Egy nap az egerek elhatározták, hogy gyűlést szerveznek. Túl sok feszültség és elégedetlenség gyűlt fel a kamra harmadik polcán tárolt sajt elosztásából. Mindenki erről beszélt, baráti társaságok ugrottak egymásnak, vélemények ütköztek. Világossá vált, hogy tenni kell valamit.

A gyűlést a kamra hátsó sarkába hirdették meg. A legfőbb szónok – aki évek óta szívügyének tekintette az egér gyerekek oktatását és nevelését – felállt a fásláda tetejére és csendre intette a kisebb tömeget. Mindenki bízott benne, hogy ebben a kora reggeli időpontban nem fog belépni sem a háziasszony, sem a macskája a helyiségbe.

A gyűlés egyetlen napirendi  pontja a sajt újraelosztása volt. Apró megafonba beszélt a szónok: „A kamra felső polcairól kemény munkával lehordott sajt mennyiségből minden egér egyenlő arányban kellene, hogy részesüljön. Valójában azonban vannak olyan egér almok, amelyek a polchoz közel laknak, jóban vannak a macskával vagy egyszerűen csak tekintélyt vívtak ki maguknak – nekik mindig több jut. Meg kell oldani az igazságos elosztást!”

 A tömeg éljenzett, egészen addig, amíg a következő szónok fel nem állt a pulpitusra. „Én keményen dolgozom a sajt lerágásán, lehordásán, kockáztatom, hogy meglátnak. Ha ugyanannyit fog kapni az az egér is, aki egész nap nem csinál semmit, akkor én sem töröm magam. Inkább legyen kevesebb mindenkinek.” A tömeg érdekes módon őt is megéljenezte.

„Legyen közteherviselés” – javasolta egy fiatal egérfiú. „Mindenki hozzon le 5g sajtot minden nap! Tegyük be a közös gyűjtőkosárba és osszuk el igazságosan” – „Úgy van!”, hangos éljenzés követte a felszólalást.

„Minek elosztani, ha úgyis mindenki ugyanannyit hoz le? Mindenki egye meg azt, amit lehoz!” – kiabált be egy nagy hangú egér.

„Mi lesz akkor a gyerekkel és az éppen vemhes anyákkal?” – kérdezték többen is.

A közteherviselést javasló egértől jött a megoldás: „Különítsünk el nekik egy mennyiséget, mindenki lead 1g sajtot a gyűjtőkosárba. Ebből kapnak azok, akik nem képesek a munkavégzésre. Ahhoz, hogy az elosztás igazságos legyen, szükség lesz néhány főre, akik ezt nyilvántartják. Vezetik a táblázatot a leadott 1g sajtokról és a munkaképtelenek számára kifizetett mennyiségről. Mivel ezek az egerek, akik a nyilvántartást vezetik, nem fognak ráérni sajtért menni, így ők is részesülni fognak a közös ingyen sajtból. Ugyanígy az egérgyerekek felügyeletével megbízott felnőttek is, nekik sincs idejük felmászni és lehordani a sajtot. Vannak további közcélú munkát végző egerek, akik például őrzik az ajtót. Nekik is jár majd az apanázs.”

Ezt a megoldást mindenki üdvözölte és hangos cincogással megszavazta. Azonban az első héten kiderült, hogy túl kevés a dolgozók által leadott 1g sajt, emelni kell 2g-ra, így jut minden passzív egérnek.

Mivel a sajt megszerzése miatti fokozott fel-le járkálás magasabb kockázattal járt, így meg kellett erősíteni az őrséget, tovább nőtt a passzív lakosok aránya. Több fordulót is menni kellett minden nap, ebben voltak veszélyes időszakok is, amikor a gazdasszony rendszeresen járt be tejfölért, a gazda pedig poharazgatott egy demizsonból. A lámpa felkapcsolódása és az ajtó nyitása miatti stresszt sokan nem bírták. Az idősebbek és a gyengébb idegrendszerrel rendelkező egerek elkezdtek rosszabbul teljesíteni, sokan megbetegedtek. Ilyen esetekben a betegek is a közös kosárból kaptak enni.

Voltak olyan családfenntartók, akik már alig hittek a rendszerben, a gyerekeiknek igyekeztek extra, külön, „feketén” szerzett falatokat adni, kenyérdarabot a konyhából, diót az udvarról, így ők egészségesek és jól fejlettek lettek. Vigyázni kellett azonban, hogy ezt ne lássák meg a többiek, hiszen a közösbe nem akartak 1-1 grammokat beadni.

A lelkesen üdvözölt, tisztességen és egyenlőségen alapuló rendszer pár hónap alatt megbukott. Többen elszöktek, kinti magtárakban és sufnikban kerestek egérutat. Volt, aki végső elkeseredésében az egérfogóra lépett.

#palyazat_konyvesmagazin