Nem. Ez még nem egy szépirodalmi szöveg. Nem is újságcikk, nem is kritika. Inkább egyfajta bemutatkozással egybekötött merengés, amelynek hangulatát befolyásolja egyetemista korszakom végén érzett, enyhén nosztalgikus hangulatom. Közhelyektől és általános igazságoktól megkímélnék minden olvasót, beérem néhány erdélyi újságírással kapcsolatos gondolat megosztásával.

Már öt évvel ezelőtt, egyetemista éveim elkezdésekor is látszott, hogy a mai erdélyi magyar médiarendszer jövője nincs hosszútávon biztosítva. Először talán mi, diákok sem fogtuk fel, hogy ez számunkra is a stabilitás hiányát jelentheti a későbbiekben, de akkor ez még nem zavart minket. Akár el is kezdhettünk volna róla aktívan gondolkodni, hiszen az az egy dolog kezdettől fogva egyételmű szokott lenni a magyar szak hallgatójának számára, hogy a későbbiekben anyanyelvét használva szeretne alkotni, munkálkodni.

Eleinte a diákot nem különösen izgatja a munkakeresés gondolata, úgyis annyi kihívással kell szembenéznie, ráér még ezen agyalni. Harmadévben általában már érzi, hogy kapitulálni akar-e vagy a nehezebb utat, a küzdést és a szakmához való ragaszkodást választja.

Eleve azzal kell kezdeni, hogy megtanulunk kezdeményezni, mifelénk érthetetlen dolog várni a lehetőségre, hiszen álláshirdetés napjaink erdélyi sajtójában elvétve fordul elő, de ha mégis, minden lesipuskás azonnal ráveti magát, a végén pedig rendszerint csak egy ember örülhet. Rendszerszintű problémákat csak kreativitással és összefogással lehet megoldani, ezek nélkül nincs siker. Bár szóbeszédek formájában gyakran találkozok új médiaplatformok létrehozásának gondolatával, a valóságban ezekből keveset látok létrejönni.

Panaszkodásnak sok értelme nincs, de aki a negatívumokat figyelmen kívül hagyva beszélne erről a témáról, az a valóságot tagadná le. Maguk az újságírók sem szeretnek panaszkodni, nem az a feladatuk. Azok esetében, akik ilyen körülmények között is igyekeznek helytállni, az elkötelezettség már nem elvitatható.

Tavaly, a Médiatér összeomlását követően éreztem igazán, hogy az elbocsájtott újságírók közül többen ki akarják nyilatkoztatni a búcsú fájdalma miatt felszínre törő sötét érzéseiket, amelyek valószínűleg már régebb óta bennük éltek. Ennek ellenére publicisztikáikban továbbra sem a feladás, a meghátrálás gondolatát népszerűsítik, ez pedig a jövő nemzedékének számára követendő példát kell hogy jelentsen.

Mi, a fiatal generáció tagjai igyekszünk belekapaszkodni minden egyes lehetőségbe, ami megmutatkozik, így egyből felcsillan a szemünk, ha egy ehhez hasonló platformmal találkozunk. Ugyan a pénzügyi sikert ez sem garantálja, külön öröm viszont, hogy az újságírókat is csatlakozásra, összefogásra buzdítja, kitartó várakozás és próbálkozás után pedig megláthatjuk, a valóságban ebből az ideálból mi valósul meg.

Borítókép forrása: freestock.com