Congratulations! Your support has been successfully sent to the author
Új-Újpest

Új-Újpest

Published Jan 31, 2023 Updated Jan 31, 2023 Travel
time 9 min
1
Love
0
Solidarity
0
Wow
thumb 0 comment
lecture 131 readss
1
reaction

On Panodyssey, you can read up to 30 publications per month without being logged in. Enjoy29 articles to discover this month.

To gain unlimited access, log in or create an account by clicking below. It's free! Log in

Új-Újpest

Ahogy megkezdik az ereszkedést Budapest felé, Erik gyomrában felkavarodik a reggeli tonhalas szendvics. A karfára szorít, ujjai elfehérednek. Mindig is utált repülni, de egy ideje csak így lehet Magyarország területére lépni.

Kíváncsisága felülkerekedik rajta: kipillant az ablakon, hátha elcsípi egy kertpiramis borsózöld tömbjét vagy a Csepelen emelt hegymagas szélkerék suhanó lapátját. Csalódnia kell, a köd, melyről a kapitány egy órája makogott, hamuként telepszik a városra, a legutolsó részletet is elfátyolozza.

Erik csontjai belerázkódnak a landolásba, a kerekek csikorogva préselődnek az aszfaltnak. Kilométernyi vágta után a gép fékez, és Erik vakolatfehér arccal fordul ki az ülésből. Végre megérkezett. A következő öt napban gondolnia se kell repülőkre.

Kisbusszal viszik őt és utastársait a Liszt Ferenc reptér 3-as termináljához. Táskája a vállán, útlevele a zsebében. A csarnokban libasorokba terelik őket, fémdetektorok kerülnek elő, rendőrkutyák szimatolnak. Erik izgul, holott semmi rejtegetnivalója nincs. Egy kedves mosolyú férfi átlapozza az iratait, felcsillan a szeme, amikor látja, hogy Erik itt, Budapesten született. Aztán kotorászik egy állópult fiókjában, és elővesz egy kupicát.

– Ez itt az öné, uram – hajtja meg a fejét.

Erik halványan még emlékszik, hogy a magyarok között szokás az ilyesmi. Zavarában azonnal a szájához emeli a kupicát. Érzi az illatán, hogy pálinka, mégpedig az erősebb fajtából, melynek a gyümölcsét se tudná megmondani. Felhajtja, köhécsel, mintha égő csillagszórót nyelt volna.

– Köszönöm.

– Szívesen – mosolyog rá a férfi. – Üdvözöljük itthon, uram.

Erik azt dörmögi az orra alatt, hogy „magyarok”, de aztán mosolyogva suhan át a terminálon, hogy kifogjon magának egy taxit.

Egy vízhajtotta, sárga Magosix gurul elé. A sofőr lehúzza az ablakot, majd megkérdi:

– Where can I take you, sir?

– Új-Újpestre kérem. A Klauzál utcában szállok meg.

– Milyen jól beszéli a magyart!

– Nem csoda, hisz magyar vagyok. Vagy hát… annak születtem.

A taxis elvigyorodik. Készséggel elpakolja a csomagjait, még a hátsó ajtót is kinyitja neki.

– Pálinkát, uram? Köszöntő gyanánt?

– Köszönöm, már kaptam. 

Ahogy elindulnak a napelemek borította, tengerkék BKK-buszok kavalkádjában, Erik észreveszi, hogy oszladozik a köd, forrófehéren dugja elő a képét a Nap.

– Azért hallok némi akcentust a szavain. – A sofőr fél kezével a rádió gombját csavargatja, a másikat a kormánykeréken nyugtatja.

– Tízéves korom óta a tengerentúlon élek – ingatja a fejét Erik. – A szüleim visszautasíthatatlan ajánlatot kaptak. Alig pár emlékem maradt meg az országról. – Körülöttük kibontakozik a táj, almafák ingadoznak a háztetőkön, vízgőzt eregető zeppelinek vetnek árnyékot a Nagyvárad téri fenyvesre. Erik szeme elkerekedik. – De be kell valljam, nem ilyen hangulat maradt meg.

A taxis akkorát bólint, hogy belereccsen a nyaka.

– Naná, az a locspocs szocreál valami a múlté. Megvalósult a ökojövő. Immár minden metróvonal zöld jelzésű.

– Szóval a hírek nem túloznak. – Erik felsóhajt. – Pont ezért jöttem. Hogy megcsodáljam a saját szememmel ezt az új Magyarországot. Tudja, amilyen sok sikerről szóló hír kering a tengerentúlon, épp oly titokzatosak maguk a magyarok.

– Naná. Ha egyszer topon van az ember, nem akarja, hogy mások is felérjenek oda, mert akkor többé nem lenne a topon, ugyebár? – A taxis jót derül a saját bölcsességén. – Na de a szülei hogyhogy nem jöttek?

– Megfogadták, hogy sose térnek vissza – feleli Erik óvatosan, homályos tekintettel. – Magyarnak tartják magukat, persze, de nem… magyarországinak. Az ő dolguk.

A taxis van annyira tapintatos, hogy nem feszegeti a témát. Helyette ajánl egy új-újpesti kocsmát, és egészen a hotelig régi magyar tréfákkal szórakoztatja Eriket. Közben átvágnak a városon, indával futtatott hidak és cikászok között. A Nyugati előtt babakocsi méretű dinnyék teremnek.

