Endre úgy futott, ahogy három sör után egy középkorú ember csak futhat. A Székesfehérvártól Hatvanig, Tatabányától Dunaújvárosig mindent magába kebelező metropolisz, Szuperpest központi részén menekült, koszos sikátorok maradtak el háta mögött a nyúlós sötétségben.

Hallott ő már cifra történeteket, hát esze ágában sem volt lassítani. Egyszer, egy ötvenes nő internetkávézóból írt a barátnőjének privát üzenetet, hogy emlékszik-e még a Dior illataira, mert az állami parfüm olyan émelyítően rózsás, hogy bolgár öregasszonynak képzeli magát, ahányszor használja. Két percbe sem tellett, amíg a vélemény-kommandó kiszállt a helyszínre és letartóztatták. Másnap ugyan külsérelmi nyomok nélkül elengedték, de múltbéli emlékeit törölték. Zombit csináltak belőle egyetlen éjszaka alatt.

Endre könnyelművé vált a harmadik korsó állami sörtől. Egy böfögés után, félhangosan azt találta mondani ivócimborájának, hogy ehhez a húgyhoz képest még a Kőbányai is nektárnak tűnne. A hirtelen beállt csendben riadtan lesett körbe, a szeme sarkából pedig látta, hogy a sunyi képű csapos őt bámulja a videofonja felé kotorászva. Ekkor kifordult a kocsmából, aztán csak rohant. Már a Bölcs Népvezér tere körül járt, amikor tudatosult benne, hogy a kormányzati negyedben lohol, ami tele van kamerákkal és őrszemekkel. Lassított léptein, próbálta rendezni a légzését és a gondolatait. Bérelt szobája messze, az érdi munkásnegyedben, a 60 emeletes, lepukkant toronyépületek egyikében volt. Oda nem mehetett. Állt csak egy 20 milliós város közepén, és nem volt senkije, akihez fordulhatott volna. Az élet viszontagságain már nem maradt ideje töprengeni, a tér felől őrszemek rádiójának recsegése hallatszott.

– Középkorú. Férfi. Rendbontó. Vettem.

Gyorsan döntött. A sarkon álló kúria sikátorra néző kőkerítésén kezdett el mászni. Síkos volt, kevés kiszögelléssel, de nem leküzdhetetlen. Akkor lendült át a szögesdróttal díszített ormon, amikor az őrszemek feltűntek a túloldalon. A négyméteres magasságból puha pázsitra esett, így sérülés nélkül szívódhatott fel egy díszcserje árnyékában. Várt pár percet, aztán felmérte az épületet, ami inkább hasonlított múzeumra, mint lakóházra. Talált egy szűk pinceablakot, könyökével megrepesztette, óvatosan kiemelte az üvegdarabokat és lemászott a sötétbe. Félelmét hamar legyűrte a kimerültsége, keresett egy sarkot és már aludt is.

Arra ébredt, hogy valaki a nevén szólongatja. Hirtelen nem tudta, hol lehet. Szeme először egy pár mamuszra esett, ami pipaszár vádlikban és kék köntösben folytatódott. A legmeghökkentőbb mégis a hozzátartozó arc volt. Ismerte ezt az arcot, de honnan is? Te jó ég, hát persze, a hologramos kivetítőkről, ő a vélemény-miniszter! A felismerés kiülhetett Endre képére, mert a férfi nyugtatólag emelte fel a kezeit.

– Ne féljen, jöjjön, mindjárt kész a reggeli! Velem tart?

Endre sejtette, hogy nincs igazán választása. A feljárón át tágas konyhába értek, a cseléd pont akkor ütött tojásokat a serpenyőbe. Az állami tojásokkal ellentétben ezek oválisak voltak. A miniszter ismét olvasott Endre gondolataiban.

– Jól látja, ezeket tyúkok adták, de mesterségesen könnyebb kocka formájút előállítani. Tudja, Endre, a mi generációnkkal az a gond, hogy mindenből tapasztaltunk jobbat, ezért lázadunk. Persze, ön is tisztában van vele, hogy régi életvitelünk tarthatatlanná vált ezen a bolygón. Szerencsére a fiatalok már az új rendben nőnek fel, nekik meg sem kottyan, hogy moslékon élnek. Sőt, boldogok, hát tartsuk meg őket vidám tudatlanságukban!

Endre megalkuvása jeléül tört a szalvétára helyezett friss cipóból. Beletunkolta a tojásszaftba, de épp, amikor szájához emelte volna, felébredt. Ezúttal igazából. Újra 24 éves volt, és visszatérő látomása kínozta. Kiszáradt torokkal nyúlt a hűtőbe egy üveg Kőbányaiért, és összeborzongott a gondolattól. Ugye nem juthatunk eddig egyetlen generáció alatt? Ugye nem?

#palyazat_konyvesmagazin