Kígyó van bent

Majdnem mint a Dűnében olyan nagy homokos sivatag van benned. Mintha a legbensőbb középpontod fent az idegpályákon apró porszemekké esett volna szét. A fűszerek, amiket akkoriban adott a kígyó, még mindig éreztetik a hatásukat. Mész az utcán és megérzed a zsebedben összetekert pénzdarabokat. Még azokból az időkből maradt, akkoriban így tartottad az ezreseket magadnál. Később napokig csak csavargattad a papírlapokat és arra gondoltál, hogy pontosan ugyanígy csavarodtál be te magad is. Jó lenne felszippantani és eltüntetni ezt az érzést.
          Azóta mintha minden először történne veled. Mintha a mezőn, ami a fűszálakkal van tele, először lépkednél végig, fekete nyomokat hagyva a talpaddal magad után. Félméteres fűszerszálak sűrűn, egymás tövében nőve, közepén vastagra szélesednek, a végük tűhegyesek, befejezetlen körökben omlanak egymásra a földön. Színük erős méregzöld, a fonákjuk kicsit fakóbb. Minden lépted az örökkévalóság maga. Amerre csak elnézel, ezt a kopársmaragd mezőt látod. A lábad körül lapos, hosszú fűlevelek simogatják a térded alatt, itt még látod őket szálanként, de a messzeségben összeolvadnak. Mögötted van a rész, amit letapostál, pontosan tudod, milyen ábrák látszódnának felülről. Gondolatban tovább rajzolod a befejezetlen köröket. Az ég egyetlen fényes ponyvává alakul. Nem tudod pontosan, miért, de nem tudsz tovább menni. Lehet, hogy meg kéne értened a nyomokat. Tekergeted a zsebedben az ezreseket és arra gondolsz, hogy mennyivel jobb így, milyen unalmas lenne, ha a pénztárcádban pihennének, egyenesen, kitekerve egymás mellett. Még az is lehet, hogy boldogabb lennél, ha a nyomok maguk is, ugyanilyen folytonos csigavonalba rendeződnének. A juharfa termése pörögve lehullott a földre, körkörös tánca nem pillangóé volt, ahogy hitted, már nem tudott tovább repülni miután a földre érkezett. A fűszereket nem szabadna árulni, gondolod. Méltatlan dolog ezen nyerészkedni, ezt a kígyó is pontosan tudta.
          A fűszermező közepén a fűtakarón kívül csak egy kopár fa mered felfelé élettelenül a magasba. Lent a földön elég csak letépni egy szálat és elrágicsálni, ezt a kígyó mutatta, aki gyakran mászik fel a fára. Azt hitted, meg tudja neked adni azt, amire a legeslegjobban vágysz. Az aranyalmának amit kértél, elégnek kellett volna lennie. A kígyó nem mond semmit az almára, de magához édesget, és hagyja, hogy beleszeress. Ekkor még nem tudhatod, hogy ez életveszélyes, a nyomok ekkor még nem kezdenek el belevésődni a fűbe. Hosszú időn keresztül csak fűszerleveleken éltek. A kígyó egész jól eligazodik a világodban, újabb jelentéseket ad hozzá, te pedig egyre jobban szeretsz a mezőn elidőzni vele. Nem lehet látni a fa tetejét, fogalmad sincs, hogy hol lehet. Görcsösen tör fel egyre magasabbra, csak a kígyó juthat fel a legtetejére, ami miatt kicsit később már nagyon irigykedsz rá.
          Megszoktad a fűlevéllé ízét, a kígyó kitölti benned a tereket. Minden irreálisan szép ezen a tájon és ennél a kígyónál gyönyörűbb férfit soha életedben nem láttál. Ezt a többiek soha nem fogják megérteni. Az almát nem kapod meg, pedig remélted, hogy meglesz, de ahogy kitöltődnek a legfájdalmasabb rések, benned magadban változik a kígyó testének egy része az almává. Nincsenek már fájdalmas sötét foltok, a mező átváltozott a kettőtök közös terévé. A teljesség olyan élménye ez, amiről korábban álmodni sem mertél, soha, és igazából pontosan tudod, hogy csak halálos zuhanás lehet a vége. Azzal nyugtatgatod magad, hogy ha elég ügyes vagy, akkor örökké kitart majd ez a boldog állapot és a kígyó biztosít róla, hogy nem tévedsz. Senki nem tanította meg neked korábban, hogy mindez lehetetlen.
          Az alma az öledben kislánnyá változik, és te elkezded felnevelni. Sokat jártok a tengerhez. A kígyó már nincs veletek, emiatt már a fűszerekhez sem kell nyúlni. Most minden békés és nyugodt. Egy magazint olvasol a parton és te magad is úgy nézel ki, mint ezekben a magazinokban a fényképeken a nők. Fehér egyrészes fürdőruha van rajtad, a széles karimájú szalmakalap nem engedi, hogy a szemedet elvakítsa a nap, ami laposan süt így estefelé. A kislány tőled nem messze homokozik. Törökülésben dolgozgat, háta kicsit begörbül, a kézfejével tudja csak elsöpörni a haját, különben homok menne a szemébe. Nem is olvasol, csak látni szeretnéd a képet, amit most fotóznának rólad felülről. A kislány azt hiszi, hogy most épp nem figyelsz. Hatalmas tudás birtokában van, mert egy kígyó és egy asszony szerelméből született és te mindenható kislányt nevelsz belőle. A mezőn való elakadás pontosan itt kezdődik, innen nem vagy képes tovább menni.
          Nem akarod, elveszíteni a mezőt a kígyóval. Nem szeretnél lemondani az almáról, pedig sajnos ez lesz az egyetlen megoldás, ha életben akarsz maradni. Otthagyni a mezőt, és nem megfejteni a jeleket. Nem fogsz belehalni a zuhanásba, ha odafigyelsz magadra miközben esel. Egyre jobban gyorsul minden, és te olyan perspektívából látod a világot, ami megmutatja neked a dolgok valódi természetét. Körbe-körbe forogsz, a nyakaddal képes vagy akármennyit fordulni, 180°-ot, 360-at, vagy többet. Irreálisan sokáig tart a zuhanás, egy idő után már meg tudod szokni, hogy ez az alapállapotod. Nem tudod, hová fogsz megérkezni, de azt igen, hogy a kígyó és a fűszerek nem lesznek már ott. Pont a zuhanásod az, ami miatt ezt meg tudod érteni. Ennek a megértésnek a hiánya miatt nem sikerült neked eddig semmi. Ezért volt a világod egészen mostanáig kudarcvilág. A zsebedben nincsenek már gurigák, pénztárcában tartod a pénzt. Annyira nem is unalmas így, mint amennyire féltél tőle, egy picit neked is jelent már valamit, hogy rendben vannak. Szeretnéd te is ugyanúgy csinálni, mint ahogy a többi normális ember.