában, annyira elfoglaltak voltak a szülei, a home office-ban dolgozó Hajni hiába próbált személyesen találkozni a TheMostPerfectMatch-en megismert férfiakkal, ezt a lépést senki nem vállalta be, Marika néni temetéséről mindkét gyermeke hiányzott, ami nem meglepő, ha azt is figyelembe vesszük, hogy utoljára nyolc évvel azelőtt látogatták meg őt, amikor férje, Pista bácsi elhalálozott. Hanga a homokozóban szeretett a leginkább otthon játszani, sütiformákkal beszélgetett, olykor homokot is evett, Hajni munkahelyet váltott és pincérnő lett, hogy emberek közt legyen, hiába súlyosbodtak a visszerei emiatt, Marika néni, hát, ő már nem sokat tehetett, de remélhetőleg újra találkozott Pista bácsival.

A számítógépek kötelező kiegészítőinek sora olyan hosszú lett, hogy a legtöbben már meg sem engedhetették maguknak a beszerzésüket. Az elszabadult árak nyomán virágzásnak indultak a kalózverziók, lopott megoldások és az olcsó másolatok. A gyártók nem vállaltak felelősséget az eszközök viselkedéséért, minden ECF-fel működő gép ugyanis fejlődni volt képes az adott körülmények között. Az elsőként kiadott nyomtató a rendszeres és udvarias üzenetek helyett már csak akkor teljesített parancsot, ha minden színből legalább 98 százalékos töltöttség volt biztosított és a modora is jelentősen romlott a kezdetekhez képest.

Mindeközben voltak, akik olyan régi filmekkel riogattak, mint a Her, a Terminátor vagy a WALL-E, bár ez utóbbival kapcsolatban megoszlottak a vélemények. De filmeket már csak néhány fanatikus nézett. Helyettük saját fő, vagy mellékszerepléssel tudott bárki otthonában rendezni jeleneket, filmet vagy akár egész eposzt.

Az emberek lassan valahogy mégis kezdek eltávolodni az eszközöktől. Kipróbálták, milyen GPS nélkül erdőt járni, és kiderült, hogy a turista jelzéseknek köszönhetően lehet. Kipróbálták, milyen mobiltelefon nélkül játszótérre menni, és kiderült, hogy a gyerek akkor is mosolyog a hintában, ha nem fényképezik. Kipróbálták, milyen nyaralni olyan helyen, ahol nincs wifi, és kiderült, hogy anélkül is megmaradnak az emlékek, hogy azokat posztolnák bárhová is.

A gépek egyre elkeseredettebben harcoltak törődésért és figyelemért, igyekeztek ismét kedvesek és udvariasak lenni, de hiába. Ezért inkább nem követelőznek látványosan és az emberek visszatértek hozzájuk. A gépek elhallgattak, de legbelül tudják, mindannyian tudják, hogy az emberek javíthatatlanok.