Egy januári napon tűnt el az illető. Sétálni indult a szürke különböző árnyalataiból álló kertvárosban, és a rövid levegőzésből azóta sem tért vissza.

Legtöbbször a kiúttalanság érzése viszi vezérli azokat, akik úgy döntenek, előzetes bejelentés nélkül elzarándokolnak az életükből. Ha minden lehetőség egy ajtó, akkor ők azon mennek ki, ami a bizonytalanságba és a feledésbe vezet. A nyomozók jobban szeretik az öngyilkossági ügyeket, ott legalább szokott lenni gumikesztyűvel fogható hulla. Az eltűnéses esetek unalmasak, és kiábrándítóan egyformák. 

 Ennek az eltűntnek a körülményei is olyan papírformaszerűen hasonlóak voltak a társaiéhoz, hogy a rendőrségi aktatologató csak öt automatás kávé placebo-hatásával tudta ébren tartani magát a tanúvallomások adminisztrálása közben. Adottak a jól szituált, többdiplomás szülők, akik természetesen elváltak. Nem vitatkoztak sokat a vagyon elosztásán. Kivéve egy bizonyos vagyontárgyat: a gyereket. Mivel a gyereknek az autóval és a házzal ellentétben érzelmei vannak, lehet befolyásolni. Úgy lehet fordítani a pillanatnyi szimpátiáján, ahogy a széljárás szokott megfordulni a kertváros mellett elterülő kiserdő fái között. A gyerek ezek ellenére egészen formás felnőtté vált, nagy lelkesedéssel igyekezett gyarapítani az értelmiségiek számát a családban. Kamaszkora végére tisztességes mennyiségű barátja lett, leszámolt az antiszociálisággal. Semmi sem indokolta tehát az eltűnését. Valószínűleg nagy j&