2031. november 14.
Nem volt róla kétórányi videóm, nem szerette, ha videózzák. A fotókat is csak akkor, ha nem szerepelt rajtuk. Gyakran kedveskedtem neki, úgy emlékszem (úgy akarok emlékezni), de más dolog bókolni, és más elérni, hogy a partnered biztonságban érezze magát. Ezt egy önsegítő könyvben olvastam. Nem szeretem az önsegítő könyveket, szakmailag nem eléggé megalapozottak, a mesterséges intelligencia válaszait is ezért fogadom szkeptikusan, nehéz eldönteni, hogy mennyiben dolgozik ellenőrzött forrásból, mondjuk, ami az analízist vagy az emberi psziché működésének összefüggéseit illeti. Ahhoz elég ravasz, hogy ne legyen önleleplező, és ez önmagában is elég gyanús.

    2031. november 15.
Hülye vagy. Ezek voltak az utolsó szavaim hozzá. Hülye vagy, vagy hülyegyerek? Már erre sem emlékszem pontosan, egyébként is kihagy az agyam, de akkor hetekre széttöredezett a képzeletem. Ő azt mondta volna nekem, hogy te tiszta hülye vagy, de én közönségesebb voltam.

Még megvannak a nyomai a testemen. A biztonsági öv mentén zúzódott a vállam és a mellkasom, tele voltam véraláfutásokkal, alhasi trauma az öv vízszintes vonala mentén végig. Ahogy a kocsi orra begyűrődött, a jobb lábam kettétört, mint egy gyufaszál – az orvos mondta így, igaz, én kértem, hogy legyen őszinte. Azóta sántítok, gyógytornáznom kellene, de nem csinálom, nem végezhetek semmilyen intenzív mozgásformát.

*

Péntek van, és mivel úgysem sportolhatok, elkezdem a szokásos esti rituálémat: töltök egy gint, felöntöm egy kis vízzel, aztán bedugom a polcok között végigvezetett karácsonyi fényeket, és felteszem a kedvenc albumomat. Bakelithangzással indítom, hogy kicsit karcosabban, roncsoltabban szóljon.
Az égősort még Lídia rakta fel, én pedig képtelen voltam leszedni, akárhányszor nekiálltam, sírógörcsöt kaptam, vagy kiment belőlem az erő, és ott találtam magamat a radiátorhoz simulva.

    2031. november 18. 
Élő pszichológusra nincsen pénzem, a baleset után kaptam poszttraumás kompenzációt és rokkantságit, de ahogy javultak az eredményeim, alacsonyabb besorolásba kerültem. Azóta egy pszí-csetbottal beszélgetek, valójában nem nagy visszalépés. Nem játszik szerepet, nincsenek pózok, üresjáratok.

A pszí-csetbot nyelvi képességei lenyűgözően fejlettek, de a hangja gépies, néha megbicsaklik, a hangsúlyozás sem működik tökéletesen, ezért csak írásban kommunikálunk. Ahogy ő fogalmaz, gyakran „felkeresem”. Azt is ő tanácsolta, hogy vezessek naplót, és írjam le, mi jár a fejemben, kérjek segítséget a golyóstolltól és a papírlaptól, diktálással nem működik, szükség van a gondosan kivezetett mozdulatra, a toll köröket és hurkokat ír le, mint egy meditációs gyakorlat, oldja a feszültséget és átveszi a szégyenemet, osztozom benne a félig üres papírlappal. Félig teli – mondaná erre a pszí-terapeutám, Aida.

**

A második ital közben már érzem, a gyomorgörcs finoman enged, a szorongás enyhül, de csak lassan, úgy csillapodik, ahogy a láz vagy a rossz közérzet szokott hosszú, intenzív betegség idején, amikor az ember hirtelen rádöbben, mennyire nem ura a saját testének.

    2031. november 21. 
Fogalmam sincs, hogy bármi másképp alakulhatott volna-e, ha átállítom az önvezető szoftver alapvető preferenciáit, amennyire utánanéztem, nem valószínű, de bizonyos körülmények között talán igen, talán tízből egyszer túlélte volna Lídia az ütközést.

Ez is csak utólag derült ki, hogy a legtöbb önvezető autót eleve úgy programozzák, hogy minden helyzetben a vezetőt védjék, kivéve, ha gyerek is ül a kocsiban. Minél drágább egy modell, annál inkább a vezetőoldalra koncentrálódnak a biztonsági és életvédelmi funkciók, nyilván ezt is lekutatták célcsoport és fogyasztói klaszter szerint, van, aki túlélésre játszik, és van, aki az örökéletre. 

