A Sipos-ingatlan
On Panodyssey, you can read up to 10 publications per month without being logged in. Enjoy9 articles to discover this month.
To gain unlimited access, log in or create an account by clicking below. It's free!
Log in
A Sipos-ingatlan
Lehel a konyhai csap fölött bontja ki a mirelit pizzát, hogy a lehulló sajttörmeléket ne a pultról kelljen majd összesepregetnie. Csak megengedi a vizet, és azok az apró, fagyott szemek rögtön a lefolyóban végzik.
Lehel a mirelit pizzakészítés mesterének tartja magát. Az egész folyamatot hasonló trükkökkel teszi gördülékennyé, sehol egy elvesztegetett mozdulat. Időzítőre sincs szüksége, a bensőjében érzi, mikor melegedett fel a sütő, hogy mikor érik aranybarnává a tészta. Ugyanebben a háztömbben, valahol a földszinten elvileg üzemel egy pizzázó, de Lehel sose próbálta ki, és nem is tervezi. Itthon minden kényelmesebben esik, a tévé fénye betakargatja, kedvenc sorozathősei előtt pedig nem kell megjátszania magát.
A pizza az esti tévézés elengedhetetlen kelléke, olyannyira, hogy Lehel gyakran él a „pizza a tévén” kifejezéssel, melyet a „hab a tortán” mintájára alkotott meg. Bár ő ezt szerfölött frappánsnak tartja, a munkatársai sose értik, mit jelent. Szinte semmit se értenek abból, amit Lehel motyogni szokott ritkás bajsza alatt.
Tán ez az oka, hogy Lehelnek nincsenek hagyományos értelemben vett barátai. A postást annak tartja, meg a közös képviselő nénit is, meg a kéményseprőt, de ez az érzés egyoldalú. Egyikük se fogadta el például Lehel meghívását, hogy együtt nézzenek meg egy-egy epizódot a Sipos-ingatlanból – holott ők is követik a sorozatot, és majdnem annyira szeretik, mint Lehel.
A mai részt már a nyitókockából felismeri, a címe Visszanyal a fagyi. A tévé képernyőjén egy ismerős, rózsaszín dohányzóasztal jelenik meg, a közepén egy tál olvadó jégkrémmel. Zita jégkrémje.
– Gyerünk, Zita – kuncogja Lehel, ahogy a gőzölgő pizzával az ölében, kicsatolt nadrágszíjjal hátradől a kanapén. – Iparkodj, elolvad a fagyid!
De Zita sehol sincs. Az öccse, Alex bukkan fel: először a háttérben, homályosan, mint egy áldozatát méregető leopárd, majd az asztal pereméhez lopakodik. Vézna kezével kinyúl a tálért, csuklóján megcsillan a karóra, mely 10:37-et mutat. Lehel ezt persze fejből tudja, elvégre vagy tizedik alkalommal ül le az epizód elé: mégse tudja levenni a szemét arról a karóráról, bólint, amikor a zöld számok ismerős izzását látja.
A Sipos-ingatlan egyik kultikus epizódja ez, hiszen a szereplők egyedül ennek a végén hagyják el bal kéz felé az örök helyszínként szolgáló nappalit. Lehel szívében azonban nem csak ezért foglal el különleges helyet: szerinte a tizennyolcadik percben felbukkanó tortához kötődik az egész sorozat legviccesebb jelenete. Izgul, ahogy a cselekmény óhatatlanul robog a tortás közjáték felé, minden mozzanat egy újabb kockát jelent ebben a gigászi, hasfájásig kacagtató legószettben.
A tizedik perc után egy rövidnek beharangozott, de órásnak érződő reklámszünet következik: Lehel pizzája elfogy, mire ismét a Sipos család ikonikus, neonszín bútoroktól zsúfolt nappalija rajzolódik ki a képernyőn. Alex és Zita épp azon veszekednek, hogy melyiküket illette az olvadó fagyi, és Lehel prüszkölve nevet, mert a lurkók apja, Zénó fejcsóválva, grimaszolva hallgatja az egészet a háttérből. Adél, az anyuka várat magára, a történet szerint mosogat.
A kamera sose hagyja el a harsány stílusú nappalit. Mintha a buszülésmintájú kárpitok, az örökké fent hagyott szilveszteri papírdíszek akkora teljesítményt jelentenének, hogy nem lehet őket eléggé csodálni. Lehelnek fogalma sincs, mi lehet a díszlet keretein túl, arra csak utalnak a szereplők. A rajongóknak persze megvannak a maguk teóriái: további rikító szobabelsőket vázoltak fel, egész háztömböket és városokat ebben a stílusban, egyik giccsesebb a másiknál. Siposéknak biztos tetszene. Lehel jól tudja, hogy jobbra található a konyha és az étkező, mert Siposék mindig abba az irányba hagyják el a kamera látóterét, ha a korgó hasukra panaszkodnak. Feltételezi, hogy valahol balra bújik meg az előszoba, az első évad nagyhírű jelenetében ugyanis Zita abba a sarokba mutat, amikor a bejárati ajtóról beszél. Lehel persze nem lehet biztos a dolgában, egyedül a nappali az, ami megfogható, de amúgy is csak ideig-óráig köti le ez az elmélkedés. Ő nem olyan rajongó. Őt a poénok rántották be, és a poénok szögezik minden este a tévé elé.
