Még burkodban vagy, alig nyílt ki szemed
Észre sem vetted, hogy letették eléd
Megrökönyödve, kíváncsin bámulod
Hófehér csészében e fekete lét
Korán van, épphogy tudatodra ébredsz,
De rájössz: nem te kérted. Nem ezt vártad.
Elmentek, mielőtt szólhattál volna:
Eleve elszúrt rendelés van nálad

Ülsz ott, s nézel bután a pincér után
Hiába beszélsz. Rád senki nem figyel
Neked ez jutott. A ház ajánlata
Nézz körül, mielőtt cserélnél bárkivel
Megnyugszol, ajkadon hamiskás mosoly
Szemeztek némán a fekete lével
Felbátorodva hozzányúlsz, de forró
Kezedet elrántod különös hévvel
Asztalod meginog, hirtelen rájössz
Egy rossz mozdulattal kiboríthatod
Te is meglepődsz, hogy mégis így kötődsz
Ahhoz, mi eddig nem kellett. Mondhatod
Akár magadénak is már; hisz tiéd,
Még ha nem is te kérted, s nem akarod.
A szádhoz teszed; borzasztó keserű
Szívesen tennél rá tejszínhabot
Vagy legalább cukrot – barnát, ha lehet
Hadd érezhess te is finomat végre
Torz kávéskanálban nézed magadat
Mit nem kóstoltál, vágysz annak ízére

Feltápászkodsz; gyorsan a pultig sietsz
Iszonyú sornak végére érkezel
Reméled, jut még, mire odakerülsz
Hogy fehér vagy barna – már nem érdekel

Remegő kézzel téped fel a zacskót
Sóvárogsz utána, ezt ne is tagadd
Szakadásból abroszra kristály pereg
Ujjaddal felnyalod – jól hozzád ragad
Megszállottja lettél az egyetlennek
Mi megédesít. Ne légy ily’ ostoba!
Kezed közül szóródik szerte-szét; s hogy
Kávéd megkóstold, nem jutottál oda

Egyre bámulod e kis fekete lét
Te nem ezt kérted. Nem ezt vártad. Mégis
Szinte szeretettel telve képzeled
Ahogy felhajtod; elég furcsa fétis
Vágyni is arra, hogy már vége legyen
De valamiért ott mélyen legbelül
Egy halk hang visszatart, arra kér, ne tedd
Hófehér csészére szűrt árnyék vetül.

Elnyújtod még ezt a végtelen percet
Kihűlt kávéd aljáról felkavarod
Édes kristály’id maradékát, amik
Nem lesznek tiéd, hiába akarod.

Photo by George Kourounis on Unsplash