Congratulazioni! Il tuo sostegno è stato inviato con successo all'autore
avatar
Elmélkedés az erdélyi magyar médiáról

Elmélkedés az erdélyi magyar médiáról

Pubblicato 19 giu 2023 Aggiornato 19 giu 2023 Cultura
time 6 min
1
Adoro
0
Solidarietà
0
Wow
thumb commento
lecture lettura
1
reazione

Elmélkedés az erdélyi magyar médiáról

Nem. Ez még nem egy szépirodalmi szöveg. Nem is újságcikk, nem is kritika. Inkább egyfajta bemutatkozással egybekötött merengés, amelynek hangulatát befolyásolja egyetemista korszakom végén érzett, enyhén nosztalgikus hangulatom. Közhelyektől és általános igazságoktól megkímélnék minden olvasót, beérem néhány erdélyi újságírással kapcsolatos gondolat megosztásával.

Már öt évvel ezelőtt, egyetemista éveim elkezdésekor is látszott, hogy a mai erdélyi magyar médiarendszer jövője nincs hosszútávon biztosítva. Először talán mi, diákok sem fogtuk fel, hogy ez számunkra is a stabilitás hiányát jelentheti a későbbiekben, de akkor ez még nem zavart minket. Akár el is kezdhettünk volna róla aktívan gondolkodni, hiszen az az egy dolog kezdettől fogva egyételmű szokott lenni a magyar szak hallgatójának számára, hogy a későbbiekben anyanyelvét használva szeretne alkotni, munkálkodni.

Eleinte a diákot nem különösen izgatja a munkakeresés gondolata, úgyis annyi kihívással kell szembenéznie, ráér még ezen agyalni. Harmadévben általában már érzi, hogy kapitulálni akar-e vagy a nehezebb utat, a küzdést és a szakmához való ragaszkodást választja.

Eleve azzal kell kezdeni, hogy megtanulunk kezdeményezni, mifelénk érthetetlen dolog várni a lehetőségre, hiszen álláshirdetés napjaink erdélyi sajtójában elvétve fordul elő, de ha mégis, minden lesipuskás azonnal ráveti magát, a végén pedig rendszerint csak egy ember örülhet. Rendszerszintű problémákat csak kreativitással és összefogással lehet megoldani, ezek nélkül nincs siker. Bár szóbeszédek formájában gyakran találkozok új médiaplatformok létrehozásának gondolatával, a valóságban ezekből keveset látok létrejönni.

Panaszkodásnak sok értelme nincs, de aki a negatívumokat figyelmen kívül hagyva beszélne erről a témáról, az a valóságot tagadná le. Maguk az újságírók sem szeretnek panaszkodni, nem az a feladatuk. Azok esetében, akik ilyen körülmények között is igyekeznek helytállni, az elkötelezettség már nem elvitatható.

Tavaly, a Médiatér összeomlását követően éreztem igazán, hogy az elbocsájtott újságírók közül többen ki akarják nyilatkoztatni a búcsú fájdalma miatt felszínre törő sötét érzéseiket, amelyek valószínűleg már régebb óta bennük éltek. Ennek ellenére publicisztikáikban továbbra sem a feladás, a meghátrálás gondolatát népszerűsítik, ez pedig a jövő nemzedékének számára követendő példát kell hogy jelentsen.

Mi, a fiatal generáció tagjai igyekszünk belekapaszkodni minden egyes lehetőségbe, ami megmutatkozik, így egyből felcsillan a szemünk, ha egy ehhez hasonló platformmal találkozunk. Ugyan a pénzügyi sikert ez sem garantálja, külön öröm viszont, hogy az újságírókat is csatlakozásra, összefogásra buzdítja, kitartó várakozás és próbálkozás után pedig megláthatjuk, a valóságban ebből az ideálból mi valósul meg.

Borítókép forrása: freestock.com

lecture 224 letture
thumb commento
1
reazione

Commento (1)

Devi effettuare l'accesso per commentare Accedi

Hello ! Do you have an account on LinkedIn / Instagram, I would like to share your publication and tag you.

Have a great day,
Alexandre

Ti piacciono gli articoli su Panodyssey?
Sostieni gli autori indipendenti!

Proseguire l'esplorazione dell'universo Cultura
Marivaudage
Marivaudage

Un mot d'un dictionnaire, ma définition, votre sourire, ma joiePour Marivaux, une satire "de l'...

Bernard Ducosson
1 min
Melancolia Japonica
Melancolia Japonica

La FailleLa fiasque était tombée là il y a combien de temps, je ne sais plus. Trois jours pe...

Pascal Ducrey
157 min
Taishuengeki theatre ambulant
Taishuengeki theatre ambulant

Définir précisément le théâtre populaire constituerait en soi un sujet complexe. La présente étude adopte une déf...

Pascal Ducrey
56 min
Petite Philosophie du Gland
Petite Philosophie du Gland

Petite philosophie du flan - Alexis Le Rossignol Jeunes adultes, nous occupions nos mercredis aprè...

Eric Linard Mosca
5 min
Jérusalem (5/5)
Jérusalem (5/5)

Une claque émotionnelle ! A voir absolument ! (5/5)Shahid doit quitter sa maison à Jérusalem.

Elodie Vircolls
1 min
Ce que Harry Potter m'a appris
Ce que Harry Potter m'a appris

En tant qu’écrivain, il me paraît indéniable de dire que je suis constamment à la recherche du livre qui saura m’éblouir, et...

Axelle Branco
15 min

donate Puoi sostenere i tuoi scrittori preferiti

promo

Download the Panodyssey mobile app