Congratulazioni! Il tuo sostegno è stato inviato con successo all'autore
avatar
Író

Író

Pubblicato 17 set 2024 Aggiornato 17 set 2024 Drama
time 3 min
0
Adoro
0
Solidarietà
0
Wow
thumb commento
lecture lettura
2
reazione

Meg sem jelent még, de író voltam. Lelkes, fiatal, szép, tele ötletekkel. Írtam éjjel, írtam nappal. Készült az első regény.
Közben egy pár hónapig szerelmes voltam. Csoporttársak voltunk, ő verseket írt. Okos volt, művész, filozófus. Az én szárba szökkent kéziratommal legszívesebben kitörölte volna a seggét.
Azért megmutattam neki a verseimet is. Megástam a szemében a saját sírgödröm.
Három évig nem próbálkoztam lírával, de a regény kész lett.
Mióta megjelent, már nem vagyok író. Azt ki kell érdemelni, mondják. Mások nevezzenek írónak, na de ne akárki! Az az igazi dicsőség. Ha magadat szerzőnek nevezed, addig is kiemelkedsz a kontárok közül.
Végül is, igazuk van, így is teszek. Nem vagyok író.
Felszállok a négyhatra, kicsapom a Google jegyzettömböt, és egész úton pötyögök. Majd azt gondolom, szar az egész, és megosztom az interneten. Mert annyira mégsem vállalhatatlan, csak nincs olyan folyóirat, amelyik szánalomból is publikálná.
Elnevezem inkább ötletnek, és szépen elraktározom. Sem kontár, sem író nem vagyok. Így mindenki elégedett velem. 

A villamoson ekkor felbukkan egy régi ismerős.

- Nahát, szia, rég láttalak, mi van veled? Készül a következő?

- Hát, fogjuk rá, készülget...

- De jó! És miről fog szólni?

- Ömmm, van pár ötletem, de még nem túl kiforrottak...

Ezután még öt percig másról beszélgetünk. Mikor leszáll, belém hasít a felismerés, hogy míg a fejem a magasztos elitizmus hangjától zeng, ő biztosan írónak nevez.

 

 

 

 

lecture 224 letture
thumb commento
2
reazione

Commento (0)

Devi effettuare l'accesso per commentare Accedi

Ti piacciono gli articoli su Panodyssey?
Sostieni gli autori indipendenti!

Proseguire l'esplorazione dell'universo Drama
Garde-à-vue
Garde-à-vue

Un mot d'un dictionnaire, ma définition, votre sourire, ma joieAntichambre de la prison : une d...

Bernard Ducosson
1 min
Contrariété
Contrariété

Un mot d'un dictionnaire, ma définition, votre sourire, ma joie...

Bernard Ducosson
1 min
Compassion
Compassion

Un mot d'un dictionnaire, ma définition, votre sourire, ma joieOffrande aux malheurs d'autrui,...

Bernard Ducosson
1 min
Impuissance
Impuissance

Un mot d'un dictionnaire, ma définition, votre sourire, ma joieDans tous les cas pour un gars p...

Bernard Ducosson
1 min
La tâche
La tâche

Des mois qu’elle passe devant cette boutique qui l’intrigue, qui l’interroge qui parfois l’obsède. Comment peut-e...

Emilie Yelow
15 min
Lette à Élise
Lette à Élise

LETTRE A ELISENous sommes quelque part, dans un pays francophone, en une époque non p...

James Cotantin
9 min

donate Puoi sostenere i tuoi scrittori preferiti

promo

Download the Panodyssey mobile app