Aztán egy szép napon meghívták. Azelőtt még csak a meghívás közelébe sem tudott kerülni, és most itt van az üzenet, az e-mail fiókja tetején, a felső sorban; feladó a Kormányzati Pornóiroda, tárgy: meghívó kormányzati pornóforgatásra. Elképesztő. Újra és újra elolvasta a címzést, a megszólítást, a levelet, az aláírást, mintha magát is meg akarná győzni, hogy valóban meghívták, és nem csak egy rosszízű tréfa áldozata. Kormányzati pornóforgatásra ugyanis csaknem lehetetlen bekerülni. Évek óta próbálkozott, bombázta megkeresésekkel a pornóirodát, a pornóforgatásokért felelős államtitkárt, annak helyetteseit és a helyetteseinek helyetteseit, de semmi. Már éppen kezdett belenyugodni, hogy kénytelen lesz osztozni millió honfitársa sorsán, és otthon, a képernyőn keresztül követni a forgatások végeredményeit: a tökéletesen bevilágított helyszíneket, a precízen megszövegezett kommünikéket, bejelentéseket, a szkriptelt sajtókérdéseket, és végül, de nem utolsó sorban az éppen esedékes Kormányzati Aktust. Csodálta a pornóirodán dolgozókat. Írók tucatjai dolgoznak egy-egy jeleneten hetekig, felépítve a dramaturgiát, amely képes odaszegezni a teljes választóképes lakosságot a közszolgálati csatornák elé, hogy nyálcsorgatva várják az életük minden részletére kiterjedő kormányzati döntéseket, vagy még inkább a döntések tartalmára rímelően megkomponált pornográf jeleneteket. Aki sajtótájékoztatót írhatott, automatikusan a szakma krémjéhez tartozónak tekinthette magát. Tehetséget, kitartást és speciális rendszerszemléletet igényelt ugyanis úgy megalkotni a műsort, hogy a végeredmény mindenki számára kielégítő legyen. A nép – legyen akár nő, férfi, vagy nonbináris – igenis elégüljön ki, induljon be agyában a fékezhetetlen dopamintermelés, a bejelentéseket követően érezzen örömöt, vagy, ha a kormányzati intézkedések ezt megkívánják, hát érezzen dühöt, felsőbbrendűséget, erőt. Az aktust magát külön iroda felügyelte az államtitkárságon belül; mikor a kormányzat hosszú évekkel ezelőtt úgy döntött, ilyetén módon kíván kellemes árukapcsolást létrehozni egyes intézkedései és a szexuális kielégülés között, az aktus végrehajtását még magukra az államtitkárokra bízták, természetesen tisztes ellentételezésért. A nép határozott elégedettséggel követte nyomon, hogy melyik államtitkár melyik másikkal élvezett már hatalmasat a kamerák előtt, vagy éppen mikor kapcsolódott be a jelenetbe egy-egy szóvivő, egyéb kormányzati szereplő, sőt, időnként némely stratégiai gazdasági szektor vezetője is. A politikusok népszerűsége az egekbe nőtt, az intézkedések támogatottsága minden egyes újabb alkalommal rekordokat döntött, a sajtó soha nem látott kattintásszámokat produkált olyan témákat boncolgatva, mint a napi politika főszereplőinek méretei, kitartása, ritmusérzéke, kreativitása. A népszerűség rövidesen szakszerűséget hozott magával. A kormányzat, mintegy megerősítve az egyébként is nyílt titoknak számító háttérmegállapodások létezését, súlyos közpénzekért szerződött a legnagyobb erotikusfilm produkciós cégekkel; a bevállalós bürokratákat profi színészek váltották fel, elkészültek az első forgatókönyvek, tematikus díszletek, jelmezek. Egyik kedvenc sajtótájékoztatóján például azt követően, hogy az illetékes államtitkár rezzenéstelen arccal bejelentette az általános forgalmi adó negyvennégy százalékra emelését, megkezdődött egy igen naturálisan kivitelezett, de rendkívül élethű jelenet, amelyben a megemelkedett árakon fennakadó vevőt három eladó elégítette ki orálisan a műszakicikk-üzletnek berendezett díszletben. A vevő eközben előre egyeztetett újságírói kérdésekre válaszolt, egyre hangosabb élvezettel közvetítve a kormányzat álláspontját, hogy aztán orgazmusa pillanatában egyértelművé tegye: az intézkedés alól nincsenek kivételek. Egy másik esetben a nagyérdemű felfűtött élvezettel tekinthette meg, ahogy a kormány letöri a benzinárakat; az örömteli bejelentést aztán egy benzinkút teljes személyzetének órákig tartó önkielégítésének bemutatásával illusztrálták.

