

Zárnak lenni
This is the last article you can read this month without being logged in.
To enjoy unlimited access and take full advantage of new features, log in or create an account by clicking below. It's free!
Log in
Zárnak lenni
Az iOS alapértelmezett ébresztőhangja a nappali alvás végét jelzi. L. ennek hatására szokta feladni az ōkunoshimai álmodozásait a nyuszikkal az idillinek elképzelt szigeten. Így délután háromkor, bár neheztelt a világra, hogy fel kell kelnie, mégis azt hitte, ez is csak egy tipikus szerda lesz, és ettől tartott a leginkább. A hálót csokoládé- és gesztenyepürébarna szálakból összeszőtt padlószőnyeg borította, ahogy szinte a teljes lakást. Ezen álltak steril fehér, ikeás bútorok, amiket L. egymaga válogatott, és rakott össze egy nap alatt – a teljes lakás berendezését, annak egyáltalán nem ellenére, hogy bölcsész. Sarokba tolt franciaágy, eperjoghurt-rózsaszín ágyneművel. Az ágy háttámlája laza, és nekitámaszkodva nyikorog, mert nincs meghúzva rendesen. Az ágytól jobbra használaton kívüli sarokasztal, a tetején élethűnek beharangozott plüssállatok: orosz sutaszárnyú mókus, keleti sün, mezei nyúl, keleti szürkemókus. A szoba másik végén háromajtós ruhásszekrény, ujjlenyomat-foltos tükörrel a közepén, az ajtó mellett, amit másik oldalról azonos színű komód határol. L. felpattan az ágyból, és a konyha felé indul – nem mintha csak az utolsó másodpercig kiélvezett szünet után rohanna vissza dolgozni. Az ajtón kilépve a mindig sötét, ablaktalan előszobába jut, amiből balra a már részletezett, nyárspolgárbarna szőnyeggel borított lépcső vezet a bejárati ajtóhoz. A jobbra található ajtón a nappaliba lépve L., mint nem várt, túlzóan magas éttermi számlát, pillantja meg a huszonnyolc fokot a digitális hő- és páramérőn. L. olvasott egy cikket arról, hogy míg a nők gondolkodásának a magas hőmérséklet kedvez, addig a férfiak olyan tizennégy fokban képesek jobban gondolkodni. Többek között emiatt szerette a dél-angliai időjárást. Átsietett a hatalmas televízió és a foltos, rózsaszín pokróccal letakart heverő között, amik természetesen a fos színű szőnyegen foglalnak helyet. Vizslatta a színek szerint elrendezett könyvespolcát; „színtelenül színre lépünk színlelésünk színpadán" – jutott eszébe saját frappánsnak hitt szójátéka. A konyhába érkezve, a minden máshoz passzoló színű konyhabútorból kiveszi a Rilakkuma mackómintás kávéscsészét a csimpánzfejet formázó teás bögre mellől. Remegtetve szór instant kávét a csészébe. Rak bele édesítőt – hármat vagy négyet. Úgy nyomja meg a vízforraló gombját, mintha forró lenne. Nem tesz tejet a kávéba. Nem marad a konyhában. Nem hord papucsot a rohadásbarna padlószőnyegen. Nem indít el kortárs popszámokat a kávézáshoz és készülődéshez, mintha nem is munkába, hanem buliba menne. A kávéhoz Imin, Tata és Enel nemzetségéről elnevezett, rózsaszín ceruzaelem formájú elektromos cigarettából szippant akkorákat, mintha kapkodná a levegőt. Eközben bámul maga elé, mint bulizásban kifáradt fiatalok szombat hajnalban a Northern Line-on. Nem akar nyaralásokat vagy új vágódeszkát nézni a telefonján. Nem akarja elolvasni az osztályvak híreket, a műveltségellenes mémeket, a férfiakat és nőket szánt szándékkal összeugrasztó Facebook-posztokat. Mint a Helm-szurdokba visszavonuló rohírok utolsó mentsváráért, a kávéscsésze karikás üvegasztalon lévő Szvoren-kötetért nyúl. Szerepfelfogás, ikrek, mindenből kettő van. Olvasás közben megzavarja az ablakpárkányon a szürke, nyuszit formázó autista kitűzőről visszaverődő napfény. Sokáig azt hitte, a szinesztézia az egyetlen betegsége. Sokáig azt hitte, Michael Jackson nő. Sokáig azt hitte, az idő az isten. Tíz perccel öt előtt elrohan fürödni a csokisparány színű szőnyegen. Forró vízzel zuhanyzik. Rajta hagyja a sampont a haján, miközben fogat mos. Nem felejti el lemosni. Nem időzik túl sokáig. Nem hallgat Machlert a fürdőkádban. A kelleténél kevésbé törölközik meg. Összejárkálja vizes lábbal a fenyőháncsbarna szőnyeget. Hamuszürkére fakult fekete melegítőnadrágot, mohazöld, hosszú ujjú pólót és elhordott sportcipőt vesz fel. A kobaltkék, elfogadhatóan sáros hátizsákjába könyveket pakol, majd kiviharzik az előszobába, a bejárathoz vezető lépcső felé. Happy Meal-menüből összegyűjtött Minyon-figurák állnak a lépcső párkányán, szoros egymásutánban – nem tudja, hány darab. Kattan a zár, kihúzza a kulcsot. Még elképzeli az előbbi recés fémek hangja alapján, milyen lenne inkább zárnak lenni. Irány a gyár. Maga mögött hagyja az aranybarna szőnyeget.

