'nyolcvannyolc

Már harminc éve hisszük, hogy leöltük
a vadakat, hogy feltámadt a szabad
akarat, s közben a nyomdafestéket
XXI. századi freskók váltják fel a
dohányfüstöt koldulók árnyékában;
itt maradt velünk a vasárnapi rántott
hús és a kocka Lada utáni vágyódás
mindent átható étosza.

Olyan gyorsan forog a Föld,
hogy a macskakövekbe
kapaszkodva, lábunkkal
az ég felé kalimpálva
próbálunk a felszínen
maradni hátha, a számlák
rendezésén túl, valami mást
is szánt nekünk ez az élet.

Az elit küzd a társadalom
ellen, a berendezkedés normáit
leuralta a pénz és a polkorrektség,
ahol a kiskirályok már csak
a hatalom ánuszán át szemlélik
a világot; s ím, kitörő lelkesedéssel
fogadjuk az alattunk kitörő vulkánt,
és remegve kérdezzük a kabátot,
hogy milyen érzés volt az embert viselni?

Parciális

Koordinátarendszerek sokasága
sem képes leírni létünk jellegét,
ahogy haladunk térben és időben
erő és irány szorzataként a végtelen
felé, de a génjeinkbe kódolt program
csak önmagához képes visszatérni:
az élet egy gömb, önmagukba visszatérő
egyenesek halmaza, maga a teljesség,
a végtelen, s azzal, hogy megszületünk,
kifizetjük a számláinkat és meghalunk,
megtörjük ezt az ősi rendet, felborítjuk
a harmóniát, s csak rajtunk múlik, milyen
jeleket karcolunk az üveggömb belső
felületére; én hiába vések az anyagba
virágot, sárkányt és rókát, ha Te
Sig-rúnákkal ékesíted a legjobb,
legszebb pillanatainkat, s végül nekem
is el kell dobnom a szépséget, a mitológiát és
a logikát, hogy valami olyan stigmát találjak,
ami kifejezi az undort, a megvetést és a
tudatlanságod elutasítását: Végül
kárt teszek magamban, vérrel festem körbe
kitartott, középső ujjas öklömet. A teljes
összeomlás után, a szűkebb gömbbe burkolózva
próbálok szabadulni a kezemre tapadt vértől,
míg rózsaszín lesz a virág, piros a sárkány,
vörös a róka és a megtört változatom lesz
az új én, mely alkothat tovább; keresheti
a párhuzamosabb végtelent.

Anna

Biztonságos veszélyben
töltött napok hagynak
nyomot a vérben, a
módosult tudatállapot
álmok után kutat az
ébrenlétben, míg
kijelzőkön át csak
az elbutulásra
programozzák
agysejtjeink milliárdjait.
Köz-pénz, kösz, pénz
dobozolt, szatyrozott
itt már a pofa is súlyozott:
szilánkokként kell egésznek
lennünk, s míg benned
még szív van, bennem
már csak lendkerék
tartja mozgásban a gépet.
Ratkó-, Szocpol-, CSOK-
gyerekek már az óvodában
lánc, bilincs, sarló és kalapács
a jeletek, a vezérlő csillagfény
elvakítja múltatok és jelenetek,
csak jövőtök van, mit hiába
kergettek, mert eladtak,
elárultak titeket, pénzzé váltott
értéktelen kis életek...