A volt osztálytársam, akivel másodikban egymás mellett ültünk, mesélte, hogy Angliában dolgozik egy szigeten. Ez a sziget annyira elszigetelt, hogy alig laknak rajta, csak ez a hotel a fő látványosság, és Agatha Christe is megfordult ott,amikor még élt, meg azóta néhány előkelőség is, akiknek volt helikoptere, mert ez a sziget annyira elszigetelt, mint ahogy a volt osztálytársam említette nekem, akivel együtt ültünk másodikig, mert utána én más suliba kerültem meg más városba is, de ez most lényegtelen, hanem a sziget, szóval ott tartottam, hogy annyira el volt szigetelve, hogy út oda nem vitt, mert közbe folyt a tenger, ahogy a szigeteknél lenni szokás. Elvonulólnak, csendet kedvelőknek kiváló kis sziget volt, ahogy a volt osztálytársam leírta nekem, balra mentél, tenger, jobbra mentél, tenger, sőt ha körbesétáltad a szigetet,mint azok a nagy előkelőségek is tették, akkor körbe jártad ezt az elszigetelt szigetet, amelyet a tenger körbevett. Néha az volt az érzése volt osztálytársamnak, hogy ölelte ezt a picinyke kis darab földet a víz, néha meg mint valami ellenség, körbevette. Azt mondta, hogy néha olyan volt mint egy állóháború, amit a bár ablakából végignézett, amikor villámlott, mert a tenger hol elvett, a föld hol visszavett egy métert a területből, de a kis sziget, amelynek bárjában lógott egy színes diszkógömb, és az alatt dolgozott volt osztálytársam, akivel egy padban ültünk egykoron, egy idősen, s most ő minőségi likőrök, borok, whiskeyk, díszes poharak társaságában várta az előkelőségeket és azok gorilláit is néha, ha betértek a bárba. Ö akkor mindig éppen törölt egy poharat, ahogyan a filmekben is lenni szokott, de azt mondta volt osztálytársam, akivel a padunk volt közös, nem azért csinálta ezt, mert a filmekben is így volt, hanem tényleg ez van a valóságban is. Akárhányszor jött egy vendég, ő rittig törölt valamit, és nem azért mert így látta, hanem tényleg így jött ki a lépés ezen a kicsi szigeten, ami el volt szigetelve, és út sem vezetett oda. De ez nem zavarta az előkelőségeket, mert nem a sziget ment hozzájuk, hanem ők keresték ezt a helyet, ahol Agatha Christe is megfordult, és ahogy lenni szokott, kezdetben csak egy neves ember jön, aztán már a másik is jönni akar, hogy a korábbi vajon mit keresett ott, és így tovább. Aztán már hétről-hétre jönnek az előkelőségek, sorban, azt mondta volt osztálytársam, aki a diszkó gömb alatt dolgozott, a minőségi italok társaságában.

És én feltettem egy bugyuta kérdést neki, hogy mi van azon a szigeten, de most tényleg, mit keres ott mindenki? Mert kezdett az az érzésem lenni, mintha mindenki ott lenne,aki számít, azon a kis helyen, néhány fűszállal és egy hotellel, amelyet a tenger közbevesz, mint a kagyló a gyöngyét.

Erre azt felelte volt osztálytársam, akivel szétváltak az útjaink még hét évesen, de egymás életében keringtünk mint a bolygók a tejútrendszerben, nézd, ha ők el akarnak érni valamit, mondta, akkor még egy ilyen helyet is megtalálnak, csak azért is, hogy ott is ott legyenek. Hogy mutassák, ők út nélkül is eltalálnak egy ilyen szigetre, mit nekik ez, EZ nem akadály! S legyintenek, mint a pincérnek, aki már hozza is a harmadik fogást, és majd a szoba számlájához kérik, persze, mert mindenki tudja róluk, hogy megtehetik. S a pincér köszöni a jattot, igazán figyelmesek mondja angolul, és csúsztatja is a zsebébe az előkelőségektől kapott pénzt, ahogy tegnap is, meg azelőtt is tette.

Így megy ez itt, mondta volt osztálytársam, repkednek a papírpénzek, mintha könnyű kismadarak lennének, amelyek szállnak tenyérből tenyerébe.