Glückwunsch! Deine Unterstützung wurde an den Autor gesendet
avatar
Író

Író

Veröffentlicht am 17, Sept., 2024 Aktualisiert am 17, Sept., 2024 Drama
time 3 min
0
Liebe ich
0
Solidarität
0
Wow
thumb Kommentar
lecture Lesezeit
2
Reaktion

Meg sem jelent még, de író voltam. Lelkes, fiatal, szép, tele ötletekkel. Írtam éjjel, írtam nappal. Készült az első regény.
Közben egy pár hónapig szerelmes voltam. Csoporttársak voltunk, ő verseket írt. Okos volt, művész, filozófus. Az én szárba szökkent kéziratommal legszívesebben kitörölte volna a seggét.
Azért megmutattam neki a verseimet is. Megástam a szemében a saját sírgödröm.
Három évig nem próbálkoztam lírával, de a regény kész lett.
Mióta megjelent, már nem vagyok író. Azt ki kell érdemelni, mondják. Mások nevezzenek írónak, na de ne akárki! Az az igazi dicsőség. Ha magadat szerzőnek nevezed, addig is kiemelkedsz a kontárok közül.
Végül is, igazuk van, így is teszek. Nem vagyok író.
Felszállok a négyhatra, kicsapom a Google jegyzettömböt, és egész úton pötyögök. Majd azt gondolom, szar az egész, és megosztom az interneten. Mert annyira mégsem vállalhatatlan, csak nincs olyan folyóirat, amelyik szánalomból is publikálná.
Elnevezem inkább ötletnek, és szépen elraktározom. Sem kontár, sem író nem vagyok. Így mindenki elégedett velem. 

A villamoson ekkor felbukkan egy régi ismerős.

- Nahát, szia, rég láttalak, mi van veled? Készül a következő?

- Hát, fogjuk rá, készülget...

- De jó! És miről fog szólni?

- Ömmm, van pár ötletem, de még nem túl kiforrottak...

Ezután még öt percig másról beszélgetünk. Mikor leszáll, belém hasít a felismerés, hogy míg a fejem a magasztos elitizmus hangjától zeng, ő biztosan írónak nevez.

 

 

 

 

lecture 232 Aufrufe
thumb Kommentar
2
Reaktion

Kommentar (0)

Du musst dich einloggen, um kommentieren zu können. Einloggen

Dir gefallen die Artikel von Panodyssey?
Unterstütze die freien Autoren!

Die Reise durch dieses Themengebiet verlängern Drama
Echouage/échouement
Echouage/échouement

Un mot d'un dictionnaire, ma définition, votre sourire, ma joieLa différence entre échouage et...

Bernard Ducosson
1 min
Abandon
Abandon

Un mot d'un dictionnaire, ma...

Bernard Ducosson
1 min
Mourir
Mourir

Un mot d'un dictionnaire, ma définition, votre sourire, ma joieAux râlements parlant...

Bernard Ducosson
1 min
Guerre
Guerre

Un mot d'un dictionnaire, ma...

Bernard Ducosson
1 min
Guerre
Guerre

Un mot d'un dictionnaire, ma définition, votre sourire, ma joieUne guerre (ou "opération spécia...

Bernard Ducosson
1 min

donate Du kannst deine Lieblingsautoren unterstützen

promo

Download the Panodyssey mobile app