Az ilyen és ehhez hasonló kormányzati tájékoztatókat még az is nézte, aki azt állította, nem nézi. Cikkek, blogok, bejegyzések ezrei fejezték ki felháborodásukat, undorukat, követelték saját politikai oldaluk, véleményvezéreik vagy éppen egyházuk elhatárolódását, és ennek megfelelően az adott politikai oldal, véleményvezér, egyház el is határolódott, hogy aztán újra és újra megtörténjen ugyanaz: kiapadhatatlan közpénzből megfinanszírozott kormányzati bejelentés-orgia, milliószámra a képernyőkre tapadó, kiéhezett nézők tömegei, felfokozott, erkölcsi felsőbbrendűséget és kielégült élvezetet egyszerre hirdető közhangulat, erőszakkal és szexualitással kevert kibogozhatatlan őskáosz, majd belenyugvás és csend, egészen a következő epizódig.

A Kormányzati Pornóiroda által alkalmazott metodikát egyetemeken oktatják, szerte a világon. Ő maga négy tanulmányt is írt az alkalmazott módszerekről, a bevont szereplőkről és a kiváltott reakciókról. Hozzájutott olyan, titkos belső anyagokhoz, amelyek széles körben elvégzett mérésekkel alátámasztottan taglalták, meddig lehet elmenni a cél érdekében: patikamérlegen adagolták a szexualitáshoz az erőszakot, pontosan kiszámolták a nemek szükséges arányát az egyes jelenetekben, tesztvetítéseken begyűjtött visszajelzésekkel igazoltan alakítottak ki funkcionális pszichózist a befogadókban. Egy idő után a módszer annyira kifinomulttá vált, hogy az egyes elemek arányainak változtatásával szó szerint bármilyen intézkedést keresztül lehetett vinni a néptömegeken, méghozzá úgy, hogy az egyes emberekben visszafordíthatatlanul elhomályosult a határvonal tapasztalataik objektív tartalma és a szubjektív élményeik között – míg előbbiek akár a végzetes nyomort is jelenthették, utóbbiak mindvégig megmaradtak a szexuális felajzottság rózsaszín ködében. A társadalom zavart tinédzserré változott.

A drága öltönyök anyagának gyengéd esése nem képes ellensúlyozni a hormonszagú levegő nyomását. Maga sem tudja, hogy a lába alatt súrlódó padlószőnyeg okozta sztatikus feltöltődés, vagy a harapható szexuális feszültség okozza-e benne azt az enyhe bizsergést, ami képtelenné teszi a koncentrálásra. Miről is beszél az a címeres kitűzős ember ott a pulpituson? Valamit emelnek – vagy csökkentenek talán? Egyes társadalmi csoportoknak jobb lesz, másoknak rosszabb, ebben biztos. De hogy konkrétan kiknek és mennyiben, nem tudná megmondani. Ami felől viszont semmi kétsége nincs, hogy a színészek már ott tömörülnek a külön nekik fenntartott bejáratnál; nem tudja levenni róluk a szemét. Egyikük rákacsint. Az öltönynadrágja egyre kényelmetlenebb. Körülötte kiégett hivatalnokok, akcióra kész újságírók, felkészült világosítók, hangmérnökök, operatőrök, rendező. A bejelentésnek vége. A színészek adott jelre belépnek. A kijáratokat lezárják.