Erik becsekkol a hotelbe, és épp csak annyi időt tölt el a szobájában, amennyit a táskája kipakolása és egy pohár víz elfogyasztása vesz igénybe. Örömmel konstatálja, hogy még a csapvíz is finom, szűrt, palackozott ízhatást hordoz. Hihetetlen, hogy megvalósult a zöld utópia a Kárpát-medencében.

Délután bejárja az óváros utcáit: ujjával végigsimít a Bocskain burjánzó mamutfenyő törzsén, Bubit bérel, hogy kipróbálja az Üllői nyolcsávos bicikliútját, rácsodálkozik a józsefvárosi legelőkre. A hírek igazak: tiszafaallé fut a hídon, mely a második Margit-szigetre vezet, és az új partok mentén kukoricamezővel fedett pontonok himbálóznak. Mielőtt lemenne a Nap, Erik csónakázik egyet a nagykörút helyére épült csatornán, és a mellette ülő szoptatós anyuka bizonygatja neki, hogy igen, nem csalás, nem ámítás, itt többé tényleg nincs ok a panaszra.

A hatos metró egyik bambusszal alátámasztott megállójában csámcsogja el a vacsoráját. A pincérek kedélyesek, Erik elcseveg velük a város rejtett kincseiről és a szeszfőzésről. Még ott játszik a szájában a desszert marcipános íze, amikor eszébe jut a taxis javaslata, betér hát a Napsugár címen futó kocsmába. Eldugott, családias zug, a lámpásokban szentjánosbogarak rajzanak. Erik a pulthoz ül, és Sopronit kér.

A sör mellé egy kupica pálinkát is kap.

– Hát ez? – néz a csaposra, mire az széttárja a kezét.

– Ha nem érti, akkor rögtön elárulja magáról, hogy jöttment. – A tagbaszakadt férfi vonakodva teszi hozzá: – Az ultrapálinka alanyi jogon jár mindenkinek, aki idelátogat. Már ide ide, Magyarországra. Felsőbb parancsra.

Erik a két ujja közé csípi a kupicát. Jéghideg.

– Gondolom, tiszteletlenség lenne elutasítani.

– Biz így van. – A csapos magának is tölt egy kortyot, Erik a bajsza remegéséből sejti, hogy már eleve mattrészeg. – Senkinek se fordul meg a fejében elutasítani. Elvégre ingyen van.

Erik elpirul. – Akkor egészségünkre!

Mindketten legurítják a kupicát. Erik szeme könnybe lábad. Újra ugyanaz a mardosó zamat, az a megfoghatatlan aroma. A hotel csapvizét juttatja eszébe, csak sokkal, sokkal fullasztóbban. Reggel talán megrémült volna ettől a felfedezéstől, de most a csaposra mosolyog:

– Nem rossz! Mitől ilyen ízes?

– Nem tudjuk, de szeretjük. – A csapos elvigyorodik. – Még egy kör?

Erik az ajkába harap. – De ez az utolsó.

Benyakalják, aztán csak néznek maguk elé. Erik a diófa pulton pihenteti a kezét, közben ízlelgeti a szót: – Ultrapálinka.

– Szép tőle minden – biccent a csapos. – Nagyon szép.

Erik igazat ad neki. Elszopogatja a sört, busás borravalót ad, majd megindul a hotel felé. Egyszerre érzi súlyosnak és könnyűnek a lábát, ösztönösen dülöngélne, elvégre részeg, mégis nyugodt és friss az elméje. Most valahogy még gyönyörűbbnek hat a város, az új csatornák fölött hidacskák ívelnek, a sarkokat papírlámpák jelzik, a fényük lágy, akár a méz. Erik dúdolgat. Kinyújtja a kezét, ujjával egy 3D-nyomtatott szobor ráncait súrolja. Aztán egy háztömb következik, melyet ezüstmoha borít, Erik előre kuncog, ahogy elképzeli, milyen lesz az apró levelek érintése, de csalódnia kell: mintha ott se lenne a növénytakaró, a körme téglát karcol.

– Fura – motyogja. Megpöccinti a ház falát, az ujja áthatol a mohán. – Fura, de szép. Nagyon szép.

Összefolyik a következő néhány nap, Eriket madárdal ringatja reggeltől estig. Langy szellő túr a hajába, aztán elered az eső, de csak annyi ideig, hogy a növények fellélegezhessenek. Ott duruzsolnak a cseppek a háztetőkön, de így is süt a Nap, szivárvány ereszkedik a Duna fölé.

Nem tudom, mitől tartottatok, írja Erik a szüleinek az utolsó napon, útban a reptér felé. Kihagyhatatlan ez a hely.

Még a hazaút is jóleső, egyszer se rázkódik meg a gép. Erik annyira kényelmesen érzi magát, hogy elszenderedik, feje oldalra fittyen. Lehet, hogy csak képzeli, de mintha az ultrapálinka cseppjei szivárognának a fülében.

Órákon át alszik, közben suhan alatta a tenger. Háztetőn virágzó gyümölcsfákat lát a szemhéja mögött, gondolatai fölött virágport szállító drónok suhannak.

Reggel beköszönt életének legerősebb másnapossága.

lecture 131 readings
thumb 0 comment
1
reaction

Comments (0)

Are you enjoying reading on Panodyssey?
Support their independent writers!

Prolong your journey in this universe Travel
Paris (2024)
Paris (2024)

Crédits photographiques Jean-Marc Sire

Jean-Marc Sire
1 min

donate You can support your favorite writers