Ha nyelvtantól kéne pártfogást kérnem
Hogy szavakba öntsem, mit nem lehet
Hóbortos szívem magán felnevet
Százféleképp szeret százféle énem

Egy kisajátít, csak magának akar
Oh, te nélküle ne élj, ne szeress!
Önzőségéért cserébe keres
Magában jobb ént, ha szorít'na e kar

Egy hagyná röpülni szabad madarat
Láncokat lábadról leoldaná
S ha mégsem röpülsz, kérne s mondaná:
Előbb hagyj el engem, mintsem magadat!

Egy azt hitte, már rég elvesztett téged
Egy fényes délután, mikor azt kérted,
Ne öljön meg; de megtette

Egy titokban szeret, hogy ne láthassa
Más, se te, mily védtelen; s hogy aznap
Mennyire érezte magát gaznak
A lepke, ki magát szúrta fel - lassan

Egy agya kattog folyton, mint metronóm
Részecskéit józanság életeti
S választ keres, de meg nem értheti
Hogy veled hová tűnik e mozgató

Egy kislányként repdes körüled, csacsog
Kacérkodik, s minduntalan nevet
Pirul, ha rávillan két kék szemed
Felhőtlen égboltot bámulva ragyog

Egy azt hitte, szeretni nem lehet csak
Nagy mennydörgéssel, mint villám ahogy csap
Le áldozatára és elveszejt

Egy vadul s nyersen akar, mint az állat
Ha megkíván, mélyen belédharap
Húsodból lakmároz', szemét alak
S érzi: nem találhat szebb prédát nálad

Egy üvegbe zárna, félt mindenkitől
Legörbül szád? - csörgős sisakot húz!
És ha úgy akarod, nem szól, nem nyúz
Csendeddé válik, s elrejt Azok elől

Egy lelke ott áll előtted meztelen
Vétkeit sorra mind beismeri
Bíró előtt, ki szívét ismeri
S várja az ítéletet csendesen

Photo by WJ on Unsplash