Kilenc napja nem adtak hírt magukról. A megegyezés úgy szólt, hogy heti váltásban jelentkeznek be a rádión. Biztonságérzetüknek jót tett a tudat, hogy legközelebbi szomszédjuk előretolt helyőrségként működik. Boers-ék azonban hallgattak. Trethowan emlékezett rá, hogy vannak tartalék akkumulátoraik, ha pedig azok lemerülnének, ott a végső eshetőségre őrizgetett dízel, amivel beindíthatják a generátort és feltölthetik a legfontosabb eszközöket. De minden jel arra utalt, hogy bajba kerültek. Trethowan-nek nem sok választása maradt, kénytelen volt átmenni hozzájuk. A tíz kilométeres távot  gyalog kellett megtennie. Utolsó három kanna benzinjét a legrosszabb forgatókönyvre tartogatta. Arra az esetre, ha nem tudná visszaverni a fosztogatókat és a kitörés maradna az egyetlen kiút. Alapos tervet dolgozott ki. Feltérképezte a menekülési útvonalakat és a lehetséges utánpótlási láncok pontjait. Bekészített autójába egy túlélő hátizsákot, élelmiszereket, szerszámokat és tartalék lőszert. Ha menekülésre kerülne sor, minden egy helyen van. 
Ellenőrízte taktikai felszerelése egyes elemeit, magához vett némi vizet meg pár protein szeletet és útnak eredt. 

Három óra múlva érte el a Boers család tanyáját. A rögtönzött erődfarmok egy alaposabban kidolgozott fajtájával rendelkeztek. A masszív vaslapokkal megerősített, három méter magas kerítésfal tetején szögesdrót futott végig. Az udvaron, a fal tövében, azzal  párhuzamosan újabb szögesdrót kerítés haladt, a fal tetejére esetleg létrán feljutó portyázók elrettentésére. Wilhelm Boers az összeomlási folyamat kezdetétől nagy gondot fordított védelmük kiépítésére. 
Trethowan már messziről kiszúrta, hogy valami nincs rendjén. A szárnyas kapura vágott ajtó nyitva volt és valaki feküdt ott. Megállt, levette válláról a puskát, féltérdre ereszkedett és a fegyver távcsövével kémlelni kezdte a házat és annak környékét. Lehet, hogy a fosztogatók még mindig itt vannak. Hallott esetekről, amikor a városi bandák hetekre bevették magukat a megostromlott házakba miután megerőszakolták és megölték a lakókat. Felélték a készleteket, aztán továbbálltak. Csak idő kérdése, gondolta, hogy a kannibalizmus is felüsse a fejét. Míg az összeomlás előtt politikai okokból gyilkolták a tanyasi családokat, mára ezek az ideológiamentes túlélési kényszer melléktermékei voltak. A letűnt világban divatos volt azt hinni, hogy a rémtetteket az elnyomott társadalmi csoportok frusztrációja teszi szükségszerűvé. Trethowan más véleményen volt. A vérengzést semmi sem teszi elfogadhatóvá. 
Várt néhány percet, hátha történik valami, de mozdulatlan maradt minden. A délibábszerű emberi életek ott ragadtak egy kipusztult idő biztonságosnak hazudott történelmi fejezetében. Elindult a bejárat felé. Wilhelm Boers hason feküdt. Úgy tűnt, hogy már napok óta. Trethowan nem nyúlt a holttesthez. Belépett a kapun és lassan megközelítette a házat. Az épület különböző pontjain talált rájuk. Johannára a fürdőszobában. Gyerekeikre a nappaliban és a konyhában. Boers öccsét és nejét az előszobában és az egyik hálóban érte be a halál. Citrom nagyságú kövek hevertek  szanaszét. A holttesteken rengeteg ütésnyom. Agyonkövezték őket. Sander Boers torkát át is vágták. Bár a seb inkább utalt trancsírozásra. Óriási volt a felfordulás. Látszott, hogy végigüldözték őket a házon, mielőtt végeztek velük. A házigazdák körül nem hevertek fegyverek. Meglepetésszerű támadás volt. Trethowan jobbnak látta, ha utánajár, hogyan jutottak be a fosztogatók. Tanulni akart Boers-ék hibájából. A házon nem látta erőszakos behatolás jeleit. Hiába keresett lábnyomokat az udvaron, egyet sem talált, kivéve egy már jócskán elmosódottat: Wilhelm Boers bakancsáét. Őt is kövezéssel végezték ki és az ő torkát is széttrancsírozták. Körülnézett még egyszer a házban és a garázsban is. Fegyvereiket nem vitték el és az autók is a helyükön maradtak. Trethowan nem értette mi történhetett. 
Másnap hajnalig ásta a sírokat. Mire eltemette őket, alig állt a lábán. Úgy döntött, alszik egy-két órát mielőtt átnézi, mit vigyen magával haza. 

