Ülünk a buszon
On Panodyssey, you can read up to 30 publications per month without being logged in. Enjoy29 articles to discover this month.
To gain unlimited access, log in or create an account by clicking below. It's free!
Log in
Ülünk a buszon
Emlékszem még a dalra, "Ülünk a vonaton/ülünk a vonaton/ülünk a vonaton ééés kész", pedig itt kérem legkevésbé van készen bármi.
Ülök a buszon, előttem a nagyfejűek. Fullasztó a magány a teli buszon, párás az ablak, hörög a motor, odakint a szétfolyó sötétség. És a nagyfejűek a buszon.
Ők azért jöttek, hogy felfogják előlem a felkelő fényt. Előlünk, kisfejűek elől. Merték megnöveszteni a fejüket nagyra, sok hajjal, vagy sok szőrrel és még sapkát, vagy fejhallgatót is tesznek föl, amitől még nagyobbnak tűnnek. Picire zsugorodom, nyakam behúzom a vállaim sáncába. Ők pedig nagy arcaikkal beisszák a kelő fény sugarait, napraforgóként, szétterülve, üdén, mögöttük pedig én. Mi. Kisfejűek.
Néha megrázzuk magunkat, kinyújtjuk nyakunkat, keressük a beeső sugarakat, nem sok eséllyel.
Utazunk. Ülünk a buszon. Fullasztó a levegő, sokan vagyunk. Elnézem őket. Vastagszálú, dús hajak, hullámok, vagy vaskos zuhatagok, bivalynyakak, duzzadó erek, vörös bőr és életerő. Zúg a busz lefelé a lejtőn, bele a nagyvilágba, csúszunk, mint szenny az illemhely lefolyóján és benyel az örvény.
Mire kiköp a csatorna a kifolyón egyek vagyunk, egyazon massza, egybefüggő matéria. A nap már felkelt, meglátom ömmagam tükörképét az ablakon.
Az orrom
A kontyom
Nagyfejű lettem