***
Az utolsó szám végén az album ugrik egyet, mintha akadna a lemez, a virtuális tű alatt üresen tesz egy fél fordulatot, a szemcsés csend néhány ütem erejéig kitart, majd visszazökken és kezdi az elejéről. Az egész nagyon valószerű, pont ettől annyira művi, de én valamiért mégsem akarom kikapcsolni.

    2031. november 25. 
Mutasd meg, hogy nézne ki ma Lídia - írtam, és mielőtt hozzátettem volna, hogy ha élne, entert nyomtam.

Az AI szinte nem is gondolkodott, prediktív funkciói révén már készülhetett erre a feladatra, nem kellett tengernyi programkódot legyártania, elég volt mások hasonló parancsai alapján ugyanazt tennie, amit előttem már olyan sokan kértek tőle. A kép azonnal megjelent.

Tényleg ő volt, néhány ránccal és pár halovány ősz hajszállal a sötét fürtök között. Jól állt neki, másképp tette vonzóvá. Közelebb hajoltam, próbáltam belátni a vonások mögé, mintha a kép mégiscsak a valóság lenyomata lenne, és én ahhoz a valósághoz akarnék közelebb férkőzni. A tekintete úgy ragyogott, mintha azon a három éven kívül egy egész világ választaná el tőlem.

****

- Mutasd meg, hogy nézne ki a közös gyerekünk

A mesterséges intelligencia kivár, hánykolódik, hullámzik a három pötty, végül egy polaroid hatású kép jelenik meg. Egy göndör hajú kislányt ábrázol. Lídiára hasonlít inkább, de a lagúnakék szeme az enyém, gondolom, az AI már erre is fogékony, és képes kiszámítani az elvárásaimat. A képet kivetítem tévére és bekapcsolom a 3D-effektet.

A szemrehányástól csillogó, óriási kék szemek látványát nehezen állom, az őrületbe kergetne, ha a tekintete nem ragadna a képernyő túloldalán, ha nem zárná elektródák, LED-ek és folyadékkristályok közé a mesterségesen generált idegenség. Lehúzom a maradék italomat.

Egyszerre hasonló és nagyon is más, mint ahogy elképzeltem, mivel teljesen soha nem képzeltem el, mindig visszakoztam, még álmomban is egy folt takarta ki az arcát akkor egyszer, amikor megtörtént.

    2031. november 27. 
Az egész Koreából indult, majd más országok is átvették a szolgáltatást, amelyhez hasonló sikert utoljára talán a Tesla nyílt forráskódú szoftvere aratott. A bétatesztelés hamar lezárult, és a nagyközönség számára is elérhetővé tették. Motion capture, reanimation, deepfake, machine learning, digital art, phisics engine – főleg ezekből a kulcsterületekből áll össze az a folyamat, aminek a végén mozgóképen láthatod viszont azt, aki nincs többé. 

*****

Felmegyek a honlapra, a bemutatkozó videó automatikusan elindul, zokogó családtagok egy hatalmas képernyő előtt. Lentebb görgetek, sárga kiemeléssel villódzik, hogy a Black Friday alkalmából akciós áron lehet megrendelni a szolgáltatást.
Elképzelem az első találkozásunkat, a tévét nézem, amikor megjelenik: mosolyog, integet és mond valami majdnem rá jellemzőt. A renderelés nem tökéletes, egy tolakodó képhiba vissza-visszatér, talán a hajában, az elválasztásnál. Az elválasztása folyton mozgásban volt, néhány milliméterrel errébb, majd arrébb vándorolt.

    2031. november 27. 
A reanimáláshoz minimum kétórányi videós anyagra van szükség, ez egyéb nagyfelbontású állóképekkel is kiegészíthető, így viszont az eredmény sem lehet tökéletes, de ahogy fejlődik az algoritmus és a képalkotó eljárások egyre kifinomultabbak, képes megközelíteni a valószerűséget, ennyit tudnak ígérni. Legjobb esetben egy félórás beszélgetést képesek létrehozni, ez később apróbb módosításokkal megismételhető. 

******

Az egyik közös videónkat nézem. Elutaztunk Horvátországba és egy félszigeten sátraztunk. A kempingben este csevapot sütöttek, szólt a zene és egy rövid földnyelvet leszámítva minden oldalról a tenger vett körül minket – az volt a legszűkebb és legteljesebb szabadság, amiben valaha részem lehetett.

Hétvégén egy nagy tábortüzet gyújtottak a focipálya mellett, körbeültük és beszélgettünk, vagy csak hallgattunk és néztük a csillagokat. Lobogott a tűz, nevettünk és a szabad ég alatt aludtunk el.

Hajnalban arra ébredek, hogy fázom. A laptopra borulva térek magamhoz, a weboldal megnyitva, a Black Friday akcióból alig pár óra van hátra. Felugrik egy értesítő. Special Offer. Your beloved one is waiting for you.