Amikor a tizenharmadik percben Alex felpisszent egy kólát, Lehel tökéletes összhangban utánozza: már előre bekészítette a saját üdítőjét, ugyanakkor törnek fel a buborékok a valóságban és a tévében is. Alex imádja a kólát, gyakran megfordul a kezében, és Lehel őt követve szokott rá.
Tizennegyedik perc: megemlítik a tortát. Ekkor még csak bosszúból, odahányt, képtelen ötletként, hogy bizony azt kéne Alex képébe vágni, amiért bekanalazta Zita ottfelejtett fagyiját, de Lehel jól tudja, hogy a poén nemsokára valósággá válik. Adél, az anyuka betoppan a nappaliba, a haját ezúttal szoros kontyban viseli.
Tizenhatodik perc: Zita kijelenti, hogy addig nem nyugszik, míg meg nem torolja a sérelmét Alexen. Lehel Zénóval együtt nevet ezen, de Adél megereszt egy aggodalmas pillantást a kamera felé.
Képkockáról képkockára közeledik a tortás jelenet. Konzervnevetés húzza alá az elkerülhetetlent, Lehel egész testében megfeszül, csak erre várt, amióta a lefolyóba száműzte azokat a nyomorult sajtmorzsákat.
– Most – motyogja, és izgalmában kólát löttyint a pólójára. – Gyerünk, most!
Zita természetesen jobbról lép a nappaliba, a kezében tálca, a tálcán a torta. Alex színpadiasan, karját széttárva fordul felé, Lehel visszatartja a lélegzetét.
Lefagy a kép, a Sipos család tagjai mozdulatlanná dermednek. Elenyészik a konzervnevetés és Zita cipőjének kopogása, csak a tévé statikus zöreje marad.
– Mi? – hőköl fel Lehel. – Beszart az adás, vagy mi van?
De ekkor látja, hogy Alex pislog. Zénó ujja pedig mintha mocorogna, igen, ki-be hajlítja.
Lehel kezéből kiesik a kólásdoboz.
Zita leteszi a tortát a rózsaszín dohányzóasztalra. Lehelre néz, tekintete áthatol a kamera lencséjén és a tévé szűk keretein.
– Most azt várod, hogy Alex képébe vágjam a tortát, ugye? – kérdezi. – Nem volt elég tízszer látni ezt a marhaságot?
Lehel csak habogni tud. Egész testében rázza a félelem.
– Igen – lép Zita mellé Alex –, hozzád beszélünk, Lehel.
– Nem unod már, hogy folyton minket bámulsz? – csatlakozik hozzájuk az apuka.
– Ennyi erővel kukkolónak is bélyegezhetnénk – bólogat az anyuka.
– Mintha rajtad nem lenne mit nézni. – Alex végigméri Lehelt, tekintete elidőzik a kóla ejtette foltokon, a félrecsúszott nadrágszíjon. – A te díszleted bénább, mint a miénk. Még dohányzóasztal sincs benne.
– Pontosan – tódítja Zita. – Meg úgy egyáltalán: mi van a te ajtódon túl, hm?
Lehel torkát hányinger szorongatja, a pizza íze visszaköszön. Képtelen elfordítani a fejét a tévéről, mintha kikötözték volna. Attól tart, hogy sose lesz képes felállni innen, ha most bekapcsolva hagyja a készüléket.
A keze zsibbadtan lendül a távirányítóért, sajog minden képkocka. A bejárati ajtó felé fordulna, de Siposék megbéklyózták a tekintetét. Amennyire most meg tudja állapítani, lehet nincs is ajtaja. Lehet soha nem is volt. Csak feltételezte.
Maradék erejével megnyomja a kikapcsológombot, a műanyag durván feszül az ujjbegyének, mint valami billog.
Sötétség hull a képernyőre. Siposék egy pillanat alatt eltűnnek, csak a hangjuk visszhangzik Lehel fülében.
Lehel feltápászkodik, pizzamorzsák ropognak a talpa alatt. Részegként dülöngél, megragadja a kanapé támláját, nekirugaszkodik, a fal sarkának dől. Bármikor elhányhatja magát.
Ott várja a bejárati ajtó, fehér folt a homályos előszobában. Minden lépésért meg kell küzdenie. Szinte hallja, hogy Zita kacag rajta, hiába kapcsolta ki.
Fuldokolva ér el a küszöbig. A kezével megérzi a kilincs hűvösét.