Balázs Imre József erdélyi költő, irodalomkritikus néhány hónappal ezelőtti interjúnkban azt nyilatkozta nekem, Erdélyben akkor lesz több negatív kritika, amikor a tét is meg fog nőni.  Meglátása szerint a helyi irodalmi közegben nincs szó arról, hogy mindenki minden könyvet megdicsérne, de valós tét abban az esetben lenne, ha egy sikeres szerző írna rossz könyvet, ezt pedig a közönség annak hírneve miatt hajlamos lenne pozitívan értékelni.

A kisebbségi szférának egyszerre előnye és hátránya tud lenni, hogy a költők, írók és az irodalommal foglalkozó egyéb szakemberek személyesen ismerik egymást, s a fontos erdélyi események nagy részén találkoznak is. Ritka az olyan eset, amikor a mindennapi életben jó kapcsolatban lévő szerzők bátor, éles hangvételű kritikákat engednek meg maguknak egymással szemben, nyilvánvalóan nem példanélküli, hiszen a professzionalizmus és a más vélemények elfogadása alapkövetelmény.

Ha a tét fogalmára gondolunk, valójában érthető, hogy a fiatal, elsőkönyves szerzőket a kritikusok megkímélik a nagyobb pofonoktól. Írói karrierjük első szakaszában inkább támogatni kell őket, gyakran kitartóan lökdösni, hogy a pályán maradhassanak, a szárnytörés nem túl hasznos megoldás az irodalmi közeg számára sem. Arról már kevesebb tudásom van, zajlanak-e a háttérben véleménycserék a nagyközönség számára alig ismert fiatalok és a rutinos szerzők között. Elképzelhetőnek tartom, hogy ilyen létezik és hasznos kritikaiészrevételek hangzanak el rajtuk, talán nem is baj, ha egyes beszélgetések nem nyilvánosan platformokon zajlanak.

A leírtak ellenére fenttartásaim vannak azzal kapcsolatban, ha egy adott kötet csak pozitív kritikákat tartalmaz. Egyfajta ignorálás ez azok felé a tartalmak felé, amelyek nem tetszenek nekünk, alapjában véve a szerkesztő saját döntése, milyen szerzeményeket véleményez, más nézőpont szerint viszont egy ennyire kis közegben minden egyes szerzőnek fontos szerepe lehet a kulturális tér formálásában, alakításában, ez a felfogás pedig nem kéne fiatal kritikusok számára követendő példa legyen.

Meg vagyok győződve arról, hogy egyes írók kifejezetten szeretnének keményebb kritikákat hallani szerzőtársaiktól, a fejlődés iránti motiváció több évtizednyi pályán töltött idő után is bennük lehet, ilyenkor pedig nem feltétlenül csak a dicséretözönre vágynak. Balázs Imre gondolatára visszautalva, érdekes szempont, Erdélyben kik azok a szerzők, akik olyan hírnevet tudhatnak a magukénak, hogy az olvasók elfogulttá váljanak a kevésbé sikerült alkotásaikkal szemben. Én magam sem tudok jelenleg választ találni arra, beszélhetünk-e egyáltalán ilyenekről.

További lényeges kérdés hogy jelen pillanatban ennek a kritikákról szóló, magyar nyelven megírt elmélkedésnek mekkora tétje van itt, hiszen tapasztalataim szerint az erdélyi írók nagy része még nem is használja ezt a platformot, talán az olvasók közül is kevesen, ez persze a közeljövőben könnyen változhat. Mindezt figyelembe véve ez az írás is csak egy kísérlet lehet arra, hogy a fogyasztási igényeket felmérje, jó esetben reakciókat csikarjon ki azok részéről, akik valamilyen formában érintve érzik magukat benne.

Borítókép forrása: Lector kiadó, eredetileg a Perspektíva Diáklapban közzétéve