A legfontosabb, hogy anyuka ne sírjon. Hogy esténként úgy kapcsolja le a villanyt, hogy nem sóhajt bele a jóéjszakátba. Hogy ne kelljen olyan osztályzatot aláíratnom, amit meglátva megáll a kezében a toll, és lopra apukára néz, hogy vajon kitől örökölte a nemes egyszerűségét a gyerek. Fontos, hogy a macskának enni adjak, hogy a szennyesem kifordítsam, mielőtt a kosárba teszem. Az is fontos, de nem a legfontosabb, hogy minden fa nevét megjegyezzem, amit hétvégén apuka az erdőben megmutat. Hogy úgy fáradjak el kirándulás közben, hogy nyűgös még ne legyek, undok, ellenszenves, de könnyen elaludjak, és büszkén mutathassa anyuka a szép lányát a piacon a barátnőinek. Örüljön neki, hogy hozzá hasonlítanak, és ne csak a szemünk alatti karikákra gondoljon, ha azt mondják, tiszta anyja. 

A legfontosabb, hogy apuka ne hívjon. Hogy ne kelljen mindjárt a sziakicsim után elbotló nyelvéből felismernem, hogy részeg. Hogy ne kelljen megígérnem neki, hogy nem csinálok több szerencsétlent, akit nem tud eltartani a Föld ivóvízkészlete. Hogy nem fektetek akkumulátorba. Hogy ő az elnyújtott hümmögéseimből ne ismerje fel, hogy nem a jog, hanem a jogász fiúk miatt kelek hajnalban. Hogy a jelenléti íven azt a vezetéknevet keresem, ami mellé passzolnak az általam kiválasztott keresztnevek. Hogy rég aranyba fektettem az anyai örökséget.

A legfontosabb, hogy a férjem ne aludjon el, mire hazaérek. Hogy hazaérjek, mielőtt megér a petesejtem. Hogy ne siessek annyira, hogy leizzadjak, és a férjem a száját húzza, amikor mellé fekszem, de annyira igen, hogy a felugró pulzusom kissé felfűtse az amúgy jéghideg végtagjaimat. Fontos, hogy ne aludjak rögtön el, hogy még legyen időm feltölteni autókat, mielőtt megjönnek. Össze kell szedni a papírokat a leendő óvodák, iskolák, egyetemek pecsétjével. El kell adnom néhány élőben sosem látott telket, mintha mi se történt volna.

A legfontosabb, hogy ne lásson sírni a gyerekem. Hogy amikor esténként lekapcsolom a villanyt, ne sóhajtsak bele a jóéjszakátba. Hogy ne lásson csalódottnak, és ne nézzek a férjemre, amikor megnyitom a telefonomon az elégtelen magatartásáról kapott értesítéseket. Hogy elhiggyem, hogy a figyelemzavar örökletes, és nem arról van szó, hogy nyomott hagyott a személyiségén, hogy nem mondtam el neki, melyik fának mi a neve. Nem szereti a természetfilmeket, nem érdeklik a növények, a virtuális kisállata egy hét után elpatkolt. Nem firtattam, hogy csak elfelejtette megetetni, vagy szándékosan vetett véget a pixelekből álló életének.

Ezen a környéken csak tuja van. Azokon a napokon, amikor gyermekkoromban karácsony volt, titokban ráteszek egy csillagot egy balsőbb ágra. Nem tudom, hogy a nosztalgia, vagy a tiltással való szembenállás izgalma kedvéért teszem. A legfontosabb, hogy elhiggyem, a tuja egy fa.