"Hogy nem lesz felejthető propaganda a politikai költészet?"
On Panodyssey, you can read up to 10 publications per month without being logged in. Enjoy9 articles to discover this month.
To gain unlimited access, log in or create an account by clicking below. It's free!
Log in
"Hogy nem lesz felejthető propaganda a politikai költészet?"
'nyolcvannyolc
Már harminc éve hisszük, hogy leöltük
a vadakat, hogy feltámadt a szabad
akarat, s közben a nyomdafestéket
XXI. századi freskók váltják fel a
dohányfüstöt koldulók árnyékában;
itt maradt velünk a vasárnapi rántott
hús és a kocka Lada utáni vágyódás
mindent átható étosza.
Olyan gyorsan forog a Föld,
hogy a macskakövekbe
kapaszkodva, lábunkkal
az ég felé kalimpálva
próbálunk a felszínen
maradni hátha, a számlák
rendezésén túl, valami mást
is szánt nekünk ez az élet.
Az elit küzd a társadalom
ellen, a berendezkedés normáit
leuralta a pénz és a polkorrektség,
ahol a kiskirályok már csak
a hatalom ánuszán át szemlélik
a világot; s ím, kitörő lelkesedéssel
fogadjuk az alattunk kitörő vulkánt,
és remegve kérdezzük a kabátot,
hogy milyen érzés volt az embert viselni?
Parciális
Koordinátarendszerek sokasága
sem képes leírni létünk jellegét,
ahogy haladunk térben és időben
erő és irány szorzataként a végtelen
felé, de a génjeinkbe kódolt program
csak önmagához képes visszatérni:
az élet egy gömb, önmagukba visszatérő
egyenesek halmaza, maga a teljesség,
a végtelen, s azzal, hogy megszületünk,
kifizetjük a számláinkat és meghalunk,
megtörjük ezt az ősi rendet, felborítjuk
a harmóniát, s csak rajtunk múlik, milyen
jeleket karcolunk az üveggömb belső
felületére; én hiába vések az anyagba
virágot, sárkányt és rókát, ha Te
Sig-rúnákkal ékesíted a legjobb,
legszebb pillanatainkat, s végül nekem
is el kell dobnom a szépséget, a mitológiát és
a logikát, hogy valami olyan stigmát találjak,
ami kifejezi az undort, a megvetést és a
tudatlanságod elutasítását: Végül
kárt teszek magamban, vérrel festem körbe
kitartott, középső ujjas öklömet. A teljes
összeomlás után, a szűkebb gömbbe burkolózva
próbálok szabadulni a kezemre tapadt vértől,
míg rózsaszín lesz a virág, piros a sárkány,
vörös a róka és a megtört változatom lesz
az új én, mely alkothat tovább; keresheti
a párhuzamosabb végtelent.
Anna
Biztonságos veszélyben
töltött napok hagynak
nyomot a vérben, a
módosult tudatállapot
álmok után kutat az
ébrenlétben, míg
kijelzőkön át csak
az elbutulásra
programozzák
agysejtjeink milliárdjait.
Köz-pénz, kösz, pénz
dobozolt, szatyrozott
itt már a pofa is súlyozott:
szilánkokként kell egésznek
lennünk, s míg benned
még szív van, bennem
már csak lendkerék
tartja mozgásban a gépet.
Ratkó-, Szocpol-, CSOK-
gyerekek már az óvodában
lánc, bilincs, sarló és kalapács
a jeletek, a vezérlő csillagfény
elvakítja múltatok és jelenetek,
csak jövőtök van, mit hiába
kergettek, mert eladtak,
elárultak titeket, pénzzé váltott
értéktelen kis életek...