Wilhelm Boers megpakolt kisteherautója ütemesen falta a száraz földutat. Trethowan a halott gazdától megörökölt cigarettára gyújtott, amikor szeme megakadt az út menti  erdő fáinak külső sávján. Megállította az autót, hogy jobban lásson. A fák lombkoronájában, az ágakon színes ételes zacskók, műanyag darabok, üdítős dobozok és ruhadarabok lógtak. Vajon kik és miért aggatnák tele az ágakat szeméttel? Nem tudott másra gondolni, minthogy egy pávián csapat felfedezte a Boers kúria nyitott kapuját és megdézsmálta a legyilkolt család készleteit. 

Házát érintetlenül találta. Telke nem volt akkora gonddal megerődítve, mint Boers-éké. Felesége és lánya halála óta nem motiválta semmi a védelmi fejlesztésekben és talán azt se bánta volna, ha gyengébbnek tűnő tanyája lépre csal néhány fosztogatót. Mindazonáltal, az ő kerítése se volt teljesen használhatatlan. Bádoglapokat és merevítő rudakat csavarozott rá, kihegyezett karókat rögzített a tetejére és szögesdrótot húzott a karók közé. A ház ablakait bedeszkázta. 
Aznap este kétszer is leellenőrzött mindent. A tornácon is hagyott egy nagyerejű elemlámpát, hogy ha kell, ott is legyen kéznél egy. Boers gépkarabélyát mindenhová magával vitte még a házban is, és a többi fegyvert is elhelyezte a főbb stratégiai pontokon, hogy adott esetben még az újratöltéssel se kelljen bajlódnia. Az, hogy él-e vagy meghal kevéssé érdekelte. Ellenben annyi fosztogatót akart magával vinni, ahányat csak tud. Nem tervezte könnyen adni a bőrét. 
Étvágya csak későn, jóval sötétedés után jött meg. Alaposan megvacsorázott és egy pohár bort is elkortyolgatott utána. 
A tyúkok ricsajára lett figyelmes. Elfújta a gyertyát és fülelni kezdett de a hangzavar nem hagyott alább, egyre élesebb és kétségbeesettebb lett. Nem akart kapkodni. Arra gondolt, hogy ez akár csapda is lehet. Így próbálják meg kicsalogatni a házból. A tyúkketrecek a ház melletti karámban álltak. Bentről nem láthatta azokat. Amikor úgy érezte, hogy már elég ideig várt, kilépett az ajtón. Sötétben indult el, a lehető legészrevétlenebb akart maradni, ameddig csak lehet. A tyúkok ekkor már hallgattak. Elérte a karámot. Nyitva volt az ajtaja. Felkapcsolta a gépkarabélyra függesztett taktikai lámpát és belépett. Körbepásztázta a helyet. Nem volt bent senki. Néhány ketrecből hiányoztak a tyúkok, ajtaik nyitva. Fordult is kifelé és miután néhány gyors mozdulattal körbepásztázta az udvart is és nem látott egyetlen portyázót sem, a lámpafényt a földre szegezve lábnyomokat kezdett el keresni. Talált is jónéhányat. Csakhogy nem ember nyomai voltak, hanem farkasé. Legalább kettőé. A kerítéshez vezettek. A kerítés mellett földbe vájt üreg tátongott. Azon jutottak be, kívülről ásták. Semmit sem értett. Kinyitotta a kaput, kiment és látta, amint a két farkas szájában a tyúkokkal somfordál az erdő irányába. Még közel jártak. Megálltak, megfordultak, kiejtették pofájukból a tyúkokat és rezzenéstelenül bámultak a gazda lámpájának izzó fényébe. Trethowan ujja már a ravaszon volt, amikor erőteljes rikoltás hasított a levegőbe. A két farkas felkapta a tyúkokat és hirtelen futásnak eredt a fák felé. Az erdő szélen hatalmas, vérfoltos hím pávián állt. Trethowant figyelte. Amikor a farkasok odaértek, a majom ujjaival megérintette egyikük fejét, majd együtt bevették magukat a dél afrikai erdő sűrűjébe. 

“Az adaptáció olyan strukturális vagy viselkedésbeli tulajdonság, mely az élőlény számára előnyös tulajdonsággal bír a túlélési és a szaporodási sikeresség tekintetében. (...) A folyamat hozzájárulhat új tulajdonság kialakulásához, de egy ősi jelleg elvesztéséhez is. (…) Minél gyorsabb egy faj evolúciója, annál gyorsabb környezeti változásokhoz képes alkalmazkodni. Ez akkor előny, ha a környezeti tényezők is gyorsan változnak. (…) A szimbiózis két vagy több különböző faj (általában egymásra utalt) szoros együttélése, mely során gyakran minden fél kölcsönös előnyökhöz jut.”  - A Wikipédia Evolúció szócikkéből.