Szépül
Su Panodyssey puoi leggere fino a 10 pubblicazioni al mese senza effettuare il login. Divertiti 9 articles da scoprire questo mese.
Per avere accesso illimitato ai contenuti, accedi o crea un account cliccando qui sotto: è gratis!
Accedi
Szépül
A Kossuth utca öles léptekre csábította. Régen mindig átadta magát a lejtőnek, hagyta, hadd vigye a lendület. Akkorákat lépett, mintha nemcsak ő mozogna, az utca is szaladna felfelé a talpa alatt.
– Kicsit lassíts – kérte Maja.
Az álmodozástól teste valóban meglódult.
– Ne haragudj, elméláztam.
Szép lassan mentek, kéz a kézben. Miután leértek, elnyaltak egy fagyit, közben hallgatták a Megyeház téri koncertet. A zenekart és a közönséget eltakarták a fenyők, az Eye of the Tiger szólt, kissé hamisan. Az Óváros tér felé kanyarodtak. A téren kézműves holmikkal telerakott bódék, a büfé körül lángost falatozó turisták. Követte Maját a levendulás standhoz, megszimatolta, amit az orra alá nyomott.
A nevét hallotta a háta mögül, megfordult.
Emlékeiben Tündi teltebb volt, hosszú, sötét haját összekötve hordta.
Köszöntötték egymást.
– Jól nézel ki – mondta a sovány, oldalt felnyírt hajú nőnek.
Arca sápadt, itt-ott kisebb ráncok, de mosolya, barna szeme a régi.
– Egyedül? – kérdezte.
Tudott a válásról, látta az interneten, hogy megint a lánykori nevét használja.
Tündi bólintott.
– Betegszabi. Levonatoztam, mert kíváncsi vagyok, mit művelnek a várossal. Voltál a Kálvária-dombnál? Rá sem lehet ismerni.
– Tényleg?
Észbe kapott, és tétován bemutatta Majának.
– Ő Tündi, szaktársak voltunk.
Puszizkodtak. Maja szégyellősen összefogta a kardigánját alig domborodó hasa előtt.
– Amíg vásárolsz, felmegyünk a Vár utcába, nem gond?
Meglepődött saját merészségén, egyúttal elfogta a szégyen, amiért szabadulna terhes feleségétől.
– Szörnyen elfáradtam, beszélgessetek nyugodtan, csak el ne vesszetek.
Maja nem féltékeny típus. Megcsókolta, mielőtt otthagyták.
A Tűztoronynál jártak.
– Jó itt lenni, mégis idegennek érzem magam – mondta Tündi. – Épül, szépül, de egyre kevésbé otthonos.
– A sok ember teszi, majd lecseng ez is – felelte. – Mennyit csúszkáltunk itt télen, alig találkoztunk valakivel.
A Hősök Kapujánál új kilátó nyílt. A mellvédnél nem volt hely, a kirándulók a panorámában gyönyörködtek, vagy a közeli ásványárus asztalát vették körül. Tündinek pipiskednie kellett, hogy kilásson a fejek fölött. Mögöttük egy perc alatt elállták az utat, a beszéd felhangosodott, kisfiú siratta a leejtett fagyiját, egy dakszli csaholásba kezdett. Oldalazva menekültek ki a csődületből.
Tündi ugyanúgy sétált mellette a szűk utcán, mint elsőéves korukban, ruganyos léptekkel, karjait himbálva. Akkoriban arról vitáztak, ki a jobb gitáros, Alexi Laiho vagy Kirk Hammett, és nevettek az olyan fontoskodó, hülye szavakon, mint interpretáció meg proszeminárium.
– Ez a szín nem passzol ide!
Követte Tündi tekintetét az élénk kékre festett homlokzatig.
– Furcsa. Mármint szép lenne, csak valahol máshol.
Utolértek egy nyugdíjas csoportot, az idegenvezető a királynőkről mesélt. Az utca a Szentháromság tér felé haladva szélesedett.
– Hogy’ kerül ide ez a csupaüveg épület? – Jobbra bökött. – Nem éppen barokk, de klasszicistának sem mondanám.
Tündi vállat vont.
– Glasszicista.
Nevettek.
A téren felállított színpadon idős néni népdalt énekelt. Az Érseki Palota előtt lovasok sorakoztak huszárviseletben, kínai fiatalok videózták őket.
Átnyomakodtak a tömegen.
– Bemenjünk a székesegyházba?
– Talán visszafelé.
Tündi előreszaladt. Már látszott az utca vége és a kilátóterasz fölé magasodó királyi pár szobra.
A Vár utca 39-nél az ajtó tárva, mellette kiállítást hirdető molinó. Szemben az egykori kollégium elhagyatott. A régi fal a mindig becsapódó kapuval eltűnt, az udvar helyére kavicsot szórtak.
– Ide nem jutunk be – mondta csalódottan.
Tündi karon ragadta, és behúzta a 39-be. Szorítása erős volt, túlságosan intim. Most értette meg, hogy valami jóvátehetetlen dolog történt.
A földszinten kávézó nyitott. A kert a viaduktra néző kilátással még megvolt, látogatók tolongtak odakint. Közös múltjuk eltűnésének ijesztő gondolatától hajtva szaladtak fel az emeletre. A tanszéki irodák és az előadó helyén kiállítótermek, frissen lerakott parketta illata, üvegvitrinekben régészeti leletek, a monitorokon helytörténeti információk. Próbaképpen lenyomta a könyvtár jelöletlen ajtajának kilincsét. Hiába, nem nyílt.
– Emlékszel azokra a dohos fotelekre, amikben vizsga előtt ücsörögtünk?
Tündi arcán mosolyféle suhant át.
– Nézzük meg az alagsort! – kiáltotta, és már robogtak is le a lépcsőn.
Odalent csak a szépen felújított mosdó üzemelt, zúgtak a kézszárítók. Beljebb sötétség, a tantermek nehéz faajtajai zárva. Legalább elintézték a pisilést.
Visszamentek István és Gizella szobrához. Alattuk a völgy fenséges látványa. Kihajoltak a mellvéden.
– Jelentem, a Séd folyása nem változott.
Gondolt egyet, kinyitotta a Google Maps alkalmazást, kisvártatva megjelent a Vár utca képe.
– Figyelj csak – mutatta Tündinek –, még nem frissült, utoljára 2011-ben fotózták.
– Induljunk, a feleséged biztosan aggódik.
– Várj, gyere!
A terebélyes fák alatt megbúvó keskeny udvart bal felől a várfal határolta a Benedek-hegyre néző ikerablakaival, jobbról a földszinti nagyterem, ahova a hírhedt leíró nyelvtan előadásokra jártak, és ahonnan együtt távoztak egy emlékezetes tavaszi estén. Bekukucskáltak. Sárga kukák, mellettük talicska, építési törmelék.
– Az egész romokban, kiábrándító. Mármint tök szép lesz, amikor befejezik, gondolom.
– Emlékszel a szakestre, amikor itt hevertünk bebólézva, és a Karesz rád mozdult?
Tündi felhorkant.
– Hogyne. Szegény Karesz, minden csajra rányomult.
– Adtad alá a lovat, valld be.
– Kicsit megsajnáltam.
– De aztán rosszul lettél.
– Szerencsére.
– És hazavittelek.
– Mennünk kéne.
– Miért vagy betegszabin?
Egy hosszúra nyúlt pillanat végén Tündi felsóhajtott.
– Nézz rám.
Arca beesett, a haja ritkul.
Kérdezni akart, de nem találta a megfelelő szavakat. Hallgattak egy percig, aztán egymásba karolva elindultak lefelé.
– Fiú lesz vagy lány?
– Tessék?
– A gyereketek.
– Kislány lesz.
– Gratulálok.
Kép: Fortepan / Gyulai Gaál